Urunk mennybemenetele – 2009. május 22.

Mi emberek, az ilyen helyzeteket másként szoktuk megoldani: ha valahol szorít a hurok, akkor onnan menekülünk, s egyáltalán nem várjuk, hogy a többiek utánunk jöjjenek. Jézus úgy megy a mennybe, hogy oda mindenkit vár, mi úgy lépünk ki egy kényelmetlen, vagy tovább már nem fejleszthető helyzetből, hogy oda senkit sem várunk. Mentjük a bőrünket. Mi egy nehéz menet után kifújjuk magunkat, Jézus soha nem fújta mi magát, nem kellett úm. erőt gyűjtenie az üdvösségtörténet újabb lépéséhez.

Voltak már olyan fordulatok az egyháztörténelemben, amikor valaki lépett, mint egy menekült, de nem a kényelmes élet irányába, hanem éppen a vértanúság irányába és sokan követték. Ez hasonlít legjobban Jézus mennybemenetelére.

Akik ma csodapalotákat építenek, és oda behúzódnak, önző mennybemenetelt visznek végbe. Egy ideig elvannak, de aligha hiszem, hogy jól érzik magukat, mert nem rúghatják le magukról a kérdést, hogy mi lesz a többiekkel, akikért mindig is felelősek maradnak.

Sánta János