Válogatás a Városmisszió műhelyeiből (szeptember 21. péntek)

„Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” A Sant’Egidio közösség barátsága a magukra hagyott idősekkel

A Fehér Ágnes és Csortán Csaba által vezetett műhelybeszélgetés alkalmával jó híreket osztottunk meg egymással. A résztvevők mindegyike a gyakorlatban éli meg, hogy az egyház nyit a szegények, az elhagyatott helyzetben élők felé. Megállapítottuk, hogy a szegények hangja nagyon halk, erőtlen, ezért nekünk, keresztényeknek fontos küldetésünk felerősíteni kéréseiket a társadalom felé. A misszió útja az irgalmasság útja, mely örömet hoz szívünkbe.

Magyarországon jelenleg Budapesten, Pécsett és Győrött működnek Sant’Egidio közösségek. A közösségi imádság alkalmain kívül heti rendszerességgel látogatunk szociális otthonokban élő időseket és hajléktalanokat. A velük való barátság és a hűséges szeretet erejével sokszor embertelen körülményeik, betegségük, kitaszítottságuk miatt érzett magányukon és fájdalmukon igyekszünk enyhíteni.

Az utóbbi időkben nálunk is egyre többen kerülnek időskorukra intézetbe, sokszor méltatlan körülmények közé. Az idősek többsége, akiket ismerünk, egész életében dolgozott, mégsem élheti élete utolsó éveit otthonában, békességben. Az intézetben szomorúak elveszettek, nem kötnek barátságokat. Örülnek minden látogatónak, nem számít, hogy nem rokon. Sokat beszélgetünk; ők elmondják mi történt velük az elmúlt napokban, mi mesélünk a „kinti világról”, a napi eseményekről. Gyakran énekelünk, ünnepelünk és imádkozunk együtt. A látogatásokon kívül közös ünnepléseket, ebédeket, kirándulásokat, nyaralást is szervezünk, melyek mindnyájunknak nagy élményt jelentenek.

(Klemencz Zsuzsa)

* * *

Kinek jó és kinek nem jó a közjó?

Gazdaságról, társadalomról és környezetről beszélt Baritz Sarolta Laura OP

Sokan azt mondják, hogy a (gazdasági) racionalitás ellentmond az erkölcsteológiának. A jót azonban az észnek kell megragadni, ahogy azt Nyíri Tamás professzor úr is mondta. A jó feltételezi az embertárs javát, objektív jelleget ölt, majd ebből születik a közjó. Az ésszerű motiváció az egyetemesre irányul. Kant szerint felül kell emelkednünk az érzéki hajlandóságon. Az okosság az egyik sarkalatos erény (Arisztotelész), melynek segítségével meg tudom különböztetni a jót a rossztól.

De mi a közjó? A klasszikus közgazdaságtan a társadalmi jólét kifejezést használja, melyben mindenkit önös érdekeik motiválnak a gazdasági cselekvésre (haszonelvű etika). A kortárs szakirodalom szerint a közjó civilizált magatartás, pozitív elvek, szabályok tára, amit egy jó állampolgár nem hagyhat figyelmen kívül. A keresztény megközelítés azt mondja, hogy a közjó az ember kiteljesedése egyéni és közösségi szinten egyaránt.

A mai világban mindent piacosítani akarnak. Az egészségnek, az embernek is ára van. A profit növelése a végső cél és a közjó az egyéni jólétek összessége. A keresztény gazdasági alternatíva az Egyház társadalmi tanításán alapszik. Az alapelvek a következők: az emberi méltóság tiszteletben tartása, hiszen Isten mindannyiunkat a saját képmására teremtett; a közjó, ami egyéni és közösségi kiteljesedés; a szolidaritás és a szubszidiaritás. A gazdaság célja a valós szükségletek kielégítése és a profit eszköz egy más gazdálkodási célhoz. Ezt vallják a sajnos kis számban működő keresztény vállalkozások.

Környezetünkről sem szabad megfeledkeznünk. A teremtmények kiteljesedése, az ember gondoskodásával és felelősségével igazából a közjó. Mert az Úristen nem csak azt kérte, hogy uralkodjunk a természeten, hanem azt is, hogy gondozzuk.

(Radó Eszter)

Ifjúság: ajándék az egyház számára – az Antióchia útja

A fiatalok életereje, aktivitása, lelkesedése ajándék az Egyház számára, amelyre Egyházunknak szüksége van ahhoz, hogy küldetését betöltse. Ha a fiatalok a plébánián jól érzik magukat, és olyan közösségekre találnak, amelyek őszintén befogadják, elfogadják, értékesnek tartják őket, akkor örömmel bontakoztatják ki tehetségeiket Krisztus Egyházáért. Ezt valósítják meg a plébániákon működő Antióchia közösségek. A műhelyen a Bittsánszky házaspár mellett a közösség két tagja, Dávid és Anna beszélt saját közösségi útjáról. Most az ő szavaikból idézünk.

Dávid: A legtöbben, akik újonnan válnak a közösség tagjaivá, tartanak attól, hogy bármilyen szerepet elvállaljanak, ami „szerepléssel”, nyilvános megszólalással jár. Miután én is így indultam neki, át tudom érezni a helyzetüket. De ebben a közösségben minden segítséget megkapnak azok, akik bármilyen közösségi feladat elvállalásán gondolkodnak. Így bele lehet szokni a szolgálatba, és olyan dolgokat fedezhetünk fel magunkban, amelyeket korábban nem ismertünk. Számomra nagyon sokat jelentett az, hogy láttam magamon: képes vagyok beszélni egy csoport ember előtt, és képes vagyok megosztani saját gondolataimat a hitről vagy magamról, amikor arra szükség van.

Anna: Az Antióchia segített felnőni nemcsak az emberi közösségekben való helyem megtalálásában, hanem felnőtté tenni a hitemet is. Saját bőrömön éltem meg, milyen kevés az én akaratom és munkám a Szentlélek áldása nélkül. Verhetem én a gitárt, kiüvölthetem a torkom, ha nem fogékonyak a többiek, semmit sem ér. Akarhatok én közösséget Székesfehérváron, de ha a Jóisten nem küldi utamba a már jóformán összeállt csapatot ott ahol nem is kerestem, a magam erejéből biztosan nem tudok senkiből antióchiást faragni. De ha hagyom, hogy eszköze lehessek, ha megtanulok rá hallgatni, akkor csodákat visz véghez, amelyeknek én is részese lehetek. Megtapasztalhattam, hogy pont oda vezetett, ahol pont rám volt szükség és pont olyan munkára, amihez nagy kedvem volt. Persze kellett hozzá a fiatalság nyitottsága, lendülete, és az, hogy még nem szoktam bele a megszokott szürke munkás hétköznapokba.

(Bittsánszky Jánosné Sári)

* * *

Bioetika – a misszionáló tudomány

Michel Aupetit atya, a Párizsi Főegyházmegye helynöke, aki pappá szentelése előtt orvosként dolgozott, komoly filozófiai és teológiai távlatokban való gondolkodásra hívta meg hallgatóságát a bioetika témájában. Legelőször bemutatta, hogy az évszázadok során a filozófusok hogyan tekintettek az emberre, hogyan fogalmazták meg, hogy ki az ember, az emberi személy. Kiemelte, hogy nem pusztán az értelmétől válik az emberi személy tiszteletreméltóvá, ezért meg kell védeni az értelmük használatával nem bíró embereket (a magzatkortól az öregkorig) attól, hogy az élethez való joguktól megfosszák őket. Hangsúlyozta, hogy az etika egyik fő alapelve a diszkriminációellenesség, és egy társadalom nem tarthatja fenn magának azt a jogot, hogy eldöntse, hogy egy ember élhet-e még tovább. Minden emberre úgy kell tekintenünk, mint aki végtelenül tiszteletreméltó – és ez a tekintet átalakítja kapcsolatainkat. Például amikor egy nem emberhez illő környezetben élő hajléktalannak Jó napot!-tal köszönünk, már ezzel visszaadjuk neki emberi méltóságát.

Az előadás után a műhely résztvevőinek izgalmas kérdéseire válaszolt Aupetit atya, az emberi élet kezdetéről, az ikrek lelkéről, a mesterséges megtermékenyítés etikai problémáiról, vagy a különböző korok társadalmainak az abortuszhoz való hozzáállásáról.

(Kiss Mónika SSS)

Magyar Kurír