„Virrasszatok és imádkozzatok!”

A hispániai Valenciában született 1350 körül. Már fiatalon nagy érdeklődést mutatott a teológia iránt, számos skolasztikus szerző művét olvasta. Három éves tanulmányozás után kívülről tudta a Bibliát. 1367-ben belépett a domonkos rendbe. Leridában és Barcelonában tanult; tanulmányai befejeztével a szentírásmagyarázat tanára lett Valenciában.

1399-ben Vince súlyosan megbetegedett. Gyógyulásért imádkozott, és megjelent neki az Üdvözítő, Szent Domonkos és Szent Ferenc társaságában, megérintette az arcát, s arra hívta, hogy menjen prédikálni és nyerjen meg sok lelket.

Beszédei egyre híresebbé tették, szónokként sokfelé tömegeket térített meg és az erkölcsöket jobbította; igyekezett helyreállítani a pápaság egységét. Szívügye volt az egység és békesség. Tanításaiban keserű igazságokat mondott; őszinte kritikát fogalmazott meg a fennálló viszonyokról. Mint apostoli hithirdető bejárta Skóciát és Írországot, Franciaországot, a Rajna-mellékét, Itáliát, Svájcot. Fáradhatatlanul prédikált, gyóntatott, térített pogányokat, eretnekeket és hitükben gyengéket. Az egyszerűbb emberek nyelvén is értett, tanácsaiért nagyon sokan keresték fel. Állítólag csak Spanyolországban 25 ezer zsidót és 8 ezer mórt térített meg. Mohamedánokat is sikerült az egyházba vezetnie. Több mint 20 ezernél több beszédet mondott.

Nagyra becsülték tudása, a betegek iránti részvéte, bölcs tanácsai és példás életmódja miatt. Közelebbről megismerve számos vidék lelkiállapotát és erkölcsi viszonyait, átérezte, hogy mekkora szükség van az egyház egységére és az erkölcsök javulására. Följegyezések tanúsága szerint missziós körútjain főként a végső dolgokról – a halálról, az utolsó ítéletről – prédikált. Nagy hatást gyakorolt a lelkekre a Krisztus második eljöveteléről szóló tanítása. Az istenfélelem, amely őt teljesen átjárta, átragadt hallgatóira. De nem a félelemkeltés volt a célja: tudta, hogy a félelemnek a szeretetben kell föloldódnia és szeretetté kell válnia. A kérdésre, hogy mikor jön el az Antikrisztus, kézzel leírt prédikációiban józan választ adott: senki sem ismeri a napot és az órát, bűnbánó lélekkel kell rá várakozni. A döntő, hogy megtartsuk az Úr intelmét: „Virrasszatok és imádkozzatok!” Mindazonáltal kora zűrzavaros viszonyait látva Vince hajlott arra a véleményre, hogy közel van a végső nap.

Vince fáradhatatlanul hirdette Isten igéjét. A szó, az imádság és a példa minden eszközével igyekezett az embereket megragadni. Szigorú erkölcsi követelményeket fogalmazott meg; a hit dolgában kérlelhetetlen volt. Mégis számos hálás híve követte hűségesen egyik helyről a másikra. A túlkapásokat és veszélyeket, amelyek az ilyen közösségekben támadni szoktak, Vince céltudatos és keménykezű vezetéssel távol tartotta. Prófétának tartották. Képes volt órákon át lekötni az embereket beszédeivel. Toulouse-ban a kedvéért három héten át szünetelt az egyetemen az előadás.

Imádkozók és bűnbánók, szerzetesek és laikusok jártak nyomában; vezeklő sokaság követte. Kora reggel misézett, azután prédikált, gyakran három órán át. Nagy aszkéta és vezeklő volt. Hús sohasem került asztalára, a vasárnapok kivételével negyven éven át naponta csak egyszer étkezett. Ágya szalma volt és szőlőlevél. Mint második Keresztelő János állt az emberek előtt.

Észak-Franciaországban, Vannes-ban halt meg 1419. április 5-én. A vannes-i püspöki templomban temették el. 1455-ben III. Callistus pápa Ferreri Vince prédikáló testvért fölvette a szentek sorába. Ferreri Vince mint a XV. század egyik legjelentősebb, bűnbánatot hirdető prédikátora vonult be az egyház történetébe. Ünnepét 1667-ben vették föl a római naptárba, április 5-re.

A váci fehérek templomában látható oltárképén rendi habitusban, de szárnyakkal, mint az ítélet angyala, előhírnöke tűnik föl; bal kezében nyitott könyvet tart, e felirattal: Timete Deum & Date Illi Honorem. Magyarul a teljes bibliai mondat: „Féljétek Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája. Imádjátok őt: az ég, a föld, a tenger és vízforrások alkotóját” (Jel. 14, 7).

Magyar Kurír