Jézus azt tanítja, hogy a gazdag embernek nehéz bejutnia a mennyek országába, de nem lehetetlen: Isten annak az embernek a szívét is meghódíthatja, akinek nagy vagyona van. Képes arra ösztönözni, hogy gyakorolja a szolidaritást, ossza meg javait a szükséget szenvedőkkel, a szegényekkel, vagyis vegyen részt az ingyenes ajándékozás művében. Ily módon Jézus Krisztus útjára lép, aki – ahogyan Pál apostol mondta – „gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.”
A Szentatya felhívta a figyelmet arra, hogy a kiindulópont itt is egy találkozás, mint az evangélium sok más részében: Jézus találkozik a gazdag emberrel. Olyan emberről van szó, aki ifjúkora óta betartotta a törvényeket, de nem találta meg a boldogságot, ezért fordul Jézushoz. Egy részről „mint mindenkit, őt is vonzza az élet teljessége, más részről azonban megszokta, hogy gazdagsága mindig a rendelkezésére áll, és azt hiszi, hogy valamiképpen, talán egy különleges törvény megtartásával az örök életet is ’meg lehet szerezni’.”
Jézus érti a gazdag ember mély vágyakozását, és szeretettel tekint rá. Ismeri azonban a gyenge pontját is: ragaszkodik javaihoz. Azt tanácsolja neki, hogy adja oda mindenét a szegényeknek, ily módon a kincse – vagyis a szíve – már nem a földön lesz, hanem a mennyben. Majd hozzáteszi: „gyere és köves engem.” A pápa elmagyarázta: a gazdag ember szomorúan távozott, „mert nem volt képes elszakadni gazdagságától, amely soha nem hozza meg számára a boldogságot és az örök életet.”
Ekkor fordult Jézus a tanítványaihoz, köztük hozzánk is, a mai tanítványokhoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” Még erőteljesebben is megfogalmazta: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” A tanítványok megdöbbenése láttán pedig azt mondta: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.”
Benedek pápa Alexandriai Szent Kelemen kommentárjával magyarázta ezt a szakaszt: „a példabeszéd arra tanítja a gazdagokat, hogy ne hanyagolják el üdvösségüket, mintha már úgyis ítélet alá esnének; ne is vessék a tengerbe gazdagságukat; ne tartsák alattomos, életellenes dolognak sem, hanem tanuljanak meg bánni vele, és mentsék meg életüket.” A Szentatya felhívta a figyelmet arra is, hogy az Egyház története tele van olyan gazdag emberekkel, akik evangéliumi módon éltek gazdagságukkal, és elérték az életszentséget. Elég Szent Ferencre, Magyarországi Szent Erzsébetre és Borromeo Szent Károlyra gondolnunk.
Magyar Kurír
(tzs)