Vatikán és Quirinale – egyház és állam együttműködésének szimbólumai

A történelmi visszatekintés mondhatni megkerülhetetlen volt. Az olasz államfői rezidenciaként szolgáló palota elődjét ugyanis először XIII. Gergely pápa, majd V. Sixtus tette meg nyári rezidenciájává a XVI. század végén. Az ókortól kezdve arisztokrata-negyednek számító Quirinale Róma legmagasabb dombja, és akkoriban hatalmas kertek öveztek, így levegője egészségesebb volt, mint a vatikáni palota. A pápák V. Páltól kezdve egészen Boldog IX. Piuszig állandóan ott laktak, s csak a városnak az Olasz Királysághoz csatolását követően tértek vissza a Vatikánba. 1870. szeptember 20-án az ostromlók éppen a Quirinaléhoz legközelebb eső Porta Pia (Piusz-kapu) mellett ütöttek rést az ókori eredetű városfalakon. A Szentatya ezt követően csapatainak kiadta a parancsot a megadásra, hiszen nem vérontást akart, csupán azt, hogy a világ lássa, erőszakkal veszik el tőle Rómát.

Ezzel vette kezdetét a „római kérdés”, aminek lényege az volt, hogyan lehet mindkét fél részére elfogadható, nemzetközileg is elismert módon garantálni a Szentszék függetlenségét. A péteri szolgálat gyakorlásának külső befolyásoktól mentességét a középkorban és az újkor folyamán a Pápai Állam tette lehetővé, természetesen a mindenkori itáliai és nemzetközi politikai viszonyoknak megfelelően. Az új helyzetben meg kellett találni azt a megoldást, ami ezt továbbra is biztosította. Nem teljesen meglepő módon szintén egy független állam létrehozása bizonyult a legjobb megoldásnak: 1929-ben, a Szentszék és az Olasz Királyság között megkötött Lateráni Szerződés nyomán megszületett a Vatikánvárosi Állam. Nem egészen helytálló tehát az a megközelítés, ami a pápák világi hatalmát szembeállítja egyházfői szolgálatukkal: Péter utóda a Vatikánváros államfőjeként ma is gyakorol világi hatalmat, igaz, csak közvetetten.

Giorgio Napolitano köztársasági elnök a Szentatyát fogadván a Quirinale-palotáról megjegyezte, hogy az „magán viseli a történelem sebeit”, de immár hosszú ideje annak jelképe, hogy az Olasz Köztársaság és a katolikus egyház kapcsolatait „kölcsönös tisztelet és gyümölcsöző együttműködés” jellemzi. Majd hozzátette, ennek szellemében készülnek megünnepelni az egységes olasz állam létrejöttének 150. évfordulóját (2011). Ez is bizonyítja, hogy az olasz egység megvalósulása során az egyháznak okozott sérelmeket immár mindkét oldalon túlhaladottnak tekintik, éppen a már említett Lateráni Szerződés és a olasz konkordátum eredményeképpen.

XVI. Benedek szintén a quirinali látogatás szimbolikus jelentőségét említette beszédében. „Több mint két évszázadon keresztül itt éltek elődeim és innen kormányozták az egyetemes egyházat, megpróbáltatásokat és az üldöztetést is megtapasztalva, mint VI. Piusz és VII. Piusz, akiket erőszakkal ragadtak el püspöki székükről és hurcoltak száműzetésbe” – emlegette fel a pápaság történetének eme palota által megjelenített „számos boldog és néhány szomorú lapját”.

A Quirinale-palota a történelem egy bizonyos pontján „botránykővé lett”, utalt a Szentatya az olasz egység megteremtésének korszakára. Az akkori szembenállás oka az volt, hogy „egyfelől Itália az egységes állam megteremtésére vágyott, másfelől a Szentszék azon aggódott, hogy megőrizhesse függetlenségét saját egyetemes küldetésének garanciájául”. A több évtizedes ellentét „szenvedést okozott mindazoknak, akik őszintén szerették mind a hazát, mind az egyházat”, ismerte el a pápa a „római kérdés” okozta társadalmi törést.

A kapcsolatok rendezése utáni helyzetet a Szentatya a Quirinale-palotát 1870 után elsőként meglátogató XII. Piusz 1939-ben mondott „majdnem költői” szavaival jellemezte: „A Vatikánt és a Quirinalét a Tevere elválasztja ugyan, de az atyák és az ősök vallásos emlékei, s a béke kötelékei összekötik. A Tevere hullámai elsodorták, és a Tirrén-tenger mélyébe temették a múlt örvénylő habjait, és partjain olajágak sarjadtak.” Hozzátette: „Valóban, ma elégedetten lehet megállapítani, hogy Róma városában békésen együtt él, és gyümölcsöző módon együttműködik az Olasz Állam és az Apostoli Szentszék. Jelen látogatásom is azt kívánja megerősíteni, hogy a Quirinale és a Vatikán nem egymásról tudomást sem vevő, vagy egymással haragosan szembenálló dombok, hanem az állam és az egyház szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartását szimbolizálják, amelyek készek együttműködésükkel az emberi személy egészének javát, valamint a társadalmi együttélés békés folyását előmozdítani és szolgálni”.

Az állam és az egyház eme ideális kapcsolatáról a Szentatya végül kijelentette: „olyan pozitív valóság ez – szeretném hangsúlyozni –, ami majdnem minden nap és minden szinten megtapasztalható, és ami más államok számára is hasznos tanulságul szolgálhat.”

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír