
A Meeting utolsó napján előadás hangzott el „Értelem és hit a orosz kereszténységben” címmel. Georges Ryabykh, Cyrill metropolita asszisztense rámutatott: a Tábor-hegyén történtekről feljegyzi az evangelista, hogy Péter apostol nem tudta mit tegyen. Tehát a szemlélődés közben sem volt az értelem „kikapcsolva”. Sor került Don Giussani egy, a 70-es évek derekán írt, de ma is sokat idézet könyvének bemutatójára, amelynek címe: Az utópiától a jelenléthez. Az előadók: Giancarlo Cesana, a CL egyik vezető személyisége és Pierluigi Bersani gazdaságfejlesztési miniszter voltak.
A Meetingnek 16 éve működő újságja a találkozó ideje alatt naponta jelenik meg. Reggelente ebben olvasható az előző napi témák összefoglalása, rövid reflexiók, a résztvevők személyes tanúságtétele. S gyakran a jövőre vonatkozó hírek is, mint például a következő Meeting mottója: „Az igazságra lettünk teremtve”. A Meeting honlapján sok előadás és találkozó videó formában is elérhető.
Bár a lényeg számokkal nem mérhető, a hivatalos adatok szerint valamivel több mint 700 000 látogatója volt az idei Meetingnek, és 800 újságíró regisztráltatta magát.
A Meeting záróközleménye így fogalmaz: „A Comunione e Liberazione Mozgalom számára a találkozóhoz kapcsolódó legjelentősebb esemény az volt, hogy bemutatták Don Giussani Vallásos érzék című könyvének arab nyelvű fordítását. Ez egy történelmi szempontból meghatározó pillanat. Érdekeség, hogy a fordítás nagyon sok nehézséget jelentett az eltérő arab szókincs és főleg gondolkodásmód miatt. Ugyanakkor újdonságokra is fény derült. Arabul a valóság szó azonos azzal, hogy az „égből, fentről alászállt”, érdemes tehát komolyan vennünk, rábízni magunkat. Ebből következik az ember valósággal való kapcsolatában a szabadság, ami az arab gondolkodásból teljesen hiányzik. Az értelem szó pedig rokon a bezárni, bebörtönözni szóval. Az értelem maga van bebörtönözve a modern gondolkodásmód által, és ez a relativizmushoz és a nihilizmushoz vezet. A mi feladatunk, a Meeting feladata az értelem kiszabadítása – amiben a találkozók, előadások, kiállítások által segíti a résztvevőket. Ezért a barátság és a párbeszéd találkozója volt, azaz a béke helye.” Befejezésül a jövő évi Meeting mottója és az időpont szerepel: 2007. augusztus 19–25.
A záró sajtótájékoztatón elhangzott a vád, hogy Berlusconi mintegy hirdetésnek akarja felhasználni Don Giussanit. Giancarlo Cesana így válaszolt: ha ez is lenne Berlusconi szándéka, nem fog sikerülni, mivel Giussani atya nem az. Majd hozzátette: a tények erősebbek a véleményeknél.
A standok, pavilonok kivételesen nem éjfél után, hanem már szombat délután fél négykor bezártak: véget ért a XXVII. Rimini Meeting.
Varga János/Magyar Kurír