Várja a három királyokat a Corvin téri Kisjézus

Hazai – 2012. január 3., kedd | 9:15

A budai kapucinus templom karácsonyra kicsiknek és nagyoknak, magyaroknak és olaszoknak egyaránt szép meglepetést tartogatott. Kicsiknek és nagyoknak azért, mert mindenki örült a templom új betlehemének, magyaroknak és olaszoknak pedig azért, mert ez a templom egyedüliként hazánkban két plébánossal bír, egy olasszal és egy magyarral.

Itt működik a hazánkban élő olaszok plébániája, s egyben ez az alsó-vízivárosi hívek rendes plébániája is. Szóval új betlehemre csodálkozhattak rá a hívek a legszentebb éjjelen, mégpedig nem akármilyen betlehemre. Kicsiben viszontláthatták a templomuk melletti teret, a Fő utca és a Vár oldala által határolt Corvin tér patinás épületeit, melyek egyikének erkélye alatt látta meg az isteni kisded a napvilágot. Az épület nem más, mint a Budai Vigadó, vagyis a Hagyományok Háza. A téren lévő szökőkútból csörgedezik a víz, a kandeláberek égnek, a tehénke és a szamár ott lapulnak a jászol közelében, a téren pedig a pásztorok birkái legelésznek, ami azért is jó, mert addig sem kell füvet nyírni.

Gyönyörűen kitalálta és megépítette a Corvin téri betlehemet Stefano Marzolla atya, a budai kapucinus rendház egyik olasz szerzetese. Két hónapon át fúrt-faragott, ragasztott és festett nagy titkokban. Csak a magyar plébános, Szpisják Péter Pál atya tudott róla. Itáliában a betlehemépítésnek sok évszázados hagyománya van, az olaszok közismerten mesterei a szépnek. Hungarocellel, modellgipsszel dolgozott a Velence közeléből, Rovigóból származó Stefano atya, aki már hét éve él hazánkban. A kapucinus ferences szerzetes szépen beszéli nyelvünket, szeret itt lenni, és természetesen már prédikál és gyóntat is magyarul, ami nagy szó. A korábbi években a magyar kapucinusok másik fellegvárában, Móron szolgált, és mint a Ferences Sajtóközpontnak elmondta, ott is minden évben készített egy-egy betlehemet. Azok közül legkedvesebb számára az, amelyiket egy régi, roskadozó móri borospince előterébe álmodott és valósított meg.

Arra törekszik mindegyik betleheménél, hogy olyan környezetbe helyezze a szent családot, amely korunkra és az adott templom közösségének környezetére, mai körülményeire emlékeztet. Ezzel is tudatosítani szeretné, hogy Jézus közöttünk él, vagyis nemcsak a hagyományos betlehemi helyszínen és nemcsak kétezer évvel ezelőtt született meg, hanem közöttünk és bennünk is meg kell születnie, vagyis 2011–12-ben a Corvin téren is, ahogy 800 éve Assisi Szent Ferenc jelenlétében Greccióban is.

A betlehem egyébként még nem teljes. Vízkeresztkor érkeznek majd meg a Corvin térre a három királyok. Biztosan idetalálnak, mert a csodaszép barokk makett épületek felett már ott ragyog a nyomravezető betlehemi csillag. A pásztorok addig is ott tanyáznak a templom és a Vigadó közötti szép parkban és mondókáikkal, furulyamuzsikájukkal igyekeznek kedvébe járni a Corvin téri Kisjézusnak. Azért örvendeznek, mert megtapasztalták a Szentírás igazát, miszerint az Ige testté lett és közöttünk lakozik. A Corvin téren is.

Kép: bonumtv.hu

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír