A vatikáni diplomácia két évszázados története

Az első Giuseppe De Marchi 1957-ben megjelent könyvének újra kiadása, amelynek címe: „Az Apostoli Nunciatúrák 1800-tól 1956-ig”, a második kötetet pedig Antonio Filpazzi prelátus, nunciatúrai tanácsos, a vatikáni államközi kapcsolatok osztályának munkatársa gondozta, címe: „Pápai Képviseletek és Képviselők a XX. század második felében”.

Angelo Sodano bíboros államtitkár a kötethez írt előszavában megállapítja: „az előző évszázad második felében, XII. Piusz pápasága végétől kezdve VI. Pál és II. János Pál pápasága idején a Szentszék jelenléte az egyes országokban képviseletei révén jelentős módon megnőtt, továbbá új formában nyilvánult meg tevékenységével a nemzetközi szervek mellett. Világos tehát, hogy a pápák és a Szentszék képesek voltak a pápai diplomácia több évszázados eszközét megfelelő módon alkalmazni nemcsak az egyház küldetésének új igényeit követve, hanem együttműködve az egyes nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, az ember javát szolgálva”.

A kötet összefoglalja az öt földrészen és a nemzetközi szervezeteknél jelen lévő pápai képviseletek fejlődését a második világháború befejezésétől kezdődően napjainkig. Az összeállítás utolsó része közli az egyes pápai képviselők rövid életrajzát, ezáltal azt is szolgálja – mutat rá Angelo Sodano bíboros államtitkár –, hogy ébren tartsa a Szentszék számos kiérdemesült munkatársának emlékezetét. Filipazzi prelátus műve természetesen nem tekinthető lezártnak, mivel a Szentszék és diplomáciai tevékenysége szüntelenül fejlődik, hogy eleget tudjon tenni az egyházi, szociális és politikai élet mindig új igényének.

VR/Magyar Kurír