XVI. Benedek pápa katekézise a 126. zsoltárról

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során a Szent Péter téren egybegyűlt mintegy 11 ezer hívő előtt XVI. Benedek pápa folytatta a vesperásról szóló katekézisét.

A 126. zsoltárt elemezve hangsúlyozta: egy szilárd alapokra épülő társadalom minden tagjának elkötelezettségéből születik meg, de – s ezt oly gyakran kizárják, vagy figyelmen kívül hagyják – szükség van Isten áldására és támaszára is. A Példabeszédek könyvében olvashatjuk: „Gazdaggá csak az Úr áldása tehet, a magunk fáradsága semmit sem tesz hozzá” (Péld 10,22).

Az isteni Gondviselésbe vetett hitről szóló 126. zsoltár egy mozgalmas képet tár elénk. „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak”. Ez a kép egy épülő házat mutat be, jelen vannak a város őrei, a családok; szól az éjszakai virrasztásról, a mindennapi munkáról, az emberi lét kicsiny és nagy megnyilvánulásairól. Mindezek fölé emelkedik azonban egy alapvetően fontos jelenlét, mégpedig az Úr jelenléte, aki figyelemmel követi az emberi munkát.

A zsoltár egy ellentétre épül: az Úr nélkül hiába törekszünk arra, hogy szilárd házat, biztonságos várost építsünk, hogy saját fáradozásunkat gyümölcsöztessük. Isten azonban ajándékaival elhalmozza azokat, akiket szeret: jólét és bőség, gyermekekben gazdag és boldog család, jól felszerelt és védelmet élvező, nyomasztó rettegéstől és bizonytalanságtól mentes város lesz osztályrészük. „Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse a jutalom.” A zsoltár szavai szerint az Úr a ház építője, a várost védelmező őr. Az emberek reggel munkába indulnak, hogy ellássák családjukat és szolgálják a társadalmat. Elfoglaltságuk minden energiájukat leköti, egész nap késő éjjelig fáradoznak. A zsoltáros megállapítja, hogy mindez a törekvés hasztalan, ha Isten nem áll az ember mellett. Barátait azonban még álmukban is megjutalmazza az Úr. A zsoltáros az isteni kegyelem mindenek felett való elsőbbségét magasztalja, amely tartalmat és értéket ad az emberi fáradozásnak, annak minden korláta, esendősége ellenére. Azt hirdeti: ha hűségesen Istenre bízzuk szabadságunkat, akkor az általunk végzett tevékenység képes lesz tartós gyümölcsökre.

A zsoltár ezután egy újabb képet tár elénk: az Úr gyermekekkel ajándékozza meg az őt szeretőket, a gyermekek ugyanis áldást, kegyelmet jelentenek, a tovább folytatódó élet, valamint az új állomások felé haladó üdvtörténet jelei. Aki fiatalon vált apává, nemcsak abban a jutalomban részesül, hogy megéri fiai életének kiteljesedését, hanem öreg napjaira támaszt jelentenek számára. Így biztonsággal nézhet szembe a jövővel: „Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből. Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét”.

A zsoltár, a kor kultúrájának megfelelően a biztonságot, a szilárdságot, a sokgyermekes család erejét magasztalja, mint ahogy ez tovább folytatódik a következő zsoltárban is, amely egy boldog családot mutat be.

Az utolsó sorok végül a gyermekei által körülvett családapát mutatják be, akit tisztelet övez a város kapujában, amely a közéletet jelképezi. Az új nemzedék tehát az egész társadalom számára ajándékot jelent – mondta a pápa, hozzátéve, hogy  mi is tudatában vagyunk ennek napjainkban, azoknak a nemzeteknek az esetében, amelyek a népesedés csökkenése következtében nem rendelkeznek a fiatalokra jellemző frissességgel, energiával, nincs kilátásuk a jövőre. A zsoltárban azonban az emberi lét felett ott magasodik Isten áldó jelenléte, az élet és a remény forrása.

VR/MK