XVI. Benedek katekézise János apostolról

„Tipikus zsidó nevének jelentése: az Úr megkegyelmezett. A Tiberiás tó partján rendezgette a hálókat, amikor Jézus testvérével együtt magához hívta. János is annak a szűk csoportnak a tagja, amelyet Jézus bizonyos alkalmakkor maga köré gyűjt. Péterrel és Jakabbal együtt jelen van Kafarnaumban, amikor Jézus belép Péter otthonába, hogy meggyógyítsa anyósát (vö. Mk 1,29). A másik kettővel együtt követi a Mestert Jairusnak, a zsinagógai elöljárónak a házába, akinek a lányát Jézus visszahívja az életbe (vö. Mk 5,37). Követi a Mestert színeváltozásakor (vö. Mk 9,2), mellette áll az Olajfák hegyén, amikor a jeruzsálemi templom nagyszerűsége láttán elmondja beszédét a város és a világ végéről (vö. Mk 13,3), és végül akkor is mellette áll, amikor a getszemáni kertben félrevonul, hogy imádkozzék az Atyához, kínszenvedése előestéjén (vö. Mk 14,33). Nem sokkal Húsvét előtt, amikor Jézus két tanítványát kiválasztja, hogy elküldje őket az Utolsó Vacsora termének előkészítésére, Jánosra és Péterre bízza ezt a feladatot (vö. Lk 22,8).

A Tizenkét Apostol között elfoglalt kiemelkedő helye teszi érthetővé János édesanyjának ötletét, aki egy napon azzal a kéréssel lép oda Jézushoz, hogy két fia, János és Jakab, Jézus mellett ülhessen – egyik jobbról, másik balról – az Isten országában (vö. Mt 20,20–21). Mint tudjuk, Jézus kérdéssel válaszolt: ’Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom?’ (vö. Mt 20,22) Az volt a szándéka ezzel, hogy felnyissa két tanítványa szemét, bevezesse őket személye misztériumába, és jelezze nekik eljövendő hivatásukat, amely arra vonatkozott, hogy egészen a legvégsőkig, a vértanúságig tegyenek majd róla tanúságot. Nem sokkal később ugyanis Jézus közli tanítványaival: az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul odaadja életét sokakért (vö. Mt 20,28). A Jézus Feltámadását követő napokban ’Zebedeus fiait’ Péterrel és néhány más tanítvánnyal együtt viszontlátjuk egy eredménytelen éjszakai halfogás jelenetében, amelyet a Feltámadt Krisztus csodálatos halfogása követ: a ’szeretett tanítvány’ ismeri fel elsőnek az Urat, és ő hívja fel rá Péter figyelmét (vö. Jn 21,1–13).

A jeruzsálemi egyházban János kiemelkedő helyet foglalt el a keresztények első közösségének vezetésében. … Péterrel együtt azt a küldetést kapják a jeruzsálemi egyháztól részéről, hogy erősítsék meg azokat, akik Szamariában befogadták Isten igéjét és imádkozzanak értük, hogy leszálljon rájuk a Szentlélek (ApCsel 8,14–15). Különösen is arról emlékezzünk meg, amit Péterrel együtt mondott a főtanács előtt, amely ítélkezett felettük: ’Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.’ (ApCsel 4,20). Ez az őszinteség, ahogyan megvallotta hitét, legyen példa és figyelmeztetés mindannyiunk számára, hogy mindig álljunk készen arra, hogy megvalljuk töretlen hitünket Krisztusban, és adjunk elsőbbséget a hitnek minden emberi számítással és érdekkel szemben.

A hagyomány szerint János a szeretett tanítvány, aki a negyedik evangéliumban az utolsó vacsorán fejét Jézus keblére hajtja. Õ van jelen a kereszt tövében, és ő a tanúja nemcsak az üres sírnak, hanem a Feltámadt jelenlétének is. Tudjuk, hogy ezt az azonosítást a tudósok vitatják, és egyesek Jánosban inkább Jézus tanítványainak prototípusát látják. Ez a kérdés a szentírás-magyarázókra tartozik, mi azonban fontos tanítást kapunk életünk számára: az Úr Jézus azt szeretné, ha mindannyian tanítványai lennénk, akik baráti kapcsolatban állnak vele. Ha azt akarjuk, hogy ez megvalósuljon, akkor nem csak követnünk és hallgatnunk kell szavát, hanem Vele is kell élnünk, úgy, ahogyan ő élt. Ez csak akkor lehetséges, ha a legnagyobb bizalom kapcsolatát építjük ki Jézussal, úgy, amint az barátok között történik. Ezért mondta azt egy alkalommal Jézus: ’Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért… Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam.’

János apostol az apokrif iratokban nem egyházak alapítójaként vagy már meglevő közösségek vezetőjeként jelenik meg, hanem olyasvalakiként, aki folyamatosan úton van, hogy a hitet továbbadja azoknak a ’lelkeknek, akik képesek remélni és arra, hogy megváltassanak’. Mindent az a paradox szándéka vezet, hogy láttassa a láthatatlant. Éppen ezért nevezi őt a keleti egyház egyszerűen ’a Teológusnak’, vagyis annak, aki képes hozzáférhető módon beszélni az isteni dolgokról, feltárva egy titkos utat Istenhez, amely a Jézushoz való ragaszkodáson keresztül visz.
János apostol kultusza Efezusból indult ki, abból városból, ahol ősi hagyomány szerint János hosszú ideig működött és ahol Traianus császár idején, nagyon idős korban meghalt. Justinianus császár a VI. században Efezusban nagy bazilikát emeltetett tiszteletére, melynek impozáns romjai még ma is léteznek. Keleten rendkívül nagy tisztelet övezi alakját, a bizánci ikonográfia legtöbbször úgy ábrázolja őt, mint idős, elmélkedő embert, aki mintha a belső elcsendesülésre hívna bennünket.
Valóban: összeszedettség nélkül nem tudnák megközelíteni Isten magasztos misztériumát és kinyilatkoztatását. … Segítsen bennünket is az Úr, hogy János apostoltól tanuljuk meg a szeretet nagy leckéjét, hogy mi is érezzük: hogy Krisztus ’mindvégig szeretett bennünket’ (Jn 13,1), és életünket Krisztusnak szenteljük.”

VR/Magyar Kurír