XVI. Benedek pápa az Albanói Egyházmegye papságával találkozott

A papok nevében Marcello Semeraro albanói püspök köszöntötte a Szentatyát, és bemutatta az egyházmegye helyzetét, emlékeztetve arra is, hogy Róma után ez a legnépesebb egyházmegye a Lazio régió területén.

A találkozó során néhány kérdés hangzott el a hitéletének különböző szempontjait illetően, mint például a papok mindennapi életének nehézségei, a plébániai lelkipásztori tevékenység, a liturgia, valamint az ifjúsággal és a családdal kapcsolatos lelkipásztori kérdések. Most ebből a kötetlen beszélgetésből következik néhány gondolat.

„Az első fontos lépés mindannyiunk számára az – mondta a pápa –, hogy alázattal elismerjük korlátainkat, és azt, hogy nagyobb részt kell juttatnunk életünkből az Úrnak, mert végső soron Õ vezeti az egyházat. Mi ebben a munkában jelen vagyunk kicsiny ajándékainkkal, megteszünk minden lehetségest, főként azt, ami valóban fontos: a szentségek kiszolgáltatása, a hithirdetés, valamint Isten és saját szeretünk közlése a híveknek.”

A papoknak a Szentatya főként lelki életük ápolását és az imádságot ajánlotta. Az erre fordított idő nem kisebbíti lelkipásztori felelősségünket, mert – a pápa szavaival – akkor is lelkipásztori munkát végzünk, amikor imádkozunk, amikor másokért imádkozunk, esetleg azok helyett is, akik szeretnének imádkoznak, de nem találnak rá alkalmas időt.”

A családokra vonatkozó kérdés kapcsán a pápa felidézte a valenciai világtalálkozót. Az ott elhangzott tanúságtételek rámutattak arra, hogy ma a házasfelek könnyen azt mondják: váljunk el, mert nem fér össze a természetünk, vagy, mert nem vállaljuk a nehézségeket. De éppen e tanúságtételek végkövetkeztetése az volt, hogy a válságba került házasfelek sokszor felismerik, hogy új kapuk nyílnak meg előttük, és újból szerelemre gyúlhatnak egymás iránt. Ha a szépség csak harmónia, nem igazi szépség, mert hiányzik belőle valami: az ellentét. A homályos és a fényes kiegészíti egymást, a szőlőnek ahhoz, hogy megérjen nemcsak napfényre, hanem esőre és szélre is szüksége van. Mindenkinek, papoknak, fiataloknak, házasoknak el kell fogadniuk azt, hogy az életben a szenvedés elkerülhetetlen, és azt is, hogy a szenvedés végső soron kitágítja életünk horizontját.

A Szentatya ezen a kérdéskörön belül érintette még az elváltak és újraházasodottak szentségekhez járulásának problémáját. Azok, aki nem értik, hogy miért nem áldozhatnak, minden valószínűség szerint a házasságkötés pillanatában sem értették meg, hogy az igen kimondásával szövetséget kötöttek az Úrral és beléptek az egyház szentségébe. A papok feladata az, hogy megmagyarázzák az újraházasodott híveknek ezt a szempontot.

A liturgiával kapcsolatos kérdésre a pápa a következő választ adta: „A szentmise olvasmányai és imái nem színházi szövegek, és az oltár nem színpad, nem a liturgikusok találmánya, hanem az egyház hitének kifejezése, olyan ima, amely az idők során érlelődött meg, két évezred folyamán alakult ki. A hívek számára talán nehezen érthető, de a formulák szüntelen változtatása nem oldja meg a problémát. Ehelyett arra van szükség, hogy a pap megmutassa, hogy az ima az életből fakad, vagyis olvassa helyesen a szövegeket, tartsa tiszteletben a csend szüneteit, a szavakat helyesen ejtse ki, tartsa tiszteletben a szöveg drámaiságát és időszerűségét.

Az ars celebrandi, a szertartás bemutatásának művészetéhez olyan gyakorlati dolgok is tartoznak, mint a ministránsok és a szentírás felolvasóinak előkészítése, az oltár feldíszítése, de mindez nem homályosíthatja el a liturgia lényegét és nem vezethet oda, hogy a szereplők egy előadás színészeivé váljanak” – mondta még XVI. Benedek pápa az albanói egyházmegye papjaival történt találkozás alkalmával Castel Gandolfóban.

VR/Magyar Kurír

Kép: www.villavecchia.it