Útravaló – 2019. május 15.

2019. május 15., szerda | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Amikor Jézus befejezte földi küldetését, és elfoglalta helyét az Atya jobbján, apostolaira és utódaikra bízta az emberiség üdvösségének szolgálatát. A keresztényüldözőből apostollá lett Szent Pál Barnabással missziós útra indult a pogányok közé. Ennek a Szentlélek erejével megkezdett apostoli küldetésnek az emlékét az Újszövetség őrzi. Térítőútjaik során mindenben ragaszkodtak Jézus Krisztushoz, róla tettek tanúságot. Minden korban ez volt és ma is ez az Egyház küldetése. A kereszténység őrzésének és hiteles továbbadásának két feltétele van. Az egyik, hogy mi, keresztények az evangéliumból táplálkozva igyekszünk minél inkább krisztusivá válni. A másik, hogy szavainkkal, tetteinkkel és a bajok viselésében megmutatkozó magatartásunkkal tanúságot teszünk Krisztusról.

* * *

Dr. Seregély István emeritus egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben az Adoremusba elmélkedéseket írjon. A lelkipásztorkodásnak ez a formája sokakat megérintett, számos elismerő levél és szóbeli közlés érkezett szerkesztőségünkhöz, melyekben az olvasók kimagaslónak tartották írásait, örömmel olvasták Útravaló-gondolatait. Érsek úr előre dolgozott. Karácsony előtt már a 2020-as évre készítettük elő a közös munkát. Ezután érkezett a fájdalmas hír, hogy papi életét befejezve az Örök Hazába költözött. Amikor megköszönjük a Teremtőnek életét és a tehetséget, mellyel megajándékozta, kegyelettel emlékezünk rá, és olvassuk az Adoremus májusi számában eligazító tanítását. Requiescat in pace!

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-az-egyhaz-nem-maradhat-statikus-hanem-uton-levo-kozossegkent-kell-elnie
Ferenc pápa: Az Egyház nem maradhat statikus, hanem úton lévő közösségként kell élnie!

Május 26-án délben a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedve a Szentlélek nélkülözhetetlen működésére hívta fel a figyelmet: a Lélek az, aki segít, hogy mindennapi döntéseinkben Jézus szava irányítson, az evangélium logikája vezessen bennünket.

17:22
enekeljetek-az-urnak-konnyuzenei-es-ifjusagi-napot-tartottak-kaposvaron
Énekeljetek az Úrnak! – Könnyűzenei és ifjúsági napot tartottak Kaposváron

Melyek könnyűzenészként a lehetőségeink, mi a felelősségünk? A Kaposvári Egyházmegye gitáros ének- és zenekarait hívták össze találkozni, ismerkedni, egymást meghallgatni május 25-én Kaposvárra, a Nagyboldogasszony Iskolaközpontba.

16:40