Veres András püspök papszentelési szentbeszéde

Krisztusban kedves Testvérek!

Hála és dicsőség legyen Istennek, mert ő minden korban gondoskodik pásztorokról, akik népének megszentelését szolgálják. Igen nagy öröm ez az egész Egyház számára, mert korunk emberének lelki ínségét látva, érezzük, hogy egyre nagyobb szükségünk van olyan emberekre, akik készek önmagukat teljesen mások üdvösségének szolgálatára szentelni. A mai napon a Szombathelyi Egyházmegye számára két papot és egy diakónust szentelhetünk. Isten ajándéka ez az egyházmegye híveinek.

Azért is hála és dicsőség Istennek, mert körünkben köszönthetjük azokat a jubiláns paptestvéreket, akik 25, 50, 60, vagy 65 éve hűséggel szolgálják az egyházmegye híveit. Örömmel csatlakozunk az ő személyes hálaadásukhoz.

Isten akarata az, hogy pásztorok gondoskodjanak az ő népéről. Maguk a pásztorok is Isten népéből nyernek kiválasztást erre a szolgálatra. Õk nem valamilyen kiváltság vagy érdem miatt nyerik el ezt a tisztséget. Ellenkezőleg, ajándék a kiválasztás, amelyre az ember, a saját erejéből soha sem válhatna méltóvá. A pap maga is törékeny és esendő ember, aki ugyan törekszik az életszentségre, de egész életében küzdenie kell saját gyengeségeivel és bűneivel. Talán éppen ezért akarta így Isten, hogy a pap megértő tudjon lenni a bűnben bukdácsoló embertársaihoz. Ahogy Jézus Krisztus is azért vette fel emberi természetünket, bár ő bűnt nem követett el, hogy még inkább együtt tudjon érezni az emberrel. Természetesen, ez az együttérzés nem a bűnök elfogadását jelenti. Hiszen a hívő ember semmiképpen sem köthet kompromisszumot a bűnnel, de mégis megértéssel és irgalmassággal fordul a bűnös felé.

Kedves Szentelendő Testvérek!

Hálát adunk ma értetek Istennek, hogy meghallottátok és készséggel követtétek Isten hívását. Íme, most szabad akarattal kifejezitek Isten népének színe előtt abbéli szándékotokat, hogy önzetlenül és teljes önátadással vállaljátok a Szombathelyi Egyházmegye híveinek lelki szolgálatát. Küzdelmes 5 ill. 6 év áll mögöttetek. A lelki, a szellemi és a gyakorlati felkészülés évei voltak ezek, hogy emberileg minden bizonyosságot megtaláljatok ti magatok és elöljáróitok is arra vonatkozóan, hogy valóban van papi hivatásotok, és annak végzésére jól felkészültetek. A szentelés órájában fel kell tennetek magatoknak a kérdést: valóban készek vagytok-e a teljes önátadásra a papság, ill. a szerpapság szentségében? Hiszen a papi szolgálat vállalásakor a lelki és a szellemi felkészülésen túl teljes önátadásra van szükség. Vagyis készség-gel tudtok-e válaszolni néhány perc múlva az Egyház nevében feltett kérdésemre, amelyet a szentelési szertartásban intézek hozzátok: Akartok-e napról napra szorosabban kapcsolódni a mi főpapunkhoz, Krisztushoz, és akarjátok-e az emberek üd-vösségéért Istennek szentelni magatokat vele együtt, aki érettünk önmagát mutatta be Atyjának tiszta áldozatul. Mint szentelő püspök nem azt kérdezem tehát, hogy készek vagytok-e misézni, a szentségeket kiszolgáltatni és az evangéliumot hirdetni, hanem készek vagytok-e Krisztussal áldozattá válni. Vagyis elsődlegesen nem a cselekvés a követelmény, hanem a létforma: Krisztussal áldozattá válni a szentmisében és egész papi életetetekben. Csak ezzel a teljes önátadással szabad vállalnotok a szolgálatot. Hiszen az mindnyájunk előtt tudott, hogy maga az eucharisztikus ünneplés is több mint egy baráti vagy egyházközségi összejövetel. Benne Krisztus áldozata jelenik meg számunkra. A papnak ezzel az áldozattal eggyé kell válnia, miként Krisztus is önmagát adta oda áldozatul.

Szentelendő Testvérek! Ennek a teljes önátadásnak a jele a cölibátus is. Ezt az életformát gyakran még a vallásos emberek sem értik és fogadják el teljesen. Ezen nem is csodálkozunk, hiszen Jézus is azt mondta: ezt nem mindenki képes felfogni (vö. Mt 19,12). A házasságról és a családról való lemondás alkalmassá tesz bennünket arra, hogy osztatlan szívvel végezzük szolgálatunkat, és a mennyei élet jelévé váljunk ebben a világban.

Nagyon kérlek benneteket, ebből az önátadásból soha ne akarjatok semmit visszavenni, mert az biztosan a papi élet torzulásához vezet. Ne önmagatokat keressétek, hanem Isten ügyének szolgálata elé semmit ne helyezzetek. Maga Jézus intette övéit: Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja (Mt 16,25). Ébernek kell lenni, mert a mai világban nagy a veszélye annak, hogy mi magunk is korunk mentalitásának áldozatává válunk. Ma a legtöbb ember elsősorban a saját kényelmét keresi, s ebben semmi kivetnivalót nem talál. Nem döb-ben rá arra, hogy önmagunk érdekeinek előtérbe helyezése ellent mond a szeretet természetének. Csak a rendszeres imádság és érzéseink, vágyaink állandó ellenőrzése menthet meg bennünket az eltévelyedéstől, a papi lelkület sérülésétől.

Rendkívüli kincset bíz ránk Isten a szentelésben. Az ő kegyelmének kiosztói leszünk, amikor az Evangéliumot hirdetjük, amikor hitoktatunk, amikor a szentségeket kiszolgáltatjuk. Akkor is, amikor az irgalmas Isten szócsövei vagyunk a gyónó felé, amikor az üdvösség olaját visszük a szenvedő, beteg embernek, amikor Jézus nevében mondjuk a misében az átváltoztatás szavait. Állandó lelki megújulással és készségünk ismételt felindításával kell felnőnünk e feladathoz, hogy ne váljunk mél-tatlanná e magasztos szolgálatra, s ugyanakkor munkánk gyümölcsöző legyen.

Jubiláns Paptestvérek!

Isten népének nevében megköszönöm nektek a több évtizedes hűséges helyt-állásotokat és papi munkátokat. Csak Isten és Ti tudjátok, 50, 60 és 65 éves jubiláló paptestvérek, hogy az elmúlt évtizedekben milyen nehéz körülmények között kellett végezni szolgálatotokat, nemegyszer egzisztenciális és életet fenyegető körülmények között. Elismeréssel és büszkén nézünk ma rátok, mint a költő által emlegetett acél emberekre. Isten adott nektek eddig is és ad ezután is erőt a szolgálathoz. Akik pedig már az öregség vagy a betegség terhét hordozzátok, fizikai erőtök fogyásával arányosan forduljatok egyre inkább az ima erejével Istenhez, hogy ebben az életállapotban is tudjátok Isten népének megszentelését szolgálni. Legyetek a biztos, imádságos háttér a fiatalabb papok számára, hogy munkájukhoz mindig erőt, bátorítást, szeretetet és kegyelmet kapjanak. Adjon Isten nektek áldást és kegyelmet, hogy az ő akara-tát keresve tudjatok élni ezután is.

Kedves ünneplő Testvérek!

Ne szűnjünk meg imádkozni papi és szerzetesi hivatásokért, és a már működő papokért is gyakran imádkozzunk! Látjuk, tapasztaljuk, hogy napjainkban egyre több feladat jut egy-egy lelkipásztorra, ugyanakkor a lelki szükségletek is növekednek. Ezért kérjük Istent, hogy öntsön bátorságot a fiatalok szívébe, ne féljenek nagylelkűen követni a hívó szót, akik pedig már Isten népének szolgálatában állnak, soha meg ne inogjanak, és kapják meg a szükséges kegyelmet mindennapi szolgálatukhoz.

Ámen.