XVI. Benedek helyzetelemzése és útmutatása Európa és a Nyugat válságára

Erről beszélt előbb a Római Szerződések 50. évfordulóján, márciusban, majd most a bécsi Hofburgban a Bécsben akkreditált diplomaták előtt.

Sokan mondják, hogy a nyugati és benne az európai civilizáció válságban van, de a pápa az egyetlen, aki határozottan rá is mutat a válság okára: arra a hozzáállásra, ami szerint az igazságot nem lehet megismerni. S mivel nem hisz az objektíven létező igazságban, a nyugati ember elveszítette a jövőbe vetett reményét. Ez leginkább a demográfiai válságban, az öregedő lakosságban nyilvánul meg, ami ha így folytatódik, akkor Európa „búcsút vehet a történelemtől”. A fogyás és elöregedés hatalmas gondokat jelent a társadalmi kohézió szempontjából, s elősegíti a jövővel nem törődő veszélyes individualizmus térnyerését. Ennek az önzésnek a következménye az az igazságtalan gazdasági és politikai világrendszer, aminek árát a szegényebb országokkal, illetve a gazdag országok szegényeivel, valamint a jövendő generációkkal fizetteti meg.

De ha az ember számára nem létezik igazság, akkor végső soron nem tud különbséget tenni jó és rossz között sem. És akkor a tudomány nagy és csodálatos ismeretei is kétértelművé válnak: fontos távlatokat nyithatnak a jónak, ami az ember üdvözülését szolgálja, de az embert és a világot megsemmisítő szörnyű fenyegetést is jelenthetnek.

Azzal, hogy tagadja az igazság, vagyis az egyetemes és abszolút értékek létezését, Európa nemcsak Istentől fordul el, hanem önmagától is (a pápa szavaival: aposztáziát követ el), ami végső soron oda vezet, hogy kételkedjék saját azonosságában. De hogyan állíthatja be akkor magát értékközösségként? – teszi fel a kérdést XVI. Benedek.

Az európai gondolkozásban mindig jelen volt a hit, az igazság és az értelem egymáshoz való viszonyának problematikája. A Szentatya olvasatában a kérdés végső soron az, hogy az értelem áll-e minden dolog eredeténél és alapjánál, vagy nem. Ha a valóság a véletlenből és a szükségszerűségből származik, akkor az értelem az irracionalitás másodlagos és véletlenszerű terméke, s végső soron cél nélkül lebeg az „irracionalitás óceánjában”. Ezzel szemben áll a kereszténység alapmeggyőződése, miszerint minden dolog eredete Isten teremtő értelme, aki azt megosztotta velünk, emberekkel.

Persze a pápa azt is látja, miért fordult el Európa az igazság keresésétől. Mert történelme során „szörnyű tévutakat is átélt és megszenvedett”. Ezek közé a tévutak közé tartozik az, amikor ideológiai okokból korlátozták a filozófiát, a tudományokat, de magát a hitet is. Vagy amikor imperialista célból visszaéltek a vallással, például a gyarmatosítások során. Ilyen tévút az embert lealacsonyító elméleti és gyakorlati (vagyis az anyagi javak fogyasztását hajszoló) materializmus, de az a tolerancia is, ami kizárja az örök értékek létét, s ezáltal „közömbösséggé fajul”. Ezekből a negatív történelmi tapasztalatokból táplálkozik az a félelem is, hogy az igazságba vetett hit együtt jár a türelmetlenséggel.

Ennek ellenére – állapítja meg bizakodóan XVI. Benedek – Európának mindig is jellemzője volt az önkritika képessége, ami megkülönbözteti a világ civilizációinak sorában. Hiszen Európa, és különösen az EU számos pozitív eredményt tud felmutatni, amit a pápa minden esetben hangsúlyoz. Például az úgynevezett európai modellt, ami azt a társadalmi rendet jelenti, amely ötvözi a gazdasági hatékonyságot a társadalmi igazságossággal, a politikai pluralizmust a toleranciával, a bőkezűséget a nyitottsággal, és ami megőrzi a kontinens sajátos értékeit.

Az európai integráció célja a tartós béke és az igazságos fejlődés lehetőségének megteremtése, emellett – különösen a közép- és kelet-európai országok számára – további késztetést jelent, hogy megszilárdítsák magukban a szabadságot, a jogállamiságot és a demokráciát. Igaz, az egység politikai értelemben már létrejött, azonban az emberek fejében és szívében jórészt még nem valósult meg.

Az integráció mindenképpen nagy horderejű vállalkozás még akkor is, ha a vasfüggöny leomlása után „néhány túlzott várakozást csalódás követett”, és ha „egy-egy európai intézménnyel szemben néhány szempontból jogos kritikák is megfogalmazódhatnak”, és magával az integrációs folyamattal sem mindenki ért egyet manapság. Ez utóbbinak az az oka, hogy az integráció építése közben nem vették kellőképpen figyelembe az állampolgárok elvárásait. Hiszen nem lehet hitelesen „közös házat” építeni, ha kontinensünk népeinek önazonosságát elhanyagolják.

Éppen ezért – szól a pápai figyelmeztetés – a jelenlegi történelmi helyzetben és az aktuális kihívásokkal szemben az EU akkor lehet a jogállamiság garantálója és az egyetemes értékek előmozdítója, ha egyértelműen elismeri, hogy létezik állandó és örök emberi természet. S ebből az objektív emberi természetből fakadnak azok a jogok, amik egyformán érvényesek mindenkire, még azokra is, akik tagadják azokat.

Európának egyedülálló felelőssége van a világban, ezért sem szabad lemondania önmagáról. A demográfiailag gyorsan öregedő kontinens ne váljon lelkileg is öreg földrésszé – figyelmeztetett Bécsben Benedek pápa. Az EU-nak vezető szerepet kellene vállalnia világszerte a szegénység elleni küzdelemben és a béke építésében. Igaz, hogy az egyes európai országok, és maga az EU egésze is nagy szerepet vállal a nemzetközi fejlődés előmozdításában, de ez főleg gazdasági-pénzügyi és segélyezési területeket ölel fel. XVI. Benedek szerint az európaiaknak politikai jelentőségüket is érvényesíteniük kellene például az afrikai kontinens olyan sürgető kihívásai kapcsán, mint az AIDS, a darfúri helyzet (ahol arab milíciák népirtást követnek el a feketebőrű lakosság ellen, jórészt az olajkincs birtoklása miatt), a természeti erőforrások igazságtalan kiaknázása és az aggasztó fegyverkereskedelem. Ugyancsak több politikai és diplomáciai figyelmet kellene fordítania a súlyos közel-keleti helyzet megoldására, továbbá a megfelelő kapcsolatok kialakítása révén segíthetné Latin-Amerika és Ázsia népeit a gazdasági és az emberi-politikai fejlődés terén. A globalizációt nem lehet megállítani, de sürgető feladat és a politika nagy felelőssége – figyelmeztette a pápa a bécsi diplomatákat –, hogy rendet és határokat szabjon neki a káros hatások kiküszöbölése végett.

S hogy mi a kereszténység hozzájárulása mindezen feladatokhoz? „Hitünk határozottan szembeszáll azzal a lemondó hozzáállással, ami képtelennek tartja az embert, hogy megismerje az igazságot, mintha az meghaladná képességeit.” – jelentette ki a pápa Mariazellben. „Nekünk szükségük van az igazságra”, s amikor valaki attól fél, hogy az igazságba vetett hit türelmetlenséggel párosul, akkor rá kell mutatni a hitünk alapjára: Jézusra. Aki – mint a mariazelli kegytemplomban is – kisgyermekként ül anyja ölében, illetve megfeszítve lóg a keresztfán. Mert az igazság alázatos és „a szeretetben mutatkozik meg”. A hívők az igazságnak ebben az erejében bizakodnak, mondja a pápa, s úgy kell továbbajándékozniuk, ahogyan azt kapták, pontosabban, „ahogyan önmagát odaajándékozta.”

A pápa szándékai szerint a keresztényeknek részt kell venniük egy „új Európa” építésében: realistán, de nem cinikusan, ideálokban gazdagon, de naiv illúzióktól mentesen. Jelen kell lenniük az európai közéletben, mert az immár „integráns részét képezi a nemzeti közéletnek”. Fel kell ismerniük és ki kell használniuk mindazt, ami pozitívum a mai civilizációban, ám bátran szembe kell szállniuk mindazzal, ami ellenkezik az emberi méltósággal.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír