Várszegi Asztrik főapát a keresztény egységről

Várszegi Asztrik püspöki jelmondata („Fortitudo mea Deus” – „Erősségem az Isten.) magyarázatával kezdte előadását. Ez nem ismeretlen az evangélikusok előtt, mivel Lackner Kristóf, Sopron evangélikus polgármestere is ezt tette város címerébe: „turris et fortitudo mea Deus” (’Bástyám és erősségem az Isten’). Hivatásáról szólva azt hangsúlyozta, hogy lényege Krisztus szeretetéről való tanúságtétel. Ha valaki komolyan akarja venni a keresztségét, az számol azzal, hogy meghal önmagának, önösségének és kizárólag Istennek él. Úgy magyarázta a bencés Regulát, mint ahogy apátként saját szerzetesközösségét tanítja, s szót ejtett Magyar Bencés Kongregáció szerepéről is.

Előadásának második részében az ökumené lehetséges útjait vizsgálta. A kulcs a közös gyökerek élménye és öröme lehet. Mint mondotta, a pannonhalmi bencés közösség hosszú idő óta élénk érdeklődést mutat „mind a keleti, mind a nyugati keresztény egyházak élete, és az egyetemes egyház egysége iránt, holott a közelmúlt tanítórendi hagyományai szerint ez nem feladata.” Kifejtette, hogy „az egyház vágyott egysége igazán keresztény, igazán katolikus, és igazán bencés feladat.” Utalt Jézus alapvető szándékára a követői egységével kapcsolatban (Ján 17,21-22), ugyanakkor tényként említette, hogy „egyháztörténelmünk a szakadások sorozata.”

A XIX. századi Pannonhalmának komoly protestáns kapcsolatai voltak. Ismeretes Guzmics Izidor OSB és a protestáns Kazinczy Ferenc barátsága, melynek szép gesztusa volt Kazinczy 1831-es pannonhalmi látogatása. Az egyházak közötti unió kérdésében komoly előrelépést jelentett a század végén az, amikor a bencések és reformátusok az oktatásban találják meg a „közös területet, ahol szót értenek, és egy irányba tekintenek”.

A továbbiakban Várszegi Asztrik felidézte Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát alakját, aki sűrű levelezésben állt Ravasz László és Révész Imre református püspökökkel, valamint aktív tagja volt egy 1941-1942-ben kialakult egységkereső körnek, amelyhez König Kelemen, továbbá két evangélikus püspök, Kapi Béla és Raffay Sándor is tartoztak. A harmincas évek Magyarországán újra felvetődött a felekezetek "uniója", de párbeszéd nem alakult ki erről.

A kommunista időszakban a hatalom félt a keresztény egységtörekvésekben megnyilvánuló erőktől, s gátolni igyekezett azokat. A hatvanas években azonban Pannonhalmán ismét erőre kapott az ökumenizmus, részint a II. Vatikáni Zsinat tanításának, részint Legányi Norbert főapát személyes akaratának következtében. A különböző protestáns felekezeteket jól ismerő bencések állandó párbeszédet alakítottak ki a reformátusokkal és az evangélikusokkal. Példaként említette Sólymos Szilveszter egyik nevelési módszerét, az ökumené mindennapos és gyakorlati megvalósításán fáradozó Guzmics-kört. A példák máig sorakoznak, hiszen Pannonhalma millenniuma idején, és utána is számtalan szimbolikus találkozás színhelye volt Szent Márton hegye. Járt ott II. Alekszij moszkvai pátriárka, II. János Pál pápa, III. Senoudah kopt pátriárka, valamint a többi ortodox és protestáns keresztény vezető is.

Magyar Kurír

Kép: lutheran.hu