Várszegi Asztrik szentbeszéde Gergely Gellért atya fogadalomtétele alkalmából, Pannonhalmán

Szeretett Testvéreim!
Kedves Gellért Atya!

Hitből fakadó keresztény életünk minden mozzanata, minden tette: hitvallás. Amikor az ember valamit őszintén, szíve, lénye mélyéből akar kimondani, akkor vall, vallomást tesz. Isten és ember iránti szerelmét megvallja, és ha élete megtörik, majd belátásra is jut, akkor bűneit is megvallja.

A most hallott szentírási szakaszok is a megélt hit örömteli vallomásai. A vallomás egyúttal üzenet is, és ez az üzentet megvilágítja mind az ünnep titkát, mind pedig Gellért atya mai fogadalomtételét.
Mert, testvéreim, amikor valaki elkötelezi magát Istennek egy szerzetesközösségben, igazában véve vallomást tesz. Vall meghívásáról és a szeretetben adott válaszáról.

Nézzük egy pillanatra a mai szentírási szövegeket!
A vallomás a legkerekebb, a legegyenesebb az Evangélium elbeszélésében.

Jézus világosan akarja tudni, miként vélekednek róla tanítványai, ezért kérdezi meg őket. Péter, mint a többiek szóvivője előtérbe kerül, a többiek válaszát az Evangélium már nem is említi. Ha Péter válasza helyes, akkor a többieké is. Péter kételyt nem ismerően fogalmazza meg, hogy Jézus „a Krisztus, az élő Isten Fia.” Ezért Jézus boldognak mondja, mert Péter nem csupán eszének, hanem a Lélek ihletének, sugallatának erejében nyilatkozott így. Mivel hitt és igaz módon válaszol, Jézus rábízza az egyházat, az apostolokat, neki adja az oldás és kötés hatalmát.

A másik két szentírási szakasz is vallomás: Isten megtapasztalt, szabadító tette megvallása és hirdetése.

Amikor Péter apostol megtapasztalja Isten szabadító tettét a tanítványok üldözése és börtönből való szabadulásakor, és amikor szinte kijózanodik az események sodrában, örvendezve mondja:
„Most már biztosan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és megszabadított…”

Pál, a népek apostola halálára készül, számot vet életével, pályafutásával és vallomását így összegzi: „Mellém állt az Úr és erőt öntött belém… majd „az Úr ezután is megszabadít… és átment mennyei országába.”

A hívő ember és biztos, hogy közülünk a legtöbben megtapasztalták már Isten belső, vagy külső szabadítását, amikor megvallhattuk, és örömmel hálát adhattunk: Most már tudom, hogy Isten fogja kezemet. Mellém állt az Úr és erőt adott nekem a mindennapok keresztjéhez.
Jézus Krisztusban elrejtett életünk nem azt jelenti, hogy bú és baj nem ér minket, sokkal inkább azt, hogy Isten életünk minden pillanatában velünk van, mellénk áll.

Kedves Gellért atya!

Hiszem, hogy azért teszel ma ünnepélyes és örök fogadalmat a Magyar Bencés Kongregáció anyamonostorának templomában, mert megtapasztaltad Isten szeretetét, vágyódtál Krisztus szorosabb követésére és hűséges papi szolgálatod után szerzetes akartál lenni. Szerzetes, azaz olyan keresztény, aki mindent és mindenét Istennek akar adni.
Joggal teszi fel bárki a kérdést, mi változik most korábbi életedhez viszonyítva? Eddig is Istent hívő, a papi hivatást vállaló keresztény voltál, aki odaadással szolgáltad plébániákon a hívek közösségét. A válasz: külsőleg látszólag semmi nem változik. Szívedben minden. Nem végletes szavak ezek? Vagy játék a szavakkal.

Engedjétek meg, hogy egy újkori történetet mondjak el!
Angliában történt. Egy ortodox keresztény orvos, Anthony Bloom hívást érzett a szerzetességre, arra hogy életét egészen Istennek adja a megtérésben, fogadalomban. Hogy szerzetes lehessen, orvosi gyakorlatát, betegek sokaságát és édesanyja ápolását oda kellett volna hagynia, gondolta. Elment egy szerzetesatyához és bejelentette kérését. A szerzetes, aki egyúttal elöljárója lett volna, azt mondta neki: ha kész arra, hogy mindenről lemondjon, akkor jöjjön el újra. Ha kész arra, hogy semmit, még egy jól kihegyezett ceruzát sem akar birtokolni, és engedelmeskedni tud, jöjjön. Bloom elmondta neki, hogy ott kell akkor hagynia betegeit és beteg édesanyját. A szerzetes nem mondott rá semmi, megismételte: ha mindenről, még gondjairól is le tud mondani, jöjjön, de addig ne. Bloom sokáig fontolgatta: ki folytatja a gyógyító szolgálatot, ki gondozza édesanyámat? Egy ideig nem jelentkezett, majd hosszas belső küzdelem után ismét elment a szerzeteshez. A szerzetes-elöljáró első kérdése az volt: kész-e lemondani mindenéről? Kész vagyok – válaszolta. Akkor jöhet. Szerezzen egy szerzetesruhát, hozzá egy övet, hogy beöltöztethessem. Amikor Bloom ezt hallotta, csendesen körülnézett a szerzetesatya kicsi, alig néhány négyzetméteres szobájában és azt kérdezte csendben magától: hogy fogunk itt ketten lakni, hiszen itt nincs hely? De nem kérdezett semmit, igen-t mondott. Hamarosan visszatért az atyához, hozta ruháját, szerzetesövét, beöltözött, majd engedelmesen várta az atya utasítását. Az atya azt mondta neki: rendben van, szerzetessé lett. Most menjen vissza eddigi munkahelyére az orvosi praxisába és haza lakásába, szolgálja a továbbiakban is betegeit és ápolja beteg édesanyját, mostantól még nagyobb szeretettel és úgy, mintha mindegyikben személyesen Krisztusnak szolgálna.
Amikor kész volt mindent odahagyni Krisztusért, akkor lett igazán Krisztust szorosan követő keresztény, szerzetes.

Kedves Gellért Atya!

Veled is ezt történik: most ünnepélyes és örök fogadalmat teszel. Vágyad, hogy Istennek szenteld magadat teljesen, a kimondott vallomásoddal megtörténik. Istennek adott életed külső jele lesz az egész testet befedő kukulla, kórusköpeny, amelyet a szerzetesatyák hordtak és megszenteltek. A lényeges azonban szívedben, lemondásodban és odaadásodban történik. Mert akkor lesz szerzetessé a keresztény, ha Istent teljes szívéből, egész lelkével, egész létével szereti és ezért akaratát, törekvéseit, anyagi és szellemi valóját tudatosan, hittel és áldozatos szeretetben Neki, Istennek adja. Ahogy a Regulánk fogalmazza: Krisztus szeretetének semmit elébe nem helyez. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelke pedig kárát vallja. Lemondásodban lesz győzelmed és diadalod, önmagunkat elveszítve nyerjük meg az Istent.

Kedves Gellért Atya!

Tégy most fogadalomban hitvallást, vallomást Isten iránti szeretetedből, aztán térj vissza a tihanyi monostorba, ahová főapátodtól dispozíciót kaptál és perjeled is megbízott. Szolgáld testvéreidet és a rád bízott híveket azzal a tudattal és hitben: személyesen Krisztusnak szolgálsz. Ha így teszel, Jézus neked is azt mondja: Boldog vagy Gellért szerzetes, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.”

Úgy legyen. Isten segítsen!

Ámen