XVI. Benedek: nem elég rendőrségi akciókkal küzdeni a bűnözés ellen

Kitekintő – 2012. november 10., szombat | 10:20

XVI. Benedek pápa november 9-én kihallgatáson fogadta az Interpol római közgyűlésének résztvevőit. A VI. Pál teremben összegyűlt ezer ember 190 országot képviselt. Köztük volt Annamaria Cancellieri olasz belügyminiszter is.

2008 óta a Vatikán Állam is az Interpol tagja. A pápa a nemzetközi biztonság védőbástyájának nevezte az Interpolt és annak a reményének adott hangot, hogy egyre nagyobb nemzetközi együttműködés jön létre a bűntények megfékezésére.

-Tisztában vagyunk azzal, hogy manapság az erőszakos bűnügy új és új formában jelentkezik – állapította meg a Szentatya. Jóllehet bizonyos erőszakformák csökkennek, mások terjedőben vannak, mint például az erőszakos bűntettek, amelyek a világon a legtöbb halált okozzák. Ez a jelenség ma annyira veszélyes, hogy képes destabilizálni egy országot, és olykor kemény próbának teszi ki az állam fennhatóságát.

A Szentszék bátorítását küldi mindazokhoz, akik a bűntények, köztük is elsősorban a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen tevékenykednek. A pápa szavai szerint az erőszak egyik legbrutálisabb formája a terrorizmus, amely gyűlöletet, halált és a bosszúállás magvát szórja szét. Ez a jelenség, a szélsőséges szervezetek tipikus stratégiája szerint a dolgok és a személyek elpusztítására törekszik, és olykor a politikai cinkosság sötét hálózatára támaszkodik. Kifinomult technikai és óriási pénzügyi eszközökkel működik, és széles skálájú tervek kidolgozására is képes.

A szervezett bűnözés pedig a maga részéről a mindennapi élet helyein terjeszkedik, gyakorta a homályban sújt le, mindenfajta törvény fölött áll. Illegális és immorális tevékenységen keresztül üzérkedik, mint például az emberekkel való kereskedés – amely a rabszolgaság modern formája – vagy mint a drog, a fegyver, a hamisított áru és végül a gyógyszer-kereskedelem. Ez utóbbit többnyire a szegények veszik meg és ahelyett, hogy gyógyulást hozna, sok esetben öl. Az illegális áruforgalom még elvetemültebbé válik, amikor szervkereskedelemről van szó. E téren ártatlan személyek olyan támadásnak vannak kitéve, amelyről azt reméltük, már nem létezhetnek a XX. század tragédiája után. 

-A bűnözés elleni nemzetközi együttműködés ne merüljön ki csupán rendőrségi akciókban – szólított fel a pápa. Hozzátette: fordítsanak figyelmet az erőszakot és gyűlöletet szító társadalmi tényezőkre, a kirekesztettségre, a szegénységségre. Politikai és pedagógiai szinten különös elkötelezettségre van szükség azoknak a problémáknak a megoldásában, amelyek táplálják az erőszakot és olyan körülményeket kell teremteni, amelyek nem kedveznek a bűncselekményeknek. Az erőszak és a bűnözés megfékezését nem lehet teljes egészében a rendőrségre hárítani, a társadalom egésze, a családok, az iskolák, a vallások, a tömegkommunikáció eszközei és az állampolgárok személyesen is vállaljanak részt a feladatból. Mindenkinek sajátos felelőssége van abban, hogy igazságosabb és békésebb jövő felé haladjunk.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír