Válogatás a Városmisszió műhelyeiből (szeptember 17. hétfő)

A sport mint az evangelizáció eszköze a Fokoláre Mozgalom tapasztalatában

…mert a boldogság a kapcsolatainkban van elrejtve…

A műhelybeszélgetés résztvevői között erdélyi, francia és ausztrál fiatalok is voltak.

Vajon valóban át lehet adni a gyerekeknek az evangéliumi élet értékeit a sport segítségével? Talán kérdezzük meg őket! Mert szerintük: igen. Másképp hogyan is volna lehetséges, hogy a világon több mint 100 000 gyermek egy nap leforgása alatt együtt tud focizni, futni, görkorcsolyázni, biciklizni és még számtalan más sportot űzni, akkor is, ha egyikük keresztény, a másikuk muzulmán, akkor is, ha az egyikük magyar, a másikuk szerb, szlovák, francia, német, amerikai, vagy éppen a jeruzsálemi kordon túloldaláról érkező zsidó kisfiú? Ez a 2005-ös „Run for Unity” (Fuss az egységért) tapasztalata, amely a Fokoláre Mozgalom egyik kiemelkedő jelentőségű és hatású evangelizációs sportrendezvénye. De a pozitív példákért nem is kell ennyire messze menni. Az evangelizálás itthon, egy teljesen hétköznapi, nem katolikus iskolában, a tornaórán is lehetséges, hiszen a legfontosabb, hogy a gyerekek sikerélményhez jussanak, megtalálják önazonosságukat, és ráébredjenek az aranyszabályra: „tedd azt a másikkal, amit szeretnél, hogy veled is tegyenek!"

Még inkább teret kaphat az evangelizálás azokon a nyílt hétvégeken, amelyek során a Fokoláre Mozgalom tagjai együtt sportolnak hívőkkel és nem hívőkkel, akár meghívott olimpikonok társaságában is. A játékot (a megszokott játékszabályokon túl) olyan elvek, mottók alapján játsszák, amelyek az Evangélium tanításában gyökereznek, így például: „nem adom fel soha!". A bennünk lévő „régi ember" legszívesebben már feladná a küzdelmet, amikor a sport életre kelti bennünk az „új embert", aki már képes tovább küzdeni, és képes az Evangélium megélésére az élet minden területén.

(Bartoss Réka)

* * *

A művészet is evangelizáció – hogyan látja ezt két fiatal festőművész?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának Veres Pálné utcai épületében Sári Gabriella és Fecske Orsolya Mária szociális testvér beszélt művészi hitvallásáról.

Fecske Orsolya szerint a művészet: látás, a lényeget igyekszik megragadni és megmutatni a körülöttünk levő világból, a dolgok lelki és fizikai szerkezetéből, célja és egyben felelőssége az, hogy ezt megértesse másokkal is. Ezért a művészet egyben kommunikáció is, s így érthetőnek kell lennie, afféle „Biblia pauperumként" kell közvetítenie a felismert dolgokat a többi ember számára. A művésznek azonban a „vertikális" kommunikáció eszközévé is kell válnia, eszközzé Isten kezében. Így a műalkotásba átszűrődik valami abból, Aki a szépség és az öröm forrása.

Sári Gabriella számára a festészet, a restaurálás és a szerzetesség elválaszthatatlan, hiszen mindegyik Isten kereséséről szól. Mottóját az Énekek énekéből választotta: „Hadd lássam arcodat, hadd halljam hangodat!" Művészi hivatása az, hogy Istent láthatóvá tegye, utat készítsen Isten szavának, a vizuális kommunikáció nyelvén is. Maga a szerzetesi hivatás is láthatóvá tesz valamit: hogy Isten személy, akihez el lehet köteleződni; ezt fejezi ki a szerzetesek kezén a jegygyűrű. A művészettől nem idegenek a kérdések, sem a hiteles emberi útkeresések. A művészet ünnep a szemnek, s mint az ünnep, egyszerre emlékezés és jelenvalóvá tétel: bevon, megszólít, s azt akarja, hogy aktív részesei legyünk. Valami láthatatlant próbál láthatóvá tenni, és megragadni a misztériumot.

Így a képek is evangelizálnak, közel hozzák az evangéliumot. Erről tanúskodhat az a Túl a láthatón címmel öt fiatal keresztény festő alkotásaiból megrendezett kiállítás, amely a Városmisszió keretében szeptember 30-ig tekinthető meg a Központi Papnevelő Intézet épületében.

kapcsolódó holnap: Fecske Orsolya honlapja

(Szabó Zsuzsanna)

* * *

A test teológiája – A szexualitás II. János Pál pápa szerint örömhír a XXI. század embere számára

Paulo Araújo lisszaboni plébános műhelyfoglalkozása sok érdeklődőt vonzott a Ward Mária iskolába. Araújo atya a műhely alapjául II. János Pál pápa a test teológiájának szentelt szerdai katekéziseit választotta.

A szexualitást sokáig szinte valami szükséges rossznak tekintették, napjainkban pedig ennek egyenesen az ellenkezőjét látjuk: a gátlások leomlottak, már mindent szabad, korlátok nélkül. Meddig mehetünk el? – ez a leggyakoribb kérdése a mai fiataloknak, mintha legalábbis létezne egy korlát vagy egy éles határ egy párkapcsolat testi dimenziójában. Mit mond erre egy pápa? II. János Pál máshonnan közelít a kérdéshez: fedezzük fel Isten tervét testünkről! A tisztaság nem azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat tilos megtenni, hanem azt, hogy a jót, az egyedüli jót választjuk. Ahhoz, hogy ezt megértsük, a Teremtés könyvéhez kell visszanyúlnunk, a férfi és a nő megteremtéséhez. Isten egyenlőt, de különbözőt alkotott, a különbözőség célja pedig az egység, a közösség megteremtése. A közösség létrehozásának egyik feltétele az egymásnak való önátadás. S mivel egész létünk egy ajándék Istentől, saját magunkat is csak úgy tudjuk odaadni, ha ezt ajándékként tesszük. Ha valaminek nem vagyunk a birtokában, akkor azt nem is tudjuk odaadni senkinek. Ha azonban urai vagyunk a testünknek, és a szexualitást is ajándékként éljük meg, az lényegét tekintve átformálja kapcsolatainkat.

A műhelybeszélgetés vezetője végezetül Yves Semen könyvét, Karol Wojty³a katekéziseinek összefoglalását ajánlotta az érdeklődőknek (A szexualitás II. János Pál szerint).

(Horánszky Anna)

Magyar Kurír