XVI. Benedek a papság évéről beszélt az általános kihallgatáson

A lezárult jubileumi évben Szent Pál volt a vonatkoztatási pont, a papság évében mindenekelőtt Vianney Szent Jánosra fordítja a figyelmét XVI. Benedek, ahogy azt a papoknak írt levelében jelezte: „mind jobban ragyogjon az oltár ezen alázatos szolgájának a léte, vagyis teljes azonosulása a küldetésével”. Az arsi plébános szerint: „a jó pásztor az Isten szíve szerinti jó pásztor, a lehető legnagyobb ajándék, amit Isten adhat egy plébániának”. És mintha nem tudna betelni az emberi teremtményre bízott adomány és feladat nagyságával, felsóhajt: „Óh, milyen nagy a papság!.. Ha megértené, meghalna. Isten maga engedelmeskedik neki, hiszen a pap kimond két szót, és a mi Urunk leszáll a mennyből a szavára, és egy kis ostyába rejtezik.”

Az „azonosság-küldetés” jelentésének megfontolása által a papok jobban érzékelhetik a Krisztussal való folyamatos azonosulás szükségességét – mondta a pápa –, ami biztosítja az evangéliumi tanúságtétel hűségét és termékenységét. A papság évének mottója – „Krisztus hűsége, a pap hűsége” – nyilvánvalóvá teszi, hogy az isteni kegyelem adománya megelőz minden lehetséges emberi választ és lelkipásztori tevékenységet, és így a pap életében nem különíthető el egymástól a missziós igehirdetés és a kultikus tevékenység. Minden pap küldetése kultikus, ha az a célja, hogy minden ember Istennek ajánlhassa önmagát mint „élő, tiszta és szent áldozatot”.

A korai egyház felfogását tükrözi Aranyszájú Szent János tanítása, miszerint az oltár szentsége és a testvér, de mondhatnánk: a 'szegény szentsége' – ugyanazon titok két oldala. A felebarát iránti szeretet, az igazságosságra és a szegényekre fordított figyelem nemcsak a társadalmi erkölcs témája, hanem a keresztény erkölcs szentségi értelmezésének kifejezése, mert a papok szentségi szolgálata által valósul meg minden hívő ember vértelen és szentségi áldozata, Krisztussal, az egyetlen közvetítővel való egységben – emelte ki XVI. Benedek. Ez a papi identitás és szolgálat alapvető, lényegi, missziós és dinamikus összefüggése. Az evangélium hirdetése által a pap hitet ébreszt a még nem hívőkben, hogy Krisztus áldozatával egyesítse az ő áldozatukat, mely az Isten és a felebarát iránti szeretetben ölt testet.

A Szentatya a papi szolgálattal kapcsolatos bizonytalanságot és fásultságot illetően azt hangsúlyozta, hogy leküzdése érdekében egyértelmű ítéletre van szükség az isteni kegyelem abszolút primátusát illetően; ahogy Aquinói Szent Tamás fogalmaz: „A kegyelem legkisebb adománya is felülmúlja az egész univerzumot.” Ennélfogva minden pap küldetése elsősorban attól függ, tudatában van-e „új léte” szentségi valóságának. Az isteni adományként ajándékba kapott önazonosságától függ a mindig megújított lelkesedés.

A „Deus caritas est” enciklikából idézve a Szentatya kiemelte: „A keresztény élet kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem egy esemény, egy Személlyel való találkozás, amely új távlatot és ezzel együtt új irányt ad az életnek.” Felszentelésük által a papok Krisztussal való találkozásuk állandó tanúi, küldetésüket az Ige és a szentségek szolgálata által valósítják meg. A II. Vatikáni Zsinat után egyesek úgy vélték, hogy a papságnak a szentségi szolgálatnál is sürgetőbb feladata van: új társadalom építése. A krisztusi missziós meghívásra utalva Benedek pápa hangsúlyozta a papok eredeti küldetését: hirdetni az evangéliumot és kiűzni a gonosz lelkeket.

A pápa arra kérte a híveket, hogy tartsanak imaórákat és végezzenek szentségimádást a papok megszentelődéséért és papi hivatásokért. A Szentatya Vianney Szent János és a Szűzanya oltalmába ajánlotta és megáldotta a zarándokokat.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Kép: CPP