XVI. Benedek pápa katekézise a 110. zsoltárról

A szerda délelőtti általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta a vesperásról szóló katekézisét. Ezúttal a 110. zsoltárról elmélkedett.

Ez a dicsőítő és hálaadó ének számos jelzővel jellemzi Istent és üdvösségszerző művét: az Úr kegyes és irgalmas, igazságos és erős, művét az igazság, a hűség jellemzi, szövetséget köt népével, csodái örökre szólnak, ételt ad az őt félőknek, nevének dicsősége megmarad örökké. Az ima tehát Isten misztériumát szemléli és azokat a csodákat, amelyeket az üdvtörténetben véghez visz.

A zsoltár a hála szavaival kezdődik, amely nemcsak az imádkozó szívéből tör fel, hanem az egész liturgikus gyülekezetből. Az ima felsorolja az Úr üdvösséghozó tetteit, igazságosságának megnyilvánulásait. Az igazságosság szó a Biblia nyelvezetében mindenekelőtt a szeretetre utal, amelyből az üdvösség fakad.

A zsoltár középső szakasza (4–9) így annak a szoros kapcsolatnak a dicsőítésévé alakul, amely Istent népéhez fűzi, és amely magatartásformák és gesztusok egész sorát foglalja magába. A „kegyes” szó az isteni kegyelemre utal, amely körülveszi és átalakítja a hívőt, miközben az „irgalmas”-nak fordított szó a héber eredetiben Isten anyai gyöngédségére utal (vö. Iz 49,15).

Ez a szeretetkapcsolat magába foglalja a táplálék, és ennek következtében az élet alapvető ajándékát (Zsolt 110,5), amely a keresztény olvasatban az Eucharisztiát fejezi ki. A föld ajándéka pedig „a népek öröksége” (Zsolt 110,6), amely a Kivonulás nagy eseményét idézi fel, amikor az Úr a szabadítás Isteneként nyilatkoztatja ki magát.

„Népének megváltást küldött, szövetségét minden időkre kötötte” – a zsoltárnak ezek a sorai tömör egyszerűséggel fejezik ki azt a rendkívüli szövetséget, amelyet az Úr és népe között létrejött.

A 110. zsoltár az isteni arc, az Úr személyének szemlélésével zárul. A zsoltáros arra szólít fel minden hívőt, hogy félje Istent, hiszen ez a bölcsesség kezdete. Ez a szó nem szorongást vagy rettegést takar, hanem komoly, őszinte tiszteletet, amely a szabadító Isten iránti igaz és tevékeny szeretet gyümölcse, a hozzá fűződő szoros kötődésből fakad.

Az Isten művét dicsőítő himnusz első szava a hála volt, befejező sora pedig dicsőítés. Ahogy az Úr megváltó igazságossága örökké tart, úgy az imádkozó hálája sem fogyatkozhat meg (Zsolt 110,10).

A zsoltár tehát arra hív, hogy felfedezzük mindazt a jót, amiben az Úr nap mint nap részesít minket. A Szentatya emlékeztetett: Hajlamosak vagyunk életünkben a rossz dolgoknak nagyobb súlyt tulajdonítani. A zsoltáros azonban arra buzdít, hogy vegyük észre a pozitív dolgokat, Isten számtalan ajándékát is, hogy így hála töltsön el minket, hiszen csak a hálatelt szív ünnepelheti méltó módon a hálaadás, az Eucharisztia liturgiáját.

A Szentatya végül a zsoltár keresztény értelmezésére utalva idézte Kasszianosz János, a IV. és V. század fordulóján élt egyházatya szavait, miszerint nagy különbség van a tökéletes szeretet között, amely a bölcsesség és a tudomány kincsestára, és a között a még nem tökéletes szeretet között, amely „a bölcsesség kezdete”. Abban a szívben, amelyben a tökéletes szeretet lakik, már nincs a büntetéstől való félelem, s így eljut a szeretet teljességére. A szolgai félelem helyébe a tökéletes Istenfélelem lép, amely a Szentlélek ajándéka – mondta végül katekézisében XVI. Benedek pápa.

VR/MK