XVI. Benedek: Pál, a népek apostola

A tavalyi esztendőben XVI. Benedek pápa Szent Pál-évet hirdetett 2008. június 28-tól 2009. június 29-ig a népek apostola születésének kétezredik évfordulója alkalmából. Tarzuszi Pál születését a történészek Kr.u. 7 és 10 közé teszik. Az emlékévnek kettős célja van: jobban megismerni és megismertetni Szent Pál alakját és tanítását, valamint imádkozni és dolgozni az egységért. A két esztendőt is érintő jubileumi évre a Szent István Társulat XVI. Benedek pápa Szent Pállal foglalkozó beszédeiből és írásaiból jelentetett meg egy válogatást.

A kötetben a Szentatya bemutatja azt a folyamatot, amelynek végén a Jeruzsálemben Gamáliel rabbinál Mózes törvényét a maga mélységében tanulmányozó Saul a Krisztus-követők buzgó és engesztelhetetlen üldözőjéből a damaszkuszi úton történt látomását követően (ApCsel 9,1-19) megkeresztelkedett, s immáron Pálként, a nemzetek apostolaként hirdette élete végéig az evangéliumot, Jézus Krisztus tanait. XVI. Benedek szerint ebből egy roppant fontos tanítás következik számunkra: „ami számít, az az, hogy Jézus Krisztust életünk saját középpontjává tegyük, oly módon, hogy egész egyéniségünket alapvetően Krisztus és az ő szava általi találkozás és közösség jellemezze. Az ő fényénél minden más érték a helyére kerül, és ugyanakkor megtisztul a salaktól.” Egy másik, Szent Pálra jellemző lényeges vonás az az egyetemes szellem, mely alapvetően meghatározza apostolkodását. „A népek, vagyis a pogányok Istenhez – aki a megfeszített és a feltámadt Jézus Krisztusban adja kivétel nélkül minden embernek az üdvösséget – való eljutásának kiélezett problémáját átérezve önmagát egészen az evangélium… megismertetésére szenteli, vagyis annak a kegyelemnek a meghirdetésére, melynek célja, hogy kibékítse az embert Istennel, önmagával és másokkal.”

A Szentatya emlékeztet rá, hogy nem hiányoztak a rendkívüli nehézségek Pál apostolkodásából, amelyről többek között a Korintusiakhoz írt második levelében (11,23-28) ír: „Megismertem a fáradságot… a börtönt…, a csapásokat…, a halálveszélyt… Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést…” XVI. Benedek egyértelműnek tartja, hogy „… nem lett volna neki lehetséges szembeszállnia oly nehéz és gyakran reménytelen helyzetekkel, ha nem lett volna tudatában annak abszolút értékével, amellyel szemben semmilyen határ nem tűrt áthághatatlannak. Tudjuk, hogy Pál számára ez a tudat Jézus Krisztus volt.” Maga Pál így ír erről: „Krisztus szeretetre ösztönöz minket…, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,14-15).

A pápa elemzéseiben rámutat: Pál hozzásegít ahhoz, hogy megértsük a hit teljesen alapvető és semmivel nem helyettesíthető értékeit. „Tudjuk, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtátok Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, nem, mert megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá” – írja a Galatákhoz írt második levelében (2,16). XVI. Benedek szerint „megigazultnak lenni” annyit jelent, „mint igazzá válni, vagyis Isten irgalmas igazsága által befogadottnak lenni, vele közösségbe lépni, és ennek következtében minden egyes testvérrel egy sokkal hitelesebb kapcsolatot létrehozni: és ez a bűneink teljes megbocsátásának alapja.”

A Szentatya figyelmeztet: Pál apostol példáját követve arra kell törekednünk, hogy a hitünk megtartson minket az Istennel szembeni állandó alázatban, „sőt az iránta való csodálatban és dicséretben”, másfelől viszont „a Krisztushoz való radikális tartozásunknak, és annak a ténynek, hogy ’benne vagyunk’, a teljes bizalom és a legnagyobb öröm magatartását kell bennünk előidéznie.” Végeredményben Szent Pállal együtt kell felkiáltanunk: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31)

Joseph Ratzinger kiemeli a szeretetet, mint olyan erőt, amely átalakította tarzuszi Pál életét, és belőle a népek apostolát formálta. Számára Jézus Krisztus hirdetése olyan szükségszerűség volt, amelynek forrása a Megváltó iránti szeretet volt. Pált mélyen megindította Isten szeretete, s egész tevékenysége és szenvedése csakis ebből a centrumból kiindulva nyer értelmet: akinek a lelkét valóban megérinti Krisztus, az nem tudja nem hirdetni Õt, akár életével, akár szavaival. Aranyszájú Szent János írta az apostolról: „Pál szeretetének ereje által vált azzá, ami. Ne beszélj nekem a halottakról, akiket feltámasztott, sem a leprásról, akit meggyógyított; Isten semmi ilyesmit nem kér tőled. Törekedj a páli szeretetre, és tiéd lesz a tökéletesség koronája.”

(Szent István Társulat, 2008.)

Magyar Kurír