XII. Piusz és a második világháború a Vatikán archívumai alapján

2008. október 11. szombat, 15:37

Pierre Blet SJ: XII. Piusz és a második világháború a Vatikán archívumai alapján P. Blet a nagyközönség számára is hozzáférhető kötetben összegezte a dokumentumok tartalmát. A kötetet magyarul az Új Ember Kiadó jelentette meg.

Ezen a héten XVI. Benedek pápa ismét kiállt XII. Piusz szentté avatási eljárásának folytatásáért az elődje halálának 50. évfordulója alkalmából bemutatott szentmisén. A pápai tisztséget 1939 és 1958 között betöltött Eugenio Pacelli a Szentszék szerint mindent megtett a holokauszt megakadályozásáért, egyes zsidó szervezetek viszont bírálják a néhai Szentatyát, amiért hivatalos nyilatkozatban nem ítélte el a zsidóüldözéseket.

VI. Pál pápa 1964-ben engedélyezte a Szentszék második világháborúra vonatkozó dokumentumainak publikálását. A Szentszék második világháborúval kapcsolatos okmányai és dokumentumai című anyagot tizenkét kötetben Pierre Blet jezsuita atya és szerzetestársai 1965-1982 között gyűjtötték össze és jelentették meg. Mivel azonban e kiadvány tartalma, sőt puszta létezése is elkerülte azok figyelmét, akik megjelenése óta a Szentszék háború alatti időszakáról írtak, P. Blet a nagyközönség számára is hozzáférhető kötetben összegezte a dokumentumok tartalmát. A kötetet magyarul az Új Ember Kiadó jelentette meg.

A bemutatott anyag alapján szinte napról napra figyelemmel kísérhetjük a pápa és a Szentszék hivatalainak második világháborús tevékenységét. Kiderül, hogy XII. Piusz 1939 márciusi trónralépésének szinte a kezdetétől hatalmas erőfeszítéseket tett a béke megőrzése érdekében, először május elején vetette fel egy ötoldalú megbeszélés gondolatát, amelynek értelmében Róma, Párizs, London, Berlin és Varsó kormányai konferencián oldották volna meg azokat a vitás kérdéseket, amelyek a konfliktus kirobbanásával fenyegettek. Az említett kormányok azonban szívélyesen ugyan, de elutasították a pápa javaslatát. Ám az egységesen nemleges válasz nem tántorította el békemissziójától XII. Piuszt. Az elkövetkező hetekben folyamatosan sürgette, hogy legalább a provokációkat kerüljék el, különösen Lengyelország és Németország között. 1939 augusztus 24-én este pedig rádiószózatot intézett a világ népeihez, amelyben figyelmeztetett: „Íme, ismét súlyos időket él meg az emberiség nagy családja, félelmetes döntések idejét, melyek nem hagyhatják érintetlenül a szívünket, és amelyeket nem hagyhat figyelmen kívül lelki tekintélyünk, amelyet Isten adományozott nekünk, hogy a lelkeket az igazság és béke útján vezessük… Az értelem erejével és nem a fegyverek erejével járja útját az igazságosság. És azokon a hatalmakon, melyek nem az igazságosságon alapulnak, nincs Isten áldása… A veszély küszöbön áll, de van még idő. Semmi sincs veszve a béke által. Minden elveszhet a háború által…”

A Szentatya békefelhívása azonban nem talált meghallgatásra, 1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, s ezzel kezdetét vette a több tízmillió áldozatot követelő II. világháború. A Pierre Blet által összeállított kötet szerint a világégés alatt XII. Piusz mindvégig ragaszkodott ahhoz a programjához, amit 1939. szeptember 14-én fogalmazott meg Belgium nagykövetének a fogadásán: „Nem szűnünk meg figyelmesen kutatni, hogy aztán minden képességünkkel kihasználjuk a kínálkozó alkalmakat: mindenekelőtt, hogy ismét elvezessük a most felkelt és megosztott népeket egy mindenki… számára tisztes béke megkötése felé, továbbá, amíg ez nem lehetséges, legalább enyhítsünk a már kimért szörnyű sebeken, illetve azokon, amelyeket majd a jövőben okoznak.”

XII. Piusz kísérletet tett arra is, hogy legalább Olaszországot távol tartsa a háborútól, s hogy több erőt adjon békeüzenetének, a protokoll szabályait túllépve ő maga ment el a Quirinale Palotába, hogy meggyőzze Olaszország királyát a béke mindenekelőtti fontosságáról. Ez a missziója sem sikerült azonban, hiszen Olaszország hamarosan hadba lépett Németország oldalán. XII. Piusz határozottan visszautasította, hogy engedjen az olasz nagykövet sürgetésének, aki nyilatkozatot szorgalmazott a bolsevik Oroszország elleni hadjáratban résztvevő német és olasz katonák mellett. A pápa tudott arról, hogy Oroszországban a hatalmon lévő kommunisták üldözik az egyházat és a vallást, de semmilyen illúziója nem volt a nácikkal kapcsolatban. Világos volt számára: csak a győzelemre várnak, hogy utána kíméletlenül leszámoljanak a katolikus egyházzal.

A dokumentumkötetből kiderül: 1942 karácsonyi üzenetében XII. Piusz leleplezte a három éve zajló háború összes kegyetlenségét, a nemzetközi konvenciók megsértését, és emlékeztetett „az emberek százezreire, akiket semmilyen bűn nem terhel, és akiket csupán nemzeti vagy faji hovatartozásuk miatt halálra vagy fokozatos megsemmisítésre szántak.” Fél évvel később, 1943. június 2-án, konzisztóriumi beszédében a pápa ismét megemlítette azokat, akik azért fordultak hozzá, mert nemzetiségük vagy fajuk miatt „egyetlen bűn árnyéka nélkül kipusztulásra vannak kárhoztatva.” Egyúttal figyelmeztetett: „az, aki a pallost viseli, csupán Isten törvénye szerint használhatja.”

Pierre Blet a fentiekkel kapcsolatban hangsúlyozza: bármennyire világosak voltak is ezek az utalások annak számára, aki meg akarta hallani, egyik beszéd sem volt az a kifejezett elítélés, amelyet egyesek szerint a pápának „villámként kellett volna szórnia.” Ám XII. Piusz említett, konzisztóriumi beszédében azt is hangoztatta, hogy nyilvános nyilatkozatainak minden egyes szavát „mélységes komolysággal kell megfontolnia és mérlegelnie éppen azok érdekében, akik szenvednek.” A dokumentumkötet összeállítója megállapítja: XII. Piusz ehhez a visszafogottsághoz tartotta magát, „a több-kevésbé önzetlen unszolásoknak ellenére, melyeket intéztek hozzá. Ez csalódást okozott azoknak, akik a hangzatos nyilatkozatokban hatékony eszközt láttak arra, hogy szembehelyezkedjenek a lengyelek lemészárlásával, a túszok kivégzésével, a zsidók kiirtásával.”

A dokumentumokból kiderül az is, hogy XII. Piusz fontolgatta a nyilvános nyilatkozatok lehetőségét, és nem elhamarkodottan döntött végül a hallgatás mellett. Több, a német püspökökhöz írt levélben fedte fel bizonytalanságát és kétségeit. Így 1941. február 20-án ezt írta: „Amikor a pápa hangosan és erősen szeretne kiáltani, sajnálatos módon gyakran várakozásra és hallgatásra kényszerül: amikor tenni és segíteni szeretne, akkor a türelem és a várakozás kötelezi.” Három évvel később, 1944. március 3-án így fogalmaz: „Gyakran fájdalmas és nehéz eldönteni, mi az, amit a helyzet parancsol: óvatos visszafogottság és hallgatás, vagy éppen ellenkezőleg, őszinte beszéd és erélyes tett.”

Pierre Blet szerint világosak voltak azok az indítékok, amelyek XII. Piusz választásait vezérelték. Többek között a Vöröskeresztre hivatkozik, amely figyelmeztetett: a tiltakozások semmit nem érnek, és a nácik kíméletlensége miatt nagyon rossz szolgálatot tehetnek azoknak, akiken úgy gondolják, hogy segíthetnek. Éppen az ellenkező hatást érhetik el. Az amerikai Külügyminisztérium pedig úgy vélte: „Az egyetlen módja a zsidók megsegítésének az, hogy megnyerjük a háborút.” Idézi a szerző Robert M. W. Kempnert, akit az Egyesült Államok delegált a háborús bűnöket vizsgáló nürnbergi törvényszéki tanácsba. Õ azt írta: „A katolikus egyháznak Hitler Birodalma elleni minden propagandakísérlete nemcsak hogy kiprovokált öngyilkosság lett volna, amint azt Rosenberg ténylegesen kijelentette, hanem még több zsidó és pap kivégzését jelentette volna.”

Ugyanakkor a kötet gerincét adó fejezetekből kiderül: míg a pápa a nyilvánosság előtt látszólag hallgatott, addig államtitkársága folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szlovákiai, horvátországi, romániai és magyarországi nunciusokkal, utasításba adva nekik, hogy járjanak közben az állami vezetőknél és a püspöki karoknál azért, hogy segítségnyújtási akciót hívjanak össze, az üldözöttek védelmében. Ennek hatékonyságát a zsidó szervezetek is elismerték és kifejezték köszönetüket a pápának. Pinchas Lapide izraeli történész szerint a vatikáni államtitkárság által irányított akció révén nyolcszázötvenezer ember életét sikerült megmenteni a vészkorszak idején.

P. Blet felhívja a figyelmet arra is, hogy XII. Piusz karitatív tevékenységét kiterjesztette a háború minden áldozatára, nemzetiségre, fajra, vallásra, sőt, pártra való tekintet nélkül. „Ez az egyetemesség nem politikai számításból vagy érdekből eredt. Semmi sem állt nagyobb ellentétben a pápa szándékaival, minthogy az emberi szenvedést használja fel arra, hogy növelje tekintélyét és hatalmát. XII. Piusz csöndben, tapintatosan járt el, vállalva annak kockázatát, hogy passzívnak vagy közömbösnek tűnik. Mégis, segítségnyújtási tevékenysége a háború áldozatai felé oly drága volt neki, mint a szeme világa…” A jezsuita atya ugyanakkor hangsúlyozza: a Szentszék törekvése, hogy könnyítsen az emberiség összes szenvedő tagján, nemcsak félreértésekbe és meg nem értésbe ütközött, hanem kifejezett ellenállásba is, akár a katonai kényszer nevében, akár a gyűlölet és a fanatizmus leplezetlen szenvedélye által. Mindezen akadályokkal szemben a Szentszék „konok makacsságot és a maga elé kitűzött cél nemességéhez méltó kitartást vonultatott fel”, annak szellemében, ahogy azt XII. Piusz 1941 áprilisában meghatározta: „emberségesebbé tenni a háborút, enyhíteni a háború kínjait, segíteni és vigasztalni a háború áldozatait.”

A kötet szerkesztője figyelemre méltónak tartja, hogy 1952 májusában XII. Piusz fel merte tenni a kérdést: mi az, amit meg kellett volna tenniük a háborúban, és nem tettek meg? Pacelli pápa kijelentette: „tudatában van annak, hogy a háború elkerülése, szenvedéseinek megkönnyítése, az áldozatok számának csökkentése érdekében mindent megtett, amiről úgy vélte, hogy képes megtenni.” Pierre Blet egyetértően teszi hozzá: „Amennyire a dokumentumok megengedik, hogy a szívek mélyére hatoljunk, ugyanerre a következtetésre juthatunk. Aki az eredményeket illetően kijelenti, hogy ő maga vagy másvalaki az ő helyében jóval többet tehetett volna, az elhagyja a történetiség mezejét, hogy a feltételezések és az álom sűrűjében kalandozzon.” (Új Ember Kiadó)

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink – olvasta már?
nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-kivul-es-belul-tizenot-kerdes-es-valasz-segit-keszuletben
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kívül és belül – Tizenöt kérdés és válasz segít a készületben

Fábry Kornélt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) általános titkárát kérdeztük a budapesti találkozó előkészületeiről, tudnivalóiról. A kérdéseket és a válaszokat két részben adjuk közre. Az alábbiakban az első rész olvasható.

2019. február 18. hétfő
isten-tud-kozel-hozni-minket-egymashoz-uzeni-hazassag-hete
Isten tud közel hozni minket egymáshoz – üzeni a házasság hete

A hazánkban tizenkettedszer megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjére február 17-én, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor. A liturgiát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

2019. február 18. hétfő