Útravaló – 2024. március 17., nagyböjt 5. vasárnapja

A nagyhéthez közeledve figyelmünket egyre jobban betölti az Úr szenvedése. A mai evangéliumban maga Jézus beszél róla; úgy mutatja meg nekünk, mint az Atya akarata iránti engedelmességet. Ebben az engedelmességben dicsőíti meg az Atyát, és az Atya őt. Kijelenti, hogy ő minden ember Üdvözítője. A földbe hullott búzaszemhez hasonlítja magát. Úgy hal meg, mint a búzaszem, hogy új termésnek adjon életet. Halálából fog megszületni Isten új népe, amely magába gyűjt majd minden népet és nemzetet. Jézus tudja ezt, így örömmel látja a kereszt órájának közeledtét, emberségében ugyanakkor iszonyodik tőle: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen ezért jöttem, ezért az óráért.” Ahogyan a mennyei Atya dicsősége megnyilvánult Jézus szavaiban és tetteiben, úgy fog megnyilvánulni kereszthalálában és feltámadásában is. Hogyan lehet a totális kudarcot jelentő kereszthalált megdicsőülésnek nevezni? Teremtett értelmünkkel ez felfoghatatlan. Mert mi a megdicsőülést valamiféle ünneplésben képzeljük el. De Jézus Krisztus világában a megdicsőülés nem más, mint lelkének felragyogása. Ráhagyatkozás az Atya akaratára. Jézus Krisztus a szenvedésből tanult engedelmességet. A Messiás szenvedésből tanult? Emberségében nem tudhatta előre az elkövetkező szenvedés minden részletét. Azt, hogy halál vár rá. Amikor fölismeri, meglepődik. Ekkor mondja: „Most megrendült a lelkem.” S amikor a rá váró halált felismeri, első emberi gondolata természetesen az, hogy megszabaduljon tőle: „Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától?” De vállalja: „Hiszen épp ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Jézus az Atyába vetett bizalommal vállalta a kereszthalált. Ezért ki meri mondani az embereknek: ha megöltök, az Atya feltámaszt engem.

Mire tanít minket a szenvedő Jézus? Megéli előttünk az Atya akaratára való teljes ráhagyatkozást. Ha ezt meg tudod tenni, akkor megérted Szent Pált: „amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős”. Vagyis: amikor találkozom a szenvedéssel, el tudom-e fogadni azt Istenbe vetett bizalommal? Meglátom-e benne Isten akaratát? Így nyugodtan vállalom a szenvedést és a halált, mert bízom abban, hogy Isten föltámaszt. De sokan azt várják Istentől, hogy mentse meg őket a szenvedéstől. Az Isten iránti halálig tartó bizalom nagyon nehéz, főleg egy gyógyíthatatlan betegség esetében. De nem vagy egyedül a szenvedés útján. Jézus megjárta ezt az utat, neked csak utána kell indulnod. El tudod-e fogadni a szenvedés keresztjét? Rá tudod-e bízni magad az Atya akaratára? Mert csak ebből a ráhagyatkozó bizalomból érted meg Jézus szavait a mai evangéliumból: „Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, megmenti azt az örök életre.” Aki bizalommal van Isten iránt, annak örök élete van. Szakadj ki, testvér, a félelmeidből, aggodalmaid sokaságából! Mert aki csak azt várja Istentől, hogy óvja meg a kudarcoktól, a szenvedésektől, betegségektől, az nem értette meg Jézus tanítását. Isten megengedi az életedben a szenvedéseket, mert tudja, hogy ezek mind a javadra válnak. Törekedj, testvérem, az Isten iránti teljes bizalomra Jézussal, aki saját vérével engeszteli ki Istent az emberekkel!

Magyar Kurír