A vértanúk ma is élnek

Mintegy hetvenfős szatmári zarándokcsoport előtt mutatott be szentmisét Schönberger Jenő szatmári püspök, Ioan Robu bukaresti érsekkel, Böcskei László nagyváradi püspökkel, valamint több szatmári egyházmegyés pappal közösen szeptember 12-én a jilavai börtönben. Pontosan hatvan évvel ezelőtt szállították Boldog Scheffler János szatmári megyéspüspököt oda, ahol a kínzások következtében 1952. december 6-án életét vesztette.

A szentmise elején Ioan Robu érsek beszélt a hely jelentőségéről és a vértanúk áldozatáról: „Ezen a helyen a remény és a kétségbeesés, a hit és a hitetlenség járt együtt, a pokol, tisztítótűz és mennyország hangulatában. Sokan szenvedtek itt, köztük Boldog Scheffler János, Boldog Bogdánffy Szilárd, Vladimir Ghika. A nehézségek nem kényszerítették térdre őket, hanem épp ellenkezőleg, felemelték. Adjon áldozatuk reményt közösségeinknek, az egész országnak. Ha valami szép és építő jellegű született itt a szívekben, az a remény virága. Hiszünk Scheffler János közbenjárásában, hisszük, hogy Isten őt az igazi, és vég nélküli fényben részesíti, miután próbára tette a börtön sötétjében.”

Schönberger Jenő – Scheffler János utódja a szatmári egyházmegye püspöki székében –, szentbeszédében az üldöztetés sorsszerűségét emelte ki. „Benn lehetünk most abban a cellában, ahol püspökünk az utolsót sóhajtotta, és elmondta azokat a szavakat: „ibi vacabimus... Ott majd időzünk, ott majd minden meglesz, ami nekünk itt hiányzott. Ennek a szenvedésnek vége lesz, de annak, amikor Isten elé járulunk, amikor Istent látni fogjuk, annak a boldogságnak nem lesz vége.”

Schönberger Jenő püspök rámutatott, a vértanúk ma is élnek: „Jézus nem mennyországot ígért itt a Földön, hanem üldöztetést. Hol vannak azonban azok, akik valamikor Scheffler Jánost és a többi vértanút, hitvallót bebörtönözték? Sehol. A vértanúk ma is élnek, ma is példaképek. A kitartásra, a helytállásra, az Isten melletti szeretetre, az iránta való elkötelezettségre buzdítanak bennünket. Az, hogy itt szentmisét mutathatunk be, ahol az ő keresztútja véget ért, erőt ad nekünk is tovább vinni a keresztet. Nekünk kell megőriznünk szívünkben vértanúink emlékét, tudnunk kell, áldozat nélkül nincs örök élet, és itt, a Földön, az áldozat ideje van. A boldogság odaát vár ránk, a mi hazánk a mennyben van.”

Böcskei László a szatmári Scheffler János és nagyváradi Bogdánffy Szilárd püspök kapcsolatát idézte fel. „Közeli munkatársakként éltek, dolgoztak. Vajon hogyan tudták megtartani és továbbvinni ezt a kapcsolatot itt, a börtönben? Biztos, hogy nem feledkeztek el egymásról, hanem ki-ki a maga módján próbálta, ha másképp nem, akkor imádságban kísérni a másikat. Ennek az imának pedig ilyen helyeken hatalmas ereje volt.”

Böcskei László hangsúlyozta, „égre irányított tekintettel éltek, akkor, amikor az egyházmegyéjükben szolgáltak, akkor is, amikor a megpróbáltatás ideje következett. Égre emelt tekintettel tudtak szembenézni a szenvedéssel, mindazzal a megaláztatással, amiben részük volt, és ugyanígy fogadták a halált is, mint életüknek legnagyobb áldozatát. Ez az üzenet számunkra is aktuális.
A szentmise végén Schönberger Jenő püspök, Ioan Robu érsek és Böcskei László püspök együtt adták főpásztori áldásukat, a zarándokok pedig ezután még hosszan énekeltek, imádkoztak.

Józsa János/Magyar Kurír