XVI. Benedek pápa professzori évei

1952 októberében kezdte meg az akkor egy éve pappá szentelt Joseph Ratzinger tanári tevékenységét a Fresingi Szemináriumban. Nem volt könnyű feladat, mert nem egy diák idősebb volt nála. Mégis könnyen alakított ki emberi kapcsolatokat – ebben nagy szerepet játszott Michael Höck rektor is, akinek sikerült családias hangulatot hoznia a szeminárium életébe.

Joseph Ratzinger 1953-ban védte meg doktori tézisét – ez évben ürült meg a freisingi dogmatikai tanszék is. Ezt 1954-ben nyerte el. Közben az ifjú tanár elkezdte írni habilitációs disszertációját is, amelynek témája: Szent Bonaventúra történelemteológiája. Joseph Ratzinger végül 1957-ben habilitált, majd disszertációját 1959-ben adták ki könyvként.


Joseph Frings bíboros

1958-ban Joseph Ratzinger meghívást kapott a bonni fundamentális teológia tanszékre, ahol 1959-ben kezdte meg tanári tevékenységét. Itt pezsgő egyetemi életbe csöppent bele a fiatal professzor. Hamarosan találkozott a híres kölni érsekkel, Joseph Frings bíborossal, akivel már az első beszélgetéskor nagyon jól megértették egymást. A főpásztor többször bejárt az ifjú Joseph Ratzinger előadásaira, meghallgatta konferenciabeszédeit is.

Ekkor történt egy eset, ami nagy hatással volt a jövőre. Egy koncert szünetében Frings bíboros felkérte Joseph Ratzinger, hogy írjon számára egy szöveget, amelyet majd Genovában ad elő. Az előadás címe: „A zsinat és a modern szellemi világ” volt. Később visszagondolva XVI. Benedek elmondta, hogy a szöveg néhol kissé kemény volt. Azonban az események drámai fordulatot vettek. Olaszországban nagyon hamar híre ment az előadásnak, s Frings bíboros egyszerre felszólítást kapott, hogy jelenjen meg a pápa, XXIII. János előtt. Nem kis félelemmel indult útnak, s amikor bíborosi reverendáját és jelvényeit felöltötte, így szólt titkárához: „Talán most hordom ezeket utoljára”. Azonban a Szentatya a találkozáskor a főpásztor elé sietett, átölelte, s így szólt hozzá: „Bíboros úr, maga mindent elmondott, amit én gondoltam és mondani akartam, azonban én magam nem mondhattam el”.

Az elkövetkező időkben Frings bíboros minden szövegtervezetet, amelyet a Kúria a II. Vatikáni zsinat hajnalán elküldött a zsinati atyáknak, átadott Ratzinger professzornak, akit azzal is megbízott, hogy vezesse be a német püspököket a zsinat tematikájába. Végül Frings bíboros felkérte a fiatal professzort, hogy legyen teológiai tanácsadója a zsinaton. Ezek az évek – a történelmi pillanat és a világegyház megtapasztalása – rendkívüli hatással voltak Joseph Ratzinger életére és gondolkodására.



1963-ban Joseph Ratzinger elhagyta Bonnt, és a Münsteri Egyetemen lett a dogmatikai és dogmatörténeti tanszék vezetője, három év múlva pedig tovább költözött Tübingenbe. Mint később elmondta, ebben nagy szerepet játszhatott a „dél, vagyis Bajorország felé való vonzódás”. Nehéz időszak volt ez Joseph Ratzinger életében, különösen, amikor dékán is lett. Ezekben az években élte át Nyugat-Európa a diákmozgalmakat. A hangnem eldurvult a diákok és a professzorok között, sőt nem egyszer tettlegességre is sor került. Max Seckler, a neves fundamentálteológus is Tübingenben tanított már ekkor, s visszaemlékszik erre az időszakra. A szelíd, barátságos, az erőszakkal mit kezdeni nem tudó Joseph Ratzinger professzort az ordítozó, erőszakos diákok többször szóban támadták, előadás közben szabadon kiabáltak. A viták tény- és tárgyszerűsége már nem volt szempont, csak a düh és az indulatok uralkodtak. Seckler professzor elmondta, hogy bár korábban Joseph Ratzinger sokfelé nyitott, keresve a világgal való párbeszédet, ráébredt arra, hogy a túlzott nyitottság, a világ túlzó befogadása az Egyházba és a teológiába relativizmushoz, végső soron káoszhoz vezet. Ez a tapasztalat nagyban befolyásolta későbbi teológiai munkásságát.

Így Joseph Ratzinger igen boldog volt, amikor 1969-ben a nemrég útjára indított Regensburgi Egyetemre kapott meghívást. Ezek az évek alkalmat adta neki, hogy teológiai szintézisét átgondolja, s önmaga által felállított mércéit felülvizsgálja.

Ezidőtájt két új feladat jutott osztályrészéül: egyfelől 1969-ben meghívták a Nemzetközi Teológiai Bizottságba, másfelől pedig társa-alapítója lett az 1972-ben útjára indított nemzetközi katolikus teológiai folyóiratnak, a Communiónak. Bár mindkét terület sok nehézséggel járt, hisz nemegyszer nagyon eltérő véleményű emberekkel kellett együttdolgoznia, Joseph Ratzinger szerint azonban mégis rendkívül gyümölcsözőek voltak számára ezek a feladatok. Nemsokára kinevezték a Regensburgi Egyetem rektor-helyettesének, ám 1977-ben VI. Pál elszólította a katedrától a münchen-freisingi érseki székbe, s ezzel életének egy új szakasza kezdődött meg.

VR/MK

Képek: www.nrw2000.de; www.teleport-online.de