Ujjong a lelkem s telve van örömmel

Bár liliom-palástot
Vehetnék vállaimra
S elébe úgy mehetnék
Hogy szűzfehéren üdvözöljem Õt! –
Bár tüzrózsákat, égő sziveket
Szórhatnék szét a nagy világon,

Hogy illatot és szineket
És imákat találjon,
Amerre jár! –
Bár lenne szivem ünnepi
Zsolozsmát zengő, nagy harang,
Mely szétkiáltja örömét,
Hogy csengjen-bongjon tőle a határ!

Pedig, kit várok, csak egy kis madár,
Remegő szárnyu, hófehér galamb! –
– – De benne ég az örök Láng,
A szent tevésre ihlető nagy Isten!
Szemén pünkösdi tüzek nyelve csap ki
S igy tekint le ránk!

Csak a pihegő, hófehér galamb!
De Õt imádom, amig élek,
S előtte hullok térdre egyedül
Parányi semmiségem
Alázatos mély érzetében
Mikor felettem átrepül:
Mert ő az Ur és Õ a Lélek!

S tőle várjuk fényes újulását
A föld szinének
Õ hozzá csap fel ezer ének
Ostromlón zugva pünkösd hajnalán:
Oh jőjj el! Jőjj el! – – – –
Halld meg világ a titkot:
Ma eljön hozzánk! – – – –
Ujjong a lelkem s telve van örömmel!

1929

(Dsida Jenő: Pünkösd)