Zlinszky János: Muszáj most ez a monstre méretű, globális elvonulás?

A mostani időszakban hirtelen-váratlan közelebb kerültünk egymáshoz mi emberek, mert egyre kevésbé az esetleges, és egyre inkább az alapvető vonásaink, viszonyaink kerültek előtérbe. Biológiai valónk, „szorgos szerveink, kik újjászülnek napról napra” (József Attila: Óda) egyszerre hála és aggódás tárgyai. Támogatjuk immunrendszerünket, védjük légzőrendszerünket, tudatosítjuk létüket, kilétüket, hasznukat, állapotukat, a test függőségét tagjaitól (V.ö. 1Kor 12, 12-30; Róm 12, 4-8). Tudatosítjuk életkorunkat, változásainkat, szerepeinket, értékeinket. A kövek, amiket a mai világ könnyen félretesz, érdeklődésünk és figyelmünk központjába kerülnek, legalábbis ami öregjeinket illeti. (Elmondhatjuk-e ugyanezt a kirekesztettekről, azokról, akik nem életkoruk miatt vannak félredobva?)

A mostani időszakban mintha érteni kezdenénk:

vannak fokozatok, vannak lényeges és lényegtelen dolgok.

Enni kell, lakni kell, alkotni kell, értelmesen és békésen kell töltenünk napjainkat, tanulnunk kell, változtatnunk kell, s mindennek során bensőnkben újjá kell születnünk. A másik ember a legfontosabb (nem a tárgyak, nem a pénz), és az én életállapotom és az ő életállapotának viszonya, dialógusa fogja megmondani – Caritas in veritate, valóság-alapú szeretet! – hogy hogyan szerethetek helyesen, hogy hogyan kell engem most helyesen szeretni.

A mostani időszak, mintha egyetlen óriási lelkigyakorlat lenne! Igen. Elhagytuk hétköznapjainkat. A többség lelassulva, kisebb részünk túlfeszítve, de mégis mindnyájan más- vagy többlet-terheknek is kitéve, új élmények sodrában próbáljuk (át)rangsorolni azonnali és távlati teendőinket. Hol van minderre a terv? Van erre is Terv? Erre az időszakra, s ami utána jön, is vonatkozik A Terv?

Szorult helyzetünk értetlenségében Megbízónknak panaszkodunk: Valaki leállította az építkezést, Uram, a mi építkezésünket! Volt vele valami gond? Jött reklamáció, felszólamlás, panaszkönyv-bejegyzés, kifogás a mi kiváló munkánkkal kapcsolatban? Jött? Kitől? Ja, hogy hajléktalanoktól, cigánysorokról, afrikai fémbányákból, indiai roncstelepekről, amazóniai indiánoktól, fogyatékosok gondozóitól, furcsa nyelveken beszélő, rossz helyen lakó kis keresztény csoportoktól, szegény ördögöktől akik képtelenek voltak a viharok, árvizek elől eltakarodni, kisvállalkozóktól, feketemunkát vállaló idegenektől, prostiktól, analfabétáktól, szenvedélybetegektől? Mit értenek ezek A Terv-hez? Lehet ezeket komolyan venni? Jött másoktól is? Ja, hogy égtől, földtől, esőtől, hótól, jégtől, Naptól, széltől, tűztől, víztől, fűtől-fától, virágtól, hangyától, bogártól, lepkétől, fecskétől, gólyától, pacsirtától, verébtől, búzától és konkolytól, fügétől és tövistől, hegytől és pusztától? Bocsánat – ők hogy szólhatnak egyáltalán bele? Ők a tárgy, nem? Ők nem alanyok, nem lehetnek azok, ez nem lehetséges, Uram!

Most komolyan: ezért, ezekért érdemes volt egy ilyen komoly, nagy építkezést leállítani?? Komolyan gondoltad, Uram??? Miért?

Ja, hogy Te pont mostanra egy lelkigyakorlatot akarsz! Na jó, persze, mi is szoktunk beiktatni, tudjuk mi, hogy néha kell. Amikor befér, amikor nincs más fontosabb. Na de pont most! Mikor ennyire dolgozunk. És ekkorát!?! Most terveztük az Eucharisztikus Kongresszust, rajta vagyunk a projekten ezerrel, az miért nem volt elég nagy? Muszáj most ezt a monstre méretű, globális elvonulást? És ilyen hosszan? Jó – és mi a téma?? Mit mondasz – hogy a Terv?? A Te Terved???

De hát itt van a kezünkben, egész nap ezen dolgoztunk eddig is!!

Hogy ez nem az?? Valaki eljött amíg aludtunk, bóbiskoltunk, és kicserélte? Hogy már rég nem az eredetivel dolgoztunk?? Hogy homokon állnak az épületek?? Hogy elvesztettük a Tervedet – keressük meg, vegyük elő, poroljuk le, beszéljük meg Veled, értsük meg újra, nézzünk körül, aktualizáljuk?

Azt mondod, hogy Te mindenesetre ott leszel, már itt is vagy, rendelkezésünkre állsz?
Hogy elkezdődött a lelkigyakorlat?

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír