A vallás egy konfliktusokkal terhelt világban

A tanulmányok egy 2003-ban megrendezett konferencia kapcsán íródtak. Hoover a bevezetőben leírja a konferencia alapgondolatát, amely szerint „ azok a nemzetek, amelyek nem tartják tiszteletben a vallást, komoly veszélynek teszik ki saját stabilitásukat, biztonságukat”. Hozzáteszi, hogy a „vallás nem csak a probléma része, hanem része a megoldásnak is”.

Pauletta Otis, a Joint Military Intelligence College docense a stratégiai tanulmányok témában hangsúlyozza, hogy számos mai konfliktus kialakulásában fontos szerepe volt a vallásnak, Szomáliától a Balkánon át Afganisztánig.

Otis megjegyzi, hogy mostanáig az Egyesült Államokban számos tényező azt eredményezte, hogy a nemzetközi politikai tanulmányokat hallgató diákoknak nem kellett tanulmányozniuk a vallásokat. Olyan tényezők voltak ezek, mint az egyház és állam között kialakult szakadék, a katonai tanácsadók reálpolitikus-beállítottsága, bizonyos csoportok érzékenységének megsértésétől való félelem.

Otis szerint valójában nagyon fontos lenne, hogy a tanácsadók számoljanak a vallások szerepével, amikor elkészítik elemzéseiket. A konfliktusok tartósabbak és hevesebbek, amikor kialakulásukban a vallás is szerepet játszik. Korunkban olyan tényezők, mint az ideológiák összeomlása, az államhatalom gyengülése bizonyos országokban lehetővé tették, hogy a vallások nagyobb szerepet kapjanak.

Otis figyelmeztet arra, hogy a világ vezető politikusainak óvatosnak kell lenniük, amikor vallásról beszélnek. Tévútra vezet és felesleges riadalmat kelt, ha vallásháborúról beszélnek. Ha oktalanul eltúlozzák a jelentőségét, csak növelik a feszültséget.

Philip Jenkins, a Penssylvania State University vallástörténet professzora arra figyelmeztet, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni az üldözött kisebbségek sorsának. Ha egyes államok arra kényszerítik kisebbségeiket, hogy üldözésben, illegalitásban éljenek, újabb gondokat okoznak saját maguknak a jövőre nézve. Az üldözés akár sikeres is lehet, de benne rejlik annak a kockázata, hogy titkos hálózatok alakulnak ki, leginkább az üldözött csoportok harciasabb ágaiból, amelyek akár a mártírhalált is vállalják.

Ezen túl pedig, ha az üldözött kisebbség egy olyan valláshoz tartozik, amely más országokban is jelen van, akkor nemzetközi konfliktus esetén ötödik hadoszlopként funkcionálhat. Egy nemzeten belül a vallási üldözés pedig rendkívül hosszan tartó konfliktust eredményezhet.

Kizárni vagy átölelni?

Manfred Brauch, az Eastern Baptist Theological Seminary biblikus teológia professzora azt a kérdést tette fel magának, vajon a vallás, Istennek az emberiséghez való odafordulása nyomán közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket, vagy ellenkezőleg, inkább a másik kirekesztésének tendenciáját erősíti, amely sokszor erőszakos módon történik.

Az Ábrahám nyomában járó három vallás, a zsidó, a keresztény és az iszlám teológiájában vannak közös elemek, az elmúlt évszázadok során azonban gyakran támadtak köztük konfliktusok. Brauch szerint e három vallás vezetői részére nagy kihívást jelent, hogy a közös teológiai elemekre fordítsák figyelmüket, ne pedig azokra a pontokra koncentráljanak, amelyek elválasztanak egymástól. Sajnos, a történelem folyamán gyakran ez utóbbi kapott hangsúlyt.

A professzor kifejti: ezeknek a vallásoknak a vezetői, teológusai a múltban nem vettek tudomást azokról az elemekről, amelyek lehetővé tették volna, hogy biztosítsák más hitvallások követőinek a teljes lelki-szellemi méltóságuk megőrzését.
Brauch e három nagy vallás mindegyékétől számos szövegrészt idéz annak bizonyítékául, hogy léteznek közös pontok, amelyek az egymással való kiengesztelődést segíthetnék elő. Tanulmányában elmagyarázza, hogy ezek a teológiai források alapul szolgálnak a békés együttéléshez, ami „nem naív univerzalizmust jelent és nem is tartalom nélküli ökumenizmust", hanem olyan „jól megalapozott pluralizmust”, amely a valóságban is működőképes.

Ugyanezt a gondolatmenetet követi a Templeton Honors College dékánja, Christopher Hall is. Azt kérdezi, vajon Ábrahám családjának tagjai arra vannak-e kárhoztatva, hogy örökké tartó harcban éljenek egymással, vagy megtalálják azt az utat, amely a békéhez és a biztonsághoz vezet.
Szükségesnek tartja a „vallási diplomácia” létrejöttét, amelynek segítségével mindegyik vallás védelmezői kifejthetik nézeteiket saját igazságukról, oly módon, hogy más vallási hagyományok követői számára is elfogadható legyen.

Ez a fajta diplomácia azt is jelenti, hogy a vallás igazságait a közélet keretei közt is megvédjék, hogy kialakuljon egymás kölcsönös tisztelete. Magában foglalja azt is, hogy nyíltan ki kell mondani bizonyos igazságokat, el kell ismerni a múlt és a jelen vétkeit. Christopher Hall utal itt II. János Pál pápa bocsánatkérésére.

A szerző kijelenti továbbá azt is, hogy a hívek részéről nagyobb odafigyelésre, nyitottságra van szükség, elkötelezettebben kell vállalni a másokkal való párbeszédet. Aki vállalja ezt az elkötelezettséget, annak pedig kerülnie kell a kísértést, hogy „egy jelentés nélküli közös közegben higítsa fel a gondolatokat”. Megemlíti továbbá, hogy a vallások közötti békés viszony kialakításához nélkülözhetetlen az alázat.

A Zenit hírügynökség anyaga alapján fordította és összeállította Thullner Zsuzsa

MK