Már maga a Júdás név is egyfajta ösztönös rosszallást és elítélést vált ki a keresztényekből. A karióti megjelölés jelentése nem egyértelmű: a leginkább elterjedt magyarázat karióti férfiként említi, szülőfalujára utalva, amely Hebron közelében található és kétszer is szerepel a Szentírásban. Mások úgy értelmezik, mint bérgyilkos, a latin "sica" szóból, amely tőrrel felfegyverzett harcost jelent. Megint mások a karióti ragadványnévben a héber-arámi eredetű kifejezés átírását vélik fölfedezni, ami annyit tesz: "az, aki átadni készült őt".
Ezután a pápa Júdás árulásáról beszélt: maga az árulás két különböző időponthoz köthető: először is a megtervezéshez, amikor Júdás 30 ezüstpénzben megállapodik Jézus ellenségeivel, majd amikor a Getsemáni kertben arcon csókolja a Mestert. Mindenesetre az evangélisták Júdást teljes értékű apostolként említik, mint egyet a 12 közül. Sőt, Jézus kétszer is úgy fordul apostolaihoz, amikor Júdásról beszél, hogy "egy közületek" (Mt 26,21; Mk 14,18; Jn 6,70; 13,21).
Tehát olyan alakról van szó – folytatta katekézisét XVI. Benedek pápa –, aki ahhoz a csoporthoz tartozik, melyet Jézus legszűkebb társaiként és munkatársaiként választott ki. Az áruló Júdás, akinek gyalázatos tette negatív szimbólummá vált a történelemben, ugyanakkor ember volt, aki a maga megbocsáthatatlan tettével Isten titokzatos üdvösségtervének részét képezte. Az emberi gyengeség mélysége és az üdvtörténet csúcspontja találkozik az ő történetében.
Két alapvető kérdést vet föl a karióti árulása – állapította meg a Szentatya. Az első: Miért bízott Jézus Júdásban? És főként: Miért döntött úgy Júdás, hogy elárulja őt? Az első esetben a döntés rejtélye továbbra is fennáll. Ha belegondolunk, hogy Júdás megbánja tettét és visszaviszi a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek: "Vétkeztem, mondta, elárultam az igaz vért" (Mt 27,34), még nagyobb titokzatosság veszi körül örökös végzetét. Bár fölakasztotta magát, mégis nem ránk tartozik, hogy megítéljük tettét, Isten helyét átvéve, aki végtelenül irgalmas és igazságos. Arról a kérdésről, hogy Júdás miért árulta el a Mestert, egyes exegéták úgy vélekednek, hogy a pénz iránti sóvárgásból tette. Mások szerint "messiási csalódásból": mert Jézus nem bizonyult Izrael politikai fölszabadítójának.
Mindazonáltal az Evangéliumok más irányba haladnak – emlékeztetett a Szentatya: Júdás engedett a gonosz kísértésének. Ez nyilvánvaló tény, ami túlmutat a történelmi magyarázatokon, a személyes felelősség szféráját is érinti. Péter is megtagadta Krisztust, de megbánta bűnét, s bűnbocsánatot és kegyelmet nyert. Júdásban a megbánás reményvesztettséggé torzult, ami az önpusztításba torkollott.
VR/Magyar Kurír
Kép: AsiaNews
