Zarándok papok, szerzetesek beszélnek hivatásukról, a zarándoklatról és a papság évéről

Mihály Balázs érkeserűi plébános

A papság éve nagyon jó lehetőség papok és hívek számára egyaránt, hogy többet imádkozzunk egymásért, a papokért, hivatásokért. Tudatosan odafigyeljünk arra, hogy kimondott szavaink, átelmélkedett prédikációink megélt papságunkról beszélnek. Tudatosítanunk kell, hogy hitelességünk megőrzése érdekében minden helyzetben Krisztus kell legyen számunkra a központ: belőle forrásozik a papi élet, a pap pedig felé irányítja, tereli a rábízottakat. Ez a zarándoklat pedig alkalmat ad arra, hogy a két szomszédos egyházmegye papjai és szerzetesei a zarándok világegyház tagjaiként egymással találkozzanak, és nem csak térben, de lélekben is közelebb kerüljenek egymáshoz.

Petriºor Constantin zilahi plébános

A hivatás fontossága kerül előtérbe ezen a napon, annak ajándék volta. Hálát adok a Jóistennek elsősorban a meghívásért, s azért hogy Õ ebben a hivatásban nap mint nap megerősít; hálát adok a főpásztorért, aki ezt a zarándoklatot megszervezte számunkra; hálát adok a paptestvérekért, szerzetesekért, akikkel találkozva, beszélgetve buzdíhatjuk egymást, hogy hivatásunkat – különösen most, a papság évében – hitelesen éljük meg. Tehát számomra kettős célja van ennek a zarándoklatnak: a Jóistennek hivatásomért és a kapott kegyelmekért hálát adni, illetve hivatásomban, lélekben megerősödni.

Kolozsvári István Antal zárdalelkész

Számomra különösen fontos az arsi szent, Vienney Szent János alakja, lelkülete, és nagyon örülök annak, hogy az Egyház a papság évében őt állítja a papok elé példaképül. Minden embernek, a papnak is szüksége van példaképekre, akikre feltekinthet, akiknek életvitele valóban Krisztus-követés volt. Az arsi plébános a hívek, szerzetesek és papok számára határozott irányt mutat: az Egyházhoz való hűség, az egymásért vállalt áldozat és az Istenbe gyökerező imádság útját. Ilyen lelkülettel jöttem el erre a zarándoklatra, és nagy öröm számomra, hogy sok, rég nem látott szemináriumi ismerőssel találkoztam.

Kuglis Gábor szilágycsehi plébános

A papság éve számomra kegyelmi idő, amikor elgondokodhatok azon: mi a papság számomra, mit jelent számomra ez az Istentől kapott meghívás, mit jelent számomra Isten küldötteként élni ebben a világban. Kegyelmi idő, amikor lehetőség szerint konferenciákon, előadásokon, lelkigyakorlatokon közösen gondolkodunk hivatásunkról, a társadalomban betöltött szerepünkről. Ez a zarándoklat számomra a találkozásnak, a lemondásnak, az imádságnak az ideje, amikor paptestvéreimmel közösen imádkozva tettük meg az utat ezen szent hely felé, ahol még inkább megérezhetjük Isten jelenlétét, közelségét.

Tyepák László zsibói plébános

A papság éve a világegyházban nagyon nagy fontossággal bír: segít bennünket, lehetőséget biztosít arra, hogy Istentől kapott hivatásunkat egyénileg s közösségben is hitelesen megéljük. A papok védőszentje, Vianney Szent János egyszerűsége révén nagyszerű példaképpé lett mindannyiunk számára. Õ az, aki a mai napon a Szűzanyára mutat, hozzá vezet bennünket: mi is minden szavunkkal, tettünkkel Krisztust kell adjuk a világnak, mert csak hiteles pap képes a rábízottakat elvezetni Krisztushoz.

Kocsik Zoltán temesvári ifjúsági lelkész

Számomra nagyon fontos a zarándoklat, mert ilyenkor úgy érzem, hogy közelebb kerülök a Jóistenhez, akitől a hétköznapok forgatagában sokszor eltávolodom. Amikor a zarándoklatra gondolok, erre a földi létre is gondolok egyben, hisz magam is a zarándok egyház tagjaként haladok a Mennyország felé, Istentől az Istenhez. Ebben az évben, s ezen a zarándoklaton pedig különösen a papi szolgálatról elmélkedem: visszatérek az első szeretethez, a tiszta papi lelkülethez, amit Jézus követel meg tőlem.

Pék Sándor, tasnádi plébános

Az előző évhez, Szent Pál-évhez képest sokkal inkább megszólítva érzem magam most, a papság évében. Örülök ennek az odafigyelésnek, annak, hogy valóban Istentől kapott ajándékként tekint rám az Anyaszentegyház. A szentszéki dokumentumokat olvasva lázas készületbe kezdtem, és azon gondolkodtam, hogyan lehetne a papság évére az egyházközségen belül is minél hatékonyabban ráhangolódni, tudatosítani a hivatás, az elhivatottság valóságát a rám bízott hívekben. Nagyon örülök annak, hogy a főpásztorok irányításával a két egyházmegye papjai közös programmal kapcsolódnak be a papság évébe.

Módi Blanka, vincés nővér

Ezen a napon elgondolkodtam azon, hogy amikor hosszabb zarándoklatra indulok, csak a legszükségesebb dolgokat pakolom be. Ezért kell egy kis idő, amíg átgondolom, mi kerüljön a hátizsákomba. Először sok mindent előszedek a szekrényből, s ahogy pakolok, észreveszem, hogy kezd túl nehéz lenni a csomag. Aztán újra átrendezem batyumat: kikerül egy-két dolog, s megelégedetten állapítom meg, hogy a kitett dolgok nélkül is jól megleszek majd, s könnyebb lesz a cipekedés. Néha életem zarándokútjára gondolva is meg kell állnom, mert észreveszem, hogy nem tudok olyan könnyen előre haladni, mint amikor elindultam: vagy túl sokat pakoltam be induláskor, vagy útközben elbarangoltam, s haszontalan dolgokkal tömtem meg zsákomat, s annak érzem a súlyát. Ilyenkor jó megállni, s átgondolni, mik azok a dolgok, amik ki kéne kerüljenek a batyumból, hogy boldogan és könnyedén folytathassam utamat. S ezek a haszontalan dolgok, amik valahogy a batyumba kerültek – a kényelemszeretet, makacsság, rossz időbeosztás, a könnyebb keresése – mind csak arra kényszerítenek, hogy vonszoljam magam, de ne tudjak könnyedén haladni az Isten felé.
Egy másik dolog, ami a zarándoklattal kapcsolatban eszembe ötlött, hogy nem vagyok egyedül! A zarándokcsoport tagjai mindig készségesek arra, hogy egymást kisegítsék apró dolgokkal, figyelmességekkel – egy kis elemózsia, cukorka, talán egy vastagabb felső, amit kölcsönadhatok vagy éppen kapok. Igaz, egy hosszabb út alkalmával meg kell tanulni egymás terhét is hordozni, hiszen nem vagyunk egyformák, s mindenkinek megvannak a „bogarai” is. A közösség, ahol élek, a gyerekek, akikkel délelőttjeimet töltöm: mind a Jóisten ajándékai, akiken keresztül gazdagodom, de ugyanakkor nekem is meg kell osztanom velük azt, amit a Jóistentől kaptam. Ajándék volt számomra ez a zarándoklat is: lehetőség arra, hogy életemet, hivatásomat felülvizsgáljam, és erőforrás, hogy jó elhatározásaimhoz hűséges legyek.

Vajda Zita Bonifácia, mallersdorfi ferences nővér

Istennek szentelt életet jelent számomra a hivatás. Ez a zarándoklat pedig abban segít különös módon, hogy felismerjem, hogy mi az én személyre szabott hivatásom az emberek között, mi az én hivatásom a hivatásomban. Ha hiszem azt, hogy valóban Isten az, aki engem megszólított és követésre hívott, akkor ez erőt ad arra, hogy megszólítsak és Krisztus követésére hívjak másokat is.

Nagyváradi Egyházmegye/Magyar Kurír