A Vándorlók és Utazók Pápai Tanácsának üzenete a cigánypasztorációs referensek találkozójára

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Köszönettel vettem Elisa és Léon Tambour kedves meghívását, amelyet sajnálatomra el kell hárítanom, s ezért a következő üzenetet küldöm számotokra.

Szeretném megragadni az alkalmat, és mindenekelőtt kifejezni a Pápai Tanács nagyrabecsülését és elismerését azért a fáradhatatlan munkáért, amelyet cigány testvéreink érdekében végeztek. Tevékenységetek és itteni jelenlétetek tanúságtétel az Egyház anyai figyelméről, másfelől pedig az elkötelezettség jele az üdvösség üzenetének részükre történő átadásában.

Választott témátok – Evangelizáció: a cigányság szabadságának és emberi méltóságának jövője – arra utal, hogy jól érzékelitek, miről is kell elmélkednetek, mi a lényege a cigány környezetben végzett missziónak. A barátságot és párbeszédet, a megértést és szívélyességet úgy értelmezitek, mint új utak, új eszközök felfedezését, keresését, egy új evangelizációhoz, amely az emberi méltóság és a cigányság szabadságának legteljesebb elismerése légkörében történik. Többségetekben évek óta elkötelezett munkatársai vagytok ennek a nehéz küldetésnek és állandó kapcsolatban, együttműködésben álltok mind a Pápai Tanáccsal, mind a helyi Egyházakkal, a nemzeti lelkészségek vezetőivel, mely intézmények megfelelő hangsúlyt adnak e speciális pasztorációnak és elősegítik a célok megvalósítását. Azt kívánom, hogy a találkozó beszélgetései és elmélyült eszmecseréi hozzanak bőséges termést és tartós eredményeket. Isten legyen segítségetekre ebben!

Itteni vizsgálódásotok tárgya konkrét és mély értelmű. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Pápai Tanács által kiadott dokumentum – Irányelvek a cigánypasztorációban – több helyütt foglalkozik a kérdéssel, pontosabban két fejezetben alaposabban is kifejtésre kerülnek a kapcsolódó nézetek. A III. és IV. fejezetben két olyan lényeges folyamatra utalunk, amelyek az evangelizációval kölcsönhatásban állnak. Ezek: az inkulturáció és az emberi haladás, amelyek végül is közvetlen kapcsolatban állnak az emberi méltóságra és szabadságra vonatkozó kérdésekkel. Arra buzdítalak titeket, hogy olvassátok el újra ezt a dokumentumot: olyan tartalmakra és kritériumokra fogtok találni, amelyek egy korrekt és nagylelkű cigánypasztoráció tekintetében feltétlenül szükségesek.

A nemzeti igazgatók legutóbbi találkozóját, amelyet Dikasztériumunk székhelyén tartottunk, az irányelvek tanulmányozásának szenteltük. Közületek sokan résztvevői voltak e találkozónak. A magam személyében és titkárunk, Agostino Marchetto érsek úr is többször utalt arra, hogy szükséges egy alapos és kellően objektív elemzés, amely lehetővé, pontosabban „kötelezővé” teszi a cigány kultúra értékeinek felismerését, a cigány identitás tiszteletét. Az Egyház számára igen lényegbevágó – s ennek hangot kell adnunk –, hogy a cigányság várakozásaira Isten keresésük útján megfelelő válaszokat tudjon adni, hogy lépéseiket Krisztus Urunk tanításához tudja igazítani. Az evangélium hirdetése tartalmilag az üdvösség üzenete. Ennek megértéséhez a szükséges eszközöket rendelkezésükre kell bocsátanunk.

A találkozó záró dokumentumában számos következtetés és ajánlás fogalmazódik meg. Mostani találkozótok témájához közvetlenül kapcsolhatóak a következő megállapítások: „Az evangelizáció hitelességének és elsődleges fontosságának az inkulturációban kell gyökereznie, hiszen ez egyet jelent az evangélium kultúrájukba való szerves beilleszkedésével és egyidejűleg az Egyház életében való részvételükkel. Ebben az összefüggésben az Irányelvek egy sor véleményt fogalmaz meg, ugyanakkor rámutat arra is, hogy lehetséges a kívánt egyensúly elérése. Lényegében arról van szó, hogy egy igazi katolicitás szellemében az Egyháznak, bizonyos értelemben magának is cigánnyá kell válnia a cigányok között, azért, hogy teljes mértékűen részt tudjanak venni az egyházi életben.” Másfelől emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy Isten Országa kiterjesztésének tekintetében az evangelizáció és az emberi haladás két olyan aspektus, amelyek egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik. Ebből következik, hogy a cigányok érdekében végzett pasztorációban az emberi segítségnyújtásnak és az evangélium igazságának együtt kell érvényesülnie az igazságosság, a testvériség és az egyenlőség szellemében.

A dokumentum másfelől emlékeztet arra is, hogy a Megváltás, mint teljes szolidaritás, az egész emberre értendő, kultúrájával, kapcsolataival stb. Az evangélium közvetítésekor alapvető jelentőségű az értékek és a cigány kultúra gazdagságának figyelembe vétele, nyelvhasználatuk elismerése és szokásaik megbecsülése. Alá kell húznunk annak jelentőségét, hogy életünk velük való megosztása kölcsönös gazdagodást jelent. Ezt közületek sokan megtapasztalhatták.

A cigányok világához való közeledés kapcsán arra emlékeztetnék, hogy az evangelizációról szólva, VI. Pál pápa így fogalmazott: „az evangelizáció első számú eszköze, a hiteles keresztény életről való tanúságtétel” /Evangelii nuntiandi, 41./. Hasonlóan az egész Egyházhoz, Krisztus által ti is meghívást kaptatok a cigányokkal való megismertetésre, a jótékonyság gyakorlása és az evangéliumi igazság hirdetése útján. Ez a jótékonyság, amelyet az Egyház cselekszik egyben missziójának lényege, mint azt XVI. Benedek pápa is aláhúzza a Deus caritas est című enciklikájában. Arra emlékeztet, hogy bármilyen szolgálatról legyen szó – így rátok vonatkoztatva is – igen fontos, hogy mindenkor a személyes szeretet vezérelje.

Számomra különös jelentőségű ennek az enciklikának a 18. szakasza, amelyben XVI. Benedek a szeretet leírását adja. „Abban áll – mondja a pápa – hogy Istenben és Istennel azokat az embertársaimat is szeretem… akiket nem ismerek. Ez csak az Istennel való bensőséges találkozás által lehetséges, amiből akaratközösség születik és behatol az érzelmekbe. Ekkor értem meg, hogy azt a másikat ne csak a szememmel és érzelmeimmel nézzem, hanem Jézus Krisztuson keresztül…A felszínen látható mögött felfedezem belső várakozását a szeretet gesztusára, az odafordulásra …Krisztus tekintetével nézek rá és ezáltal sokkal többet tudok a másiknak adni, mint a külsőleg szükséges dolgok…” A felebarátunk felkeresése iránt mutatott hajlandóságunk egy Isten iránti fogékonyságot kelt életre bennünk, mert az érte végzett szolgálat során válik világossá mindaz, amit Isten értünk tesz, s ahogyan Õ szeret minket.

Az olasz egyház számára tartott veronai beszédében, XVI. Benedek azt mondta, hogy Isten, pontosan szeretete valódiságából kiindulva, tiszteletben tartja és védelmezi szabadságunkat. Ez a létünket alapvetően és specifikusan meghatározó tulajdonságunk alkalmassá tesz bennünket arra, hogy az Evangélium szellemében cselekedjünk, vagyis pozitív kapcsolatot létesítsünk a másikkal, mely elengedhetetlen feltétele annak, hogy a másik szabadnak érezhesse magát, és sokoldalúan kifejezhesse önmagát. A már említett dokumentum az Egyháztól, és a cigányok tekintetében mindannyiunktól, nemcsak a befogadásra való készséget, de az ezzel járó esetleges kockázat vállalást is kéri, valamint méltányolható különbözőségük teljes elfogadása mellett azt a segítséget, mely szükséges a társadalomba való harmonikus beilleszkedésükhöz. Ebben az összefüggésben az Irányelvek a teljes keresztény közösséget lelki megtérésre és felfogásának változtatására buzdítja.

Találkozótok témája a jövőről is szól. Egy elképzelt jövőbe vezet benneteket és a jövő, szorosan összefügg a reménységgel. A keresztény reménység nem elsősorban valamire irányuló kérést jelent, hanem egy Valaki számára adott választ. Amint azt II. János Pál pápa aláhúzta a dél-afrikai püspököknek tartott beszédében, a reménységnek különböző arca lehet, de az evangelizációban mindig Krisztus arcát hordozza, aki ezekkel a szavakkal erősíti meg a tanítványokat: „Én vagyok az út, az igazság és az élet….Aki engem látott, az Atyát látta.” /Jn 14,6-9/ vagy „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” /Jn 8,31-32/.

Befejezésül azt kívánom, hogy a Szentlélek segítsen és világosítson meg benneteket, nemcsak ezen a találkozón, hanem áldozatos és elszánt napi munkálkodásotok során is legyetek „erősek annak bizonysága által, hogy Isten az atyánk, és szeret minket” /DCE 38./. Legyetek szilárdak a meggyőződésben, hogy egyedül az Atyaisten végtelen és különös Szeretete ruház fel bennünket Isten fiának méltóságával és azonosságával. Maradjatok hűségesek az elkötelezettségben, hogy a cigányság jövője emberhez méltó és szabad jövőt jelenthessen számukra. Kívánom, hogy munkátokban legyen segítségetekre mind az Irányelvek a cigánypasztorációban, mind az említett Záródokumentum, használjátok vezérfonalként és lámpásként ezeket!

Az Úr áldása legyen rajtatok, közösségeiteken és családjaitokon!

Renato Raffaele Martino bíboros
elnök
Agostino Marchetto érsek
titkár

Fordította: Gyorgyovich Gábor

Magyar Kurír