…Valeria Ronchettit több évtizedes lelkiségi tapasztalatáról

– Chiara Lubich korunk egyik karizmatikus, az egész világon elismert személyisége, a Fokoláre Mozgalom alapítója. Mit jelent Önnek immár több mint 60 éve Chiara Lubich mellett élni? Milyen volt vele a személyes kapcsolata a kezdetekben, és milyen ma?
– Kapcsolatom Chiarával ma is ugyanolyan, mint a kezdetekben, mert Isten hozott össze bennünket. Gyakran elmesélem a fiataloknak, hogy akkoriban, amikor találkoztam vele, egyszer azt mondta: „Nézd, milyen szépek a csillagok, mindegyik más és más. Nézd, milyen a föld: az emberek mintha 'kihunytak' volna, egymás ellen harcolnak, és nem szűnnek a bombázások.” Majd így folytatta: „Miért van ez a különbség? Azért, mert a csillagok nem szabadok, mindegyik a saját kijelölt pályáján kering. Bennünk is megvan ugyanez a törvény, de mi szabadok vagyunk, nemet mondhatunk a bennünk szóló hangra. Ez a különbség: a csillagos égbolt gyönyörű, a föld csupa gyűlölet.” Chiara feltette a kérdést: „Miért nem próbálunk meg hallgatni a bennünk szóló hangra, miért nem próbálunk meg állandóan erre a hangra hallgatva úgy keringeni, úgy élni, mint a csillagok? E hangnak óriási ereje van! Miért nem próbálunk meg hallgatni arra a hangra és úgy élni 'amint a Mennyben, úgy a földön is'? Miért ne ragyoghatnánk mi is úgy, mint a csillagok?”

Ez nagyon megérintett, mert nem tudtam, hogy arra a hangra hallgatni lehet, nem tudtam, hogy élni lehet az evangéliumot, hogy ez belénk van írva. Emlékszem, amikor erről hallottam, felpattantam a biciklire, és siettem, siettem Chiarához. Megszorítottam a kezét, és azt mondtam neki: „fény és láng”, egymásra néztünk, és ez a pillantás a mai napig is tart. Ez a köztünk lévő kapcsolat, és nem más. Õ Istenre hallgat, mi Istenre hallgatunk, és Isten van közöttünk: Jézus közöttünk.

– Milyen volt látni és Chiara Lubichkal együtt átélni azt, ahogy egy inspiráló szikrából egy egész lelkiség született meg és fejlődött ki?
– Itt egy nagy karizmával van dolgunk. Az Egyház és sok teológus is tanulmányozza, próbálják egyre jobban megérteni, mert ez az „(ahol) ketten vagy hárman” karizmája, az egység karizmája. S egyben az elhagyott Jézus kiáltásából fakadó fény is, amely rávilágít Jézus alakjára, az egész törvényre, amelyet Jézus a mennyből hozott le, és az evangélium igéire, amit mi élni próbálunk. Õ ezt példázza, amikor így kiált: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” E szavakkal magára vette minden fizikai és lelki fájdalmunkat, és a Mennyek országába emelte. Ha mindannyian „megmentjük” Jézust közöttünk – ahogy mondani szoktuk –, az egységet közöttünk, ha hallgatunk a bennünk szóló hangra, akkor ebből az egységből – ahogy az Egyház magyarázza – úgy kelünk útra, mint a szentostya egy darabja, és mindenki magával viszi azt az életstílust, amelyben hallgatunk arra a hangra, komolyan éljük az evangéliumot, és szeretünk mindenkit, akivel találkozunk. Onnan mindenki ezt az életstílust viszi magával: hallgatni arra a hangra, komolyan élni az evangéliumot, szeretni mindenkit, akivel találkozunk. Majd ezt ki-ki a saját szakterületén alkalmazza: van, aki az orvostudományban, másvalaki a művészetben vagy a költészetben, tehát a változatosság az egységből ered. Ugyanis az igazi egység szentháromságossá tesz. Isten megtanította nekünk a Mennyország törvényét, ahol három személy egyetlen Istent alkot. Így mindenki új életre születik abban, amiben él, úgy, hogy saját helyén, saját munkaterületén marad. Így megsokszorozódunk, ez a karizma jellegéből adódik, mely mindenkit magához hasonlóvá tesz, jóllehet mindenki más és más.

– A lelkiség élése ma is ugyanolyan döntően meghatározza a mindennapjait, mint 60 évvel ezelőtt? Nem változott semmi?
– De, igen. Amikor 19 éves voltam, természetesen másképpen éltem, most megvan a magam kora. Ahogy most élem a lelkiséget, abban több bölcsesség, tapasztalat és meggyőződés van. Kitartóan, szinte konokul élem a jelen pillanatot. Akkor is így éltem, nagyon dinamikusan… Nagyon fontosnak tartom a jelen pillanatot, nem akarok kimozdulni belőle. Érzem, hogy a jelen teljes megélése – hogy az ember elszakad minden mástól – már nem erény: meggyőződéssé vált bennem, már hiszem, hogy így érdemes élni. A jelen minden pillanatában Isten dinamikáját vinni az ember statikus állapotába: ez csodálatos dolog!

Ma még erősebb bennem ez a meggyőződés, mint amikor elkezdtem, mert látom a hatásait is, a gyümölcseit, az 'ut omnes' [a „legyenek mindnyájan egy!”] megvalósulását. Látom azt is, hogy ezzel boldoggá tesszük az embereket, mert megszabadulnak a görcseiktől, mindenki tele van görcsökkel. Így pedig megszabadulnak ezektől.

Lisztovszki Tünde/Magyar Kurír

Kép: Cinzia Panero