Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát interjúja a Népszabadságban

A Népszabadság Hétvégi mellékletében („Magunkban hordozzuk a középkort” 5. o.) Várszegi Asztrik püspök pannonhalmi főapát nyilatkozik, aki elmondta: Szent István kora is bonyolult, küzdelmes időszak volt. „Nem szabad azon ábrándozni, milyen remek lenne, ha újra megvalósulna a Trón és az Oltár egysége. Történelmi félreértés, ha a XXI. században ezt próbáljuk lemásolni. Remélem, erre senki nem gondol.” Czene Gábor interjúkészítő közbevetésére – „Akkor leszünk méltó örökösei Szent Istvánnak, ha szakítunk az általa létrehozott társadalmi modellel? Vagy ez így túl erős?” – a főapát azt válaszolta: „Nem, egyáltalán nem erős. Az alapító király politikai, diplomáciai, erkölcsi és hitbéli nagyszerűsége abban állt, hogy – az Európában akkor érvényes modellt követve – sikerült kiegyensúlyozott kereteket biztosítania az állam és az egyház működésének, méghozzá úgy, hogy a kettő együtt is, külön-külön is életképes legyen. Mostani szemmel azt a csodálatos bölcsességet és morális tartást kell nagyra értékelnünk, lehetőség szerint követnünk, amellyel Szent István az adott kor körülményei között az ország, a köz javát szolgálta. Szem előtt kell tartanunk, hogy se az állam, se az egyház nem öncélú intézmény, hisz mindkettő a közösség érdekében jött létre. A feltételek ugyanakkor lényegesen megváltoztak az évszázadok során: ma már az állam és az egyház egymástól szétválasztva működik.” Várszegi Asztrik úgy látja: „Az állam és az egyház szétválasztásával, vagy szét nem választásával kapcsolatban a mai Magyarországon ugyanolyan nehézségeink vannak, mint minden mással. Görgetjük magunk előtt a kérdéseket, csak éppen válaszaink nincsenek. Mit jelent például az, hogy az egyház politizál, de nem pártpolitizál? Hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik? Tisztáznunk kellene a fogalmakat… Nem hiszem, hogy a fogalmak tisztázása csak az egyház, vagy csak a politikusok kiváltsága lenne. Divatos kifejezéssel élve társadalmi diskurzusra lenne szükség: végre nyugodtan, tisztességben, józanul kellene beszélni. Utólag könnyű okoskodni, de ma már jól látszik, hogy a rendszerváltáskor az egyház is nagy lehetőséget szalasztott el. Meg kellett volna találni azt a fórumot, amelynek révén a széles közvéleményhez szólhatunk a küldetésünkről. Az emberek túlzott várakozásokkal fordultak felénk, de sem akkor, sem azóta nem mondtuk el világosan, hogy az egyháznak tulajdonképpen mi is a feladata. Nem az, hogy megoldja az ország szociális vagy oktatási gondjait, és nem az, hogy megváltoztassa a politikai berendezkedést. Az egyház nem szakszervezet, és nem politikai mozgalom: a küldetése az, hogy elősegítse az Istennel való személyes, belsőséges kapcsolat kialakulását. Õrület, hogy lassan húsz éve minden választásnál, amikor elakad az állam vagy a pártok szekere, fellángol a vita az egyházakról. Aztán megyünk tovább, hogy a következő adandó alkalommal megint egymásra borítsuk az asztalt. Egyelőre nem látok esélyt arra, hogy ez belátható időn belül változni fog. Menet közben azok is lebénulnak, akik esetleg megpróbálnak közvetíteni akár a két politikai oldal, akár állam és egyház között. Jelenleg nincs párbeszéd. Ha valaki elhagyja a saját szekértáborát, azt lenyilazzák.” A főpásztor idézi a jelenlegi pápát, aki még Joseph Ratzinger teológusprofesszorként a II. Vatikáni Zsinat előestéjén azt írta: „Végre be kell vallanunk, hogy a kereszténységet évszázadok óta megőrzött formájában nem értjük jobban, mint ázsiai és afrikai testvéreink. A kereszténység nemcsak ott idegen, hanem nálunk is az, mert kimaradt a középkorból az újkorba vezető lépés. A kereszténység nálunk sem a maga saját alakjában, hanem egy meglehetősen idegen alakban él, abban, amelyet a középkor hozott létre.” Várszegi Asztrik hozzátette: „Hát, igen. Az egyház a középkorból, az újkor kihagyásával került a modern korba, és ennek rengeteg jele van: a személyes kapcsolatok szintjétől kezdve az öltözködésig. Így értem, hogy magunkban hordozzuk a középkort. És különösen érvényes ez Magyarországra. A szocializmus évtizedeiben az ÁEH és a Belügyminisztérium pontosan azon munkálkodott, hogy az egyház megőrizze feudális jellegét, mert ezzel lehetett leginkább elidegeníteni az emberektől.” A püspök főapát leszögezte: „Az egyház értékeket őriz, és ilyen szempontból szükségszerűen konzervatív. De az már nem jó, ha a mondanivalóját konzervatív stílusban közvetíti, mert akkor érthetetlenné válik. Nekünk nem a tegnapot kell evangelizálnunk, hanem a mát és a holnapot. A fundamentalizmus pedig nem más, mint a hitetlenség bizonyítéka… A Biblia szerint „a Lélek ott fúj, ahol akar”, és „ahol az Isten lelke, ott szabadság van.” Ha valaki állandóan formaságok, struktúrák, törvények mögé menekül, valójában a félelméről, a gyöngeségéről, és a hitetlenségéről tesz tanúságot. A fundamentalizmus nem feltétlenül csak külsőségekben nyilvánul meg, hanem például abban, hogy nem tudok – és nem is akarok – megszólítani egy másik embert, mert ő másként gondolkodik, mint én. Ha egy katolikus csak katolikusokkal képes szót érteni, akkor a szememben fundamentalista. A keresztény felfogás szerint az ateista, az Istentől leginkább elrugaszkodott embertársam is potenciális hívő, mert Isten képmását hordozza magán. És én nem mondhatom, hogy nincs hozzá közöm. Ez nem lenne keresztényi magatartás.” Várszegi Asztrik személyes tapasztalatokat is szerzett a fundamentalizmusról, de nem a saját élményeiről akar beszélni. „Általános tendenciákról van szó, amelyek nem pusztán az egyházban jelentkeznek. A pluralista Magyarországgal pillanatnyilag sem a keresztények, sem a nem keresztények nem tudnak mit kezdeni. Nem állítom, hogy az én nyitottabb felfogásom az egyedül üdvözítő, de arról meg vagyok győződve, hogy a külvilággal beszélni nem merő, a kapcsolatokat kerülő egyházi mentalitásnak nincs jövője. Ha Jézus Krisztus egyháza Mestere és alapítója lelkületében akar élni, akkor nem zárkózhat magába: mindenkit meg kell szólítania.”

Magyar Kurír