Virágot vitt Szent II. János Pál sírjára Ali Ağca

Kitekintő – 2014. december 28., vasárnap | 18:05

Ellátogatott Szent II. János Pál pápa végső nyughelyéhez és virágot helyezettel a Szent Péter-bazilikában lévő síremléken december 27-én, szombaton Mehmet Ali Ağca, aki 1981-ben megpróbálta megölni a néhai katolikus egyházfőt – tájékoztat az MTI.


A Vatikán szóvivője elmondta, hogy a látogatás, amely meglepetésként érte az egyházat, néhány percig tartott. Tudomása szerint a török férfi a merénylet óta most először lépett be a Vatikán területére. Az Ağca által elhelyezett virágokat – ahogy minden más látogató által hozott csokrot is – később a bazilika dolgozói eltávolították a sírról.

A látogatásról egy olasz tévécsatorna rövid videofelvételt is bemutatott, amelyet egy Ağcát elkísérő újságíró készített. A felvétel szerint Ağca az suttogta a sír előtt, hogy „ezer köszönet a szentnek” és „sokáig éljen Jézus Krisztus”.

Mehmet Ali Ağca 1981. május 13-án a római Szent Péter téren rálőtt II. János Pálra. A pápa súlyosan megsebesült a merényletben, amelynek indítékát máig homály fedi. Egyes feltételezések szerint az akkori szovjet és bolgár titkosszolgálatnak is köze lehetett az akcióhoz.

Ağcát életfogytiglani börtönre ítélték a gyilkossági kísérletért. 2000-ben az olasz államfő kegyelmet adott neki, és kiadták Törökországnak. Hazájában ismét azonnal bebörtönözték egy érvényben lévő ottani ítélet alapján, egy újságíró meggyilkolása miatt, amit még 1979-ben követett el. 2010-ben szabadlábra helyezték.


II. János Pál 1983-ban a börtönben meglátogatta merénylőjét, és megbocsátott neki. Mehmet Ali Ağca legutóbb idén novemberben szerepelt a hírekben, amikor arra kérte a Vatikánt, hogy találkozhasson Ferenc pápával a katolikus egyházfő törökországi látogatásakor.

Fotó: Radio Vaticana, Tgcom24.mediaset.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria