Új papjaink – 2009. június 12.

Újra felmerül az aggódó kérdés: Hogyan bírják majd? Mi várja őket? Tudjuk, hogy vannak köztük, akik már nem szolgálnak papként, mire megérkeznek a következő újmisések. Azt is tudjuk, hogy az igazi hűség szándéka mégsem veszett ki.

Hisszük, hogy Isten mindig hív elegendő aratómunkást. Kérdés, hogy észreveszik-e az érintettek és az egyházi elöljárók. Püspökeink sürgetik a papszentelést a paphiány miatt, a szemináriumaink viszont későbbre tennék az időpontot, hogy legyen alaposabb a képzés. Mindkét oldalon van igazság, csak arra kell figyelni, hogy közben a szentelendő el ne tűnjön.

Sokan bírálják a mai képzést, amelyet egyfajta lelki inkubátorhoz hasonlítanak. A lelkipásztori gyakorlat azért egyre jobban hozzátartozik a képzéshez. Én magam is, igaz alacsony óraszámban, de találkozom papnövendékekkel, és meggyőződésem, hogy helyes dolog a „mélyvíz” előtt visszavonulni pár évre.

Az apostolok három évig jártak Jézussal, mire önálló feladatokat kaptak Pünkösdöt követően. Egyébként is, akárhány feladatot vagy falut kap az új pap, csak akkor lesz Krisztus képviselője, ha az imához és a szentmiséhez igazítja külső szolgálatát, és nem fordítva.

Sánta János