XVI. Benedek 2008-as évértékelő beszéde

A pápa apostoli utazásainak igazi értelme csakis abban rejlik, hogy ráirányítják a figyelmet a történelemben ma is jelen lévő és működő Istenre. Ilyenkor a nyilvánosság megérzi, mi az egyház, és vele a hitet, de legalábbis az Isten-kérdést. A hit korántsem magánügy, sőt, korunk és a benne ható erők nem is értelmezhetők a hit nyilvános megjelenésének figyelembe vétele nélkül.

Az egyesült államokbeli, illetve a franciaországi pápalátogatás során az egyház megmutatta magát a világ előtt. Olyan lelki erőként mutatkozott be, amely irányt mutat az emberek élete számára és amely a hit tanúságtétele révén fényt hoz a világba. A pápalátogatások az élet értékébe és a jó melletti elkötelezettségbe vetett bizalomról tanúskodtak.

Különösen az ifjúsági világtalálkozó jelenségét elemzik sokan. Többnyire azzal intézik el, hogy az egyfajta egyházi jellegű rockfesztivál, amelynek sztárja a pápa. Még katolikus körökben is nem egyszer úgy tartják, hogy egy szép és nagy látványosságról van szó, amelynek azonban nem sok hatása van a hit és az evangélium megélése szempontjából: az extázis elmúltával végeredményben minden marad, mint előtte, s nincs mélyebb hatással a fiatalok életére.

Ez a megközelítés azonban nem ad magyarázatot a világtalálkozó sajátosságára, az ott megtapasztalt örömre és közösségteremtő erőre. A pápa szerint ugyanis az ausztráliai Sydney-ben megrendezett ifjúsági világtalálkozó az öröm ünnepe volt, ami végül a húzódozókat is magával ragadta. Megmutatta, milyen is az igazi ünnep: „olyan esemény, ahol mindenki úgymond 'magán kívül' van, vagyis kilép önmagából, és így együtt van a többiekkel”. Egyúttal a hit hatalmas ünnepe is volt, amely a világ minden tájáról összegyűlt több százezer fiatalt nemcsak földrajzi értelemben hozta közel egymáshoz, de a keresztény lét öröme révén bensőleg is.

Megértéséhez nem csupán a világtalálkozó napjait kell figyelembe venni – hívta fel a figyelmet a Szentatya. Azok csupán a csúcspontját jelentik egy hosszú útnak, amely során a fiatalok egymással találkoznak, és együtt mennek Krisztus felé. A világtalálkozó Krisztust mutatja fel. A pápa sem a találkozó sztárja, aki körül minden forog. Õ csupán a Helytartó: Krisztusra mutat, aki most is köztünk van.

A 2008-as év másik nagy eseményének, a püspöki szinódus ülésének központi üzenete is ebben áll: Isten belép életünkbe és alakítja azt. Az Isten Igéjéről folytatott tanácskozás során a világ püspökeinek képviselői és a szélesebb egyházi közösség is megtapasztalta, hogy Isten minden egyes emberhez, és mindenkinek a szívéhez szól. Ha szívünk felébred, ha belső hallásunk megnyílik, akkor mindannyian megtanulhatjuk meghallani Isten kifejezetten hozzánk intézett szavát. A személyesen hozzánk szóló Istent hallgatva pedig rájövünk, Igéje azért van közöttünk, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy kilépjünk a pusztán személyes dimenzióból. Isten Igéje egy közösséget alkotott, az egyházat, és azt ma is vezeti. Éppen ezért Isten személyes szavát is akkor érthetjük helyesen és a maga teljességében, ha együtt, az egyház Isten alkotta közösségében tesszük.

A szinódus során megtapasztalhatóvá vált, hogy „az egyházban ma is pünkösd van”. Nemcsak mert számos nyelven szól, hanem mert megjelenik benne az istentapasztalat többféle módja, a különböző kultúrák gazdagsága. Ám ez a pünkösd még befejezetlen: sok nyelv és kultúra mindmáig arra vár, hogy eljusson hozzá Isten Igéje. Közben pedig megható látni a világ minden táján a világi hívek tanúságtételét, akik nem csupán megélik Isten Igéjét, de szenvedéseket is kiállnak érte.

Reméljük – zárta értékelését XVI. Benedek –, hogy a szinódus eredményei hatással lesznek az egyház életére: a Szentírással való személyes kapcsolatra, annak a liturgiában és a hitoktatás során történő értelmezésére és a tudományos kutatásra. Hogy a Bibliát ne a múlt szavának tartsák, hanem felfedjék aktualitásának különböző dimenzióit és jelentőségét.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kép: CPP