Úrnapja, 2003. június 22. „B” év

1. Az evangelizáció új formáival találkozunk egész Európában, így hazánkban is. Márciusban a Pro Christ evangelizációs programba kapcsolódhatott be a műholdas közvetítés révén több száz magyar keresztény közösség. Essenből egy héten át közvetítették egy német evangélikus lelkész igehirdetését, különféle műsorszámok kiegészítésével, melyekben volt riport, ének, rövid színpadi jelenet is. Áprilisban Kit kerestek? címmel az új Budapesti Arénában (BA) rendezték meg a II. Keresztény Ifjúsági Találkozót, több mint tízezer fiatal részvételével. Mivel mindkét evangelizációs rendezvény ökumenikus jellegű volt, így nem került sor szentmisére, az Eucharisztia ünneplésére.
Vajon ez azt is jelenti, hogy Európa újraevangelizálásában háttérbe fog szorulni az Eucharisztia ünneplése – mint régi evangelizációs forma –, és előtérbe kerülnek az előbb említett új, színes, mozgalmas formák? A kérdés jogosultságát alátámasztják azok a tapasztalatok, mely szerint sokan unalmasnak és eseménytelennek tartják a szentmisét, viszont sokan igen jól érzik magukat a technizált, vallásos könnyűzenével és olykor agapéval (szeretet-vendégséggel) körített evangelizációs programokon. A kérdést úgy is feltehetjük, hogy a show-műsorok korában „versenyképes” marad-e a szentmise, az Eucharisztia ünneplése? A kérdésre – kétségre – a II. Vatikáni zsinat megállapításával válaszolhatunk:
2. „Az Eucharisztia minden evangelizáció forrása és csúcsa” (Presbyterium ordinis 5.).
Úgy is mondhatnánk, hogy az Eucharisztia, a szentmise az evangelizálás elengedhetetlen formája. Ezt a megállapítást két nagy tekintély kijelentésére alapozzuk. Az egyik Jézus, aki a kafarnaumi zsinagógában elmondott eucharisztikus beszédében jelenti ki, hogy keresztény élet az Eucharisztia vétele nélkül nem lehetséges. A hit és a keresztség mellett az Oltáriszentség vétele is elengedhetetlen az üdvösséghez. „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz bennetek élet” (Jn 6,53). Itt a szentmisében átváltoztatott kenyérről és borról beszél. A másik tekintély Szent Pál, akinek a Korinthusiakhoz írt első leveléből kiderül, hogy az Eucharisztia nem csak az egyén, de a közösség szempontjából is elengedhetetlenül szükséges. Pál apostol arról értesült, hogy Korinthusiak Eucharisztia-ünneplése – szentmiséje – széthúzáshoz, békétlenséghez vezetett. Pál ekkor az egység helyreállítása érdekében nem azt tanácsolja, hogy szüntessék meg a szentmisét, hanem azt, hogy a résztvevők lelkileg újuljanak meg. Éppen az Eucharisztia erejéből kell visszaszerezniük a szeretetet, az egyetértést. Az Eucharisztia célja a mi saját átváltozásunk, úgy, hogy mi Krisztussal egy testté és egy lélekké váljunk. Pál apostol szerint „aki az Úrral egyesül, egy lélek vele” (1Kor 6,17). Az egyházatyák szerint azért kaptuk Jézus valóságos testét, hogy magunk is corpus verum-má, Krisztus valóságos testévé váljunk. Nagy Szent Albert (XIII. század) is vallja, hogy az Eucharisztia átalakítja az egész életet: „Ez a szentségi közösség alakít minket a lelki javak közösségévé.”
Ezek a megállapítások az Eucharisztia elengedhetetlenségéről ma sem kerülhetők meg, és főleg nem adhatók fel akkor, amikor az evangelizáció különféle formáiról gondolkodunk.
Ma, Úrnapján, az Oltáriszentség ünnepén, amikor az úrmutatóba téve körmenetben hordozzuk, és rövid imádásra tesszük ki az Eucharisztiát, érdemes megemlíteni egy tetszetősnek tűnő ellenérvet, miszerint
3. „Az Eucharisztia étkezésre és nem ránézésre való!” Ratzinger bíboros az ilyen jelszót könnyelmű kijelentésnek tartja (A liturgia szelleme 77.). Egy egyszerű példával lehetne leszerelni az ilyen könnyelmű, öncélúan újító szándékot. Sok szülő kiteszi munkahelyén gyermekeinek fényképét, talán olyan szándékkal, hogy szívesen ott lenne mellettük egész nap folyamán. Jézus – aki valóságos emberként élt itt közöttünk – hasonlóképpen szeretett volna továbbra is szeretteinek a közelében maradni. A különbség az, hogy amit mi nem tehetünk meg, azt Jézus megteheti: Õ valóságosan köztünk maradt az Eucharisztiában. Velünk maradt, hogy erőt és bátorságot adjon az evangelizációhoz, velünk maradt, hogy vigasztaljon. Nézzük csak nyugodtan az Eucharisztiát, de vegyük észre azt az isteni szeretetet, mely nekünk hagyta az Oltáriszentséget. Ha azzal a szeretettel közelítünk hitünk eme nagy titkához, amellyel Jézus az Eucharisztiát adta nekünk, akkor máris átalakultunk. Jézus nem is akart mást az Eucharisztiával, mint a mi átalakulásunkat. Ámen. Verőcei Gábor/MK