Az idei Meetingen részt vett Erdő Péter bíboros mellett – akinek előadásáról már beszámoltunk – Süllei László, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Érseki Hivatalának irodaigazgatója, valamint a korábbi évekhez hasonlóan a magyar közösség tagjai is – mintegy tízen.
A hagyományoknak megfelelően a találkozó záróakkordja, amikor ismertetik a rendezők által a résztvevők nevében a Szentatyának írt levelet. Ez alkalommal a Meeting népének üdvözletét a közösség három vezetője Don Julian Carrón, Don Stefano Alberto és Giancarlo Cesana személyesen vitték el XVI. Benedek pápának, aki magánkihallgatáson fogadta őket Castel Gandolfoban.
Carrón atya, a mozgalom vezetője így fogalmazott beszámolójában: „A pápa nagy érdeklődést mutatott azon tapasztalat iránt, amit közösségünk megél, különösen is a nevelés területén. A Szentatya figyelemmel kísérte a Meeting eseményeit, és szívből jövő üdvözletét küldi valamennyi résztvevőnek.”
A találkozó lezárásaként került sor a Meeting záróközleményének kiadására, amelyben évről évre ismertetik a következő Meeting mottóját is.
A záróközlemény az idei találkozóval kapcsolatban így fogalmaz: „A szabadság nem csupán emberi jog, hanem az embernek az az eredeti képessége, hogy felismerje a jót és csatlakozzon hozzá.” A Meeting iránti erősödő érdeklődés és a résztvevők számának növekedése jelzi, hogy mennyire élő és nyitásra képes a keresztény tapasztalat.
A Meeting tanúságot tett amellett, hogy létezik egy nem általunk alkotott rend, amelyben eleven azon emberek jelenléte, akik szabadnak érzik magukat, és védik mindenki szabadságát. Különösen fontos követelmény az erre való nevelés munkája, ahogyan azt Giussani atya, a mozgalom alapítója elindította.
„Elengedhetetlen – főleg a fiatalok részéről, ahogyan ez Kölnben is megmutatkozott –, hogy megtanuljuk használni az értelmet, anélkül, hogy felesleges módon szembeállítanánk a hittel.”
Így a 2006-os Rimini Meeting témáját meghatározó cím a következő lesz: Az értelem a végtelen követelménye és abban a sóhajtásban, valamint megsejtésben csúcsosodik ki, hogy ez a végtelen megmutatkozzon.
A rendezvény sorozatának folytatása tekintetében nagy vigasz és bátorítás a Szentatya köszöntése, amelyet szívből köszönünk. Egyre nagyobb eltökéltséggel akarjuk követni és szolgálni őt.
Varga János/Magyar Kurír