XVI. Benedek pápaságának kulturális hatása

Milyen kulturális hatása van Ratzinger pápának a világra? A ZENIT hírügynökség ezt kérdezte Andrea Mondától, aki vallást oktat, újságírással foglalkozik és könyveket írt J. R. R. Tolkienról, G. K. Chestertonról, C. S. Lewisról. Monda dolgozik többek között a Kultúra Pápai Tanácsának is, és az Il Foglio című napilap számára elemzi XVI. Benedek pápaságát – nem a történések, események szempontjából, hanem kulturális, teológiai szempontból.

– Mit gondol XVI. Benedek pápaságának első évéről? Melyek a szembetűnő jellemzői?
– Egy „mennyiségi jellegű” észrevétellel kezdeném: II. János Pál pápaságának idejében rekordnak számító tömeg gyűlt össze a szerdai audienciákon és minden más „nyilvános” találkozási lehetőségen. Az ilyen eseményekre összegyűlő emberek száma ebben az évben nem csökkent, hanem inkább növekedett. Pedig látszólag Ratzinger nem olyan „kommunikatív”, mint amilyen Wojty³a volt. Mégis van valami, ami nem magyarázható azzal, hogy a lengyel pápa halálát követően olyan hosszan tartó érzelmi hullám keletkezett, amely az embereket a pápa, minden pápa, a jelenlegi pápa felé vonzza.

„Minőségi szempontból” azt kell mondanom, hogy XVI. Benedek pápa azt az utat választotta, hogy követi elődjét: pápaságának olyan jellemzőire gondolok, mint a fiatalokkal való kapcsolat (kölni találkozó, gyermekek hitoktatása, párbeszéd a fiatalokkal...), a más keresztény felekezetekkel (különösen az ortodoxokkal) való ökumenikus kapcsolat fontossága, a vallások közti párbeszéd (különösen a zsidókkal), az Igazság témájának védelme, a relativizmus abszolúttá válásának kritikája. És mindez egy olyan ember stílusában, nyugalmával, aki 78 évesen lett pápa, 20 évvel idősebben, mint elődje.

– Melyek a fő különbségek XVI. Benedek és II. János Pál pápasága között?
– Van néhány „eljárásbeli” különbség: II. János Pál olyan pápa volt, aki soha nem kímélte magát. Benedek kénytelen beosztani az erejét. Ezért hát, érthető módon, csökkentette nyilvános és az államfői tisztséghez kötődő feladatait. Csak egy példát mondok erre: a szenttéavatási szertartásokat „visszaadta” a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának. Ezen kívül pedig Benedek olyan pápa, aki ösztönzi a testületi jellegű működést. Ez azt jelenti, hogy a római kúria és a bíborosi kollégium jobban és hatékonyabban részt vesz a munkában, szívélyes módon ugyan, de határozottan azt kéri tőlük, hogy többet dolgozzanak, jobban működjenek együtt a pápával. Ez egyfajta stílus, de a lényeget is érinti.

Egyháztudós pápa. Ha azt mondjuk, hogy II. János Pál Krisztus-kutató, a krisztológia felé irányuló („Nyissatok ajtót Krisztusnak!”) pápa volt, akkor XVI. Benedek egyháztudós, az egyház felé irányuló pápa: az lehetne a mottója, hogy „Nyissatok ajtót az egyháznak!”. Bizonyos értelemben ez még nagyobb, nehezebb kihívás, hiszen még mindig nagyon sokan érzik úgy, hogy „Éljen Jézus, le az egyházzal”. Végül pedig „halász” pápa, míg Wojty³a „pásztor” pápa volt. Ez úgy értelmezhető, hogy a pásztor „ereje” a világ szinte minden részén elvezette a katolikus népet egy újonnan értelmezett hovatartozás-érzéshez, egészséges büszkeséghez; most pedig eljött az ideje a halász szelídségének, a szálak összevarrásának, a hidak építésének, a háló szövésének, a halász nyugodt és elmélyült nyugalmával. Ez Ratzinger feladata, aki a párbeszéd kifinomult embere, mindenki felé nyitott, alázatos intelligenciájának és szívélyes szelídségének köszönhetően lefegyverző.

– Mennyire lehet hatással a kultúrára egy olyan erősen intellektuális pápa, mint XVI. Benedek?
– Ratzinger „beszélgető szelíd tudós” hozzáállása nagy szimpátiát vált ki, úgy a hétköznapi emberekben, mint az értelmiségi elit köreiben. Azt az egyszerű és nyitott stílust, amellyel XVI. Benedek párbeszédbe elegyedik mindenkivel, két esemény említésével tudnám jól érzékeltetni: olyan embereket fogadott a Vatikánban, mint Oriana Fallaci és Hans Küng – akit II. János Pál sohasem fogadott. Ezzel nagy erőről tesz tanúbizonyságot, áthatja, megmozgatja napjaink kulturális vitáját, ami egyébként szinte teljesen elsekélyesedik. Olyan pápa, aki képes „megmozdítani a világot” – ami az egyház feladata, mint ahogy Chesterton mondta valakinek, aki szemrehányást tett az egyháznak, amiért nem tart lépést a világgal. A világ nem mozog, ha nem mozgatja az egyház, mondta a nagy angol író, aki a német pápa kedvelt szerzője.

– Kommentálná a Deus caritas est kezdetű enciklikát?
– Egy szóban úgy mondhatnám: lényegretörő. Ez jellemzi a pápaság első évének stílusát és tartalmát is: a lényeg jegyében zajló év volt ez. Néhányan, mint például Vittorio Messori, azt mondták, hogy Wojty³a misztikus pápa volt ehhez az intellektuálisabb teológus-pápához képest. De Wojty³a soha nem írt enciklikát kifejezetten a szeretetről, az eroszról, az agapéról. Az „intellektuális” pápa viszont megtette. Benedek személyében is (nagyon fontos, kifejező a névválasztása) misztikus pápával állunk szemben. Ennek a rövid és átható enciklikának a közreadása véglegesen lerombolta a média által kialakított képet, amely szerint Benedek célratörő német pápa, az ortodoxia szigorú őre. Itt Krisztus szerelmesével találjuk szembe magunkat, aki az örömét akarja közvetíteni a világnak: egy kedves, nyitott pápa, aki komoly és szigorú is, de legfőképpen szelíd és szívélyes.

Thullner Zsuzsa fordítása

Zenit/Magyar Kurír