A vasasi bányaomlás áldozataira emlékeztek Pécsett

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Pécs-Vasas római katolikus templomát teljesen megtöltő emlékezők – köztük az áldozatok családtagjai – előtt hangsúlyozta: a mecseki bányászat 1782-es indulása óta nem történt olyan súlyú tragédia, mint amilyen 1986. február 18-án. Tizenöt bányászt temetett maga alá az omlás, és tizenegyen már nem tudtak segíteni a három napon át tartó mentés során. Kötelességünk időről időre felidézni a történteket, tisztelegni az embert próbáló hivatás előtt.

Ennek jegyében helyezték el kedden a hősi halott bányászokra emlékező „Lélekmadár-bányászhimnusz” emlékmű alapkövét, amely várhatóan szeptemberre készül el.

Az államtitkár beszédének végén kijelentette: a kormány „mindent elkövet annak érdekében, hogy Magyarországon a bányászat megmaradjon és a jövőben új értelmet, új tartalmat kapjon.”

A kegyeleti megemlékezésen Páva Zsolt pécsi polgármester kifejtette: a bányászok szerte a világban meghatározzák egy-egy település képét, sorsát, kultúráját, ezért a vasasi bányászok halála sem volt hiábavaló, hiszen életükkel és tragédiájukkal is tovább erősítették a közösséget, az együvé tartozást, a hagyományokat.

Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete arról szólt, hogy a bányászok náluk is mindig kiemelt figyelmet, tiszteletet kaptak. A bányászok sokszor voltak a szabadság, a függetlenség ügyét szolgáló események elindítói, bátor kiállásuk nélkül másként alakult volna a lengyel történelem.

A vasasi bányaüzem föld alatti dolgozóinak létszáma az 1980-as években meghaladta az ezret, 1985-től lengyel bányászok is érkeztek, és az évtized végére már mintegy kétszázan dolgoztak ott. A mecseki szénbányák leépítése a vasasi tragédia évében kezdődött meg, amikor 700 millió forint volt a cég vesztesége, az állam által 1991-ben kezdeményezett csődeljárás következtében pedig fel is számolták a vállalatot.

A Mecsekben 1753 és 2002 között bányásztak szenet, az 1950-es évek végétől 1997-ig pedig uránt is. Volt olyan időszak, amikor a szénbányákban tizenegyezren, az uránbányában nyolcezren dolgoztak. Nem tudni pontosan, hogy hány bányász vesztette életét a mecseki tárnákban sújtólég- vagy szénporrobbanásban, tűzben, gázkitörésben és omlásban. A Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány kutatásai szerint a második világháború óta csak Pécsett ötszáznál is több áldozatot követelt a bánya.

MTI/Magyar Kurír