XVI. Benedek Berlinben: A szabadságnak szüksége van a vallásra

Kitekintő – 2011. szeptember 22., csütörtök | 16:16

Első hivatalos németországi, 21. külföldi apostoli utazása kezdetén XVI. Benedek pápa Berlinbe látogatott. Repülőtéri fogadását követően a főváros nyugati részén található Bellevue kastélyban került sor ünnepélyes köszöntésére.

Köszöntő beszédében a Szentatya kiemelte: jóllehet hivatalos látogatást tesz hazájában, apostoli utazása nem politikai, s nem gazdasági célokat szolgál; azért érkezett Németországba, hogy találkozzon az ott élő emberekkel és Istenről beszéljen.

Egyre fokozódó közöny észlelhető a társadalomban – fogalmazott XVI. Benedek. A társadalmi és egyéni döntéseikben egyre inkább akadálynak tekintik az igazságot, s a hasznosság elvét helyezik előtérbe. Az emberi együttéléshez azonban feltétlenül szükség van valamely, mindenkire érvényes és kötelező alapra. A vallás az egyik alapja az együttélésnek. Miként a vallásnak szüksége van szabadságra, ugyanúgy a szabadságnak is szüksége van a vallásra –  idézte a pápa Wilhelm von Ketteler egykori mainzi püspök szavait. A kétszáz évvel ezelőtt született katolikus társadalomreformer megállapítása ma is igaz.

A szabadságnak egy magasabb elvhez kell igazodnia – szögezte le Benedek pápa. Az, hogy vannak értékek, melyeket senki és semmi nem manipulálhat, ez az egyedüli biztosíték a szabadágra. Szolidaritás nélkül nem létezhet szabadság. Amit a másik ember kárára teszek, az nem szabadság, hanem helytelen cselekedet, mások és a magam kárára. Csak akkor tud igazán szabadon kibontakozni az ember, ha erőit embertársai javára is fordítja; érvényes ez az ember személyes életére, de a társadalom egészére is – e gondolatokkal fordult XVI. Benedek pápa apostoli látogatásának első napján a Németországban élőkhöz.

A Szentatya beszéde előtt Christian Wulff német szövetségi elnök mondott köszöntőt. A katolikus politikus Ratzinger pápához fordulva kiemelte: olyan országba érkezett XVI. Benedek, melynek történelme és kultúrája szorosan összefonódott a keresztény hittel és az ezen hitért való küzdelemmel. Olyan országba, ahol a keresztény hit már nem magától értetődő, ahol az egyháznak újra el kell helyeznie önmagát a társadalomban. Fontos – tette hozzá a német szövetségi elnök –, hogy az egyházak továbbra is legyenek közel az emberekhez. Az egyház nem párhuzamos társadalom – fogalmazott Wulff. A társadalomban van, e világban, e korban létezik. Épp ezért mindenkor új kihívásoknak kell megfelelnie, új kérdésekre kell választ adnia.

Magyar Kurír

(gj)