Zsúfolásig megtelt a templom Placid atya vasmiséjén

Budapest: „Tégy velünk nagy dolgokat, Uram, mert hatalmas vagy és szentséges a neved! Ezzel a Magnificat antifónával dicsőítjük az egyik esti zsolozsmában Urunkat. Isten valóban nagy dolgokat tesz velünk: a boldogságos Szűz Máriától kezdve szentjeinken át, olykor a mi esetünkben is. Ezekben a hetekben, körünkben hatalmát és szentségét jól tükrözik jubiláló lelkipásztoraink ünnepei, most kiemelten Placid atya papi szolgálathoz való hűségének 65. évfordulója. Jubileumát már nem is csak az ezüst villogásával, az arany csillogásával, a gyémánt ragyogásával kell néznünk, hanem a vas szilárdságát, erőteljes voltát, vasoszlop tartását kell meglátnunk benne” – mondta Brückner Ákos Előd, a Budai Ciszterci Szent Imre templom plébánosa június 20-án, Olofsson Placid OSB atya vasmiséjén.
Brückner Ákos köszöntőjében hangsúlyozta: Placid atya eleven szolgálatkészségén, mindennapi dinamikáján túl, ma már elsősorban a létével beszél Isten fantáziánkat felülmúló gondviseléséről, az egyház korszerű, sorsdöntő szeretetéről. Kipróbált, megedzett, bibliásan igézett egyénisége bennünk is fokozza az élniakarást, a hívő biztonságérzetet, a feltétlen Istenre hagyatkozást. Köszönjük Urunk, hogy nagy dolgokat művelsz, szeretett lelkipásztorunkon át is, mert hatalmas vagy, és szentséges a Te neved.
Placid atyát 1946-ban a magyar kommunista rendőrség tartóztatta le. A szovjet hatóságok és a megszálló szovjet hadsereg budapesti hadbírósága 10 évi kényszermunkára ítélte a Gulág lágerekben. Placid atya a borzalmak közepette is kereste: mi vele az Isten akarata? Életének küldetéséről így vall: „Csak később, a Szovjetunióban vezetett rá a jó Isten: a lágerben az lesz a kötelességem, hogy tartsam a lelket a kétségbeeséshez közel álló fogolytársaimban. Ezt a hivatásomat Isten szinte csodával határos módon segítette. Pl. éjszakánként nagy titokban tudtam misézni a moszkvai izraelita hitközség maceszával és a kaukázusi fogolytársaimtól kapott szőlő levével.”
1955. november végén léphetett Isten kegyelméből ismét hazája földjére. A több mint 32 ezer, szovjet hadbíróság által elítélt magyar közül mintegy hétezren jöhettek csak haza. A magyar rendőri hatóság nem adott neki lakhatási engedélyt Pannonhalmán. Édesanyjánál lakhatott Budapesten. Főapátja szavai szerint: meg kellett állnia saját lábán. Közel hét évig egy ládagyár fűrészgépén dolgozott, majd 20 évig mint kórházi mosodavezető kereste kenyerét.
Az első itthoni évtizedben engedélyt kapott Pannonhalmától és Esztergomtól, hogy otthon misézhet, édesanyja betegágya mellett. Vasárnaponként, a város másik felében, ahol senki sem ismerte, a Thököly úti plébánia ismerős plébánosa megengedte, hogy a 7-es és a 8-as misét elmondja.
A ’70-es évek nagy változást hoztak számára. Meghívták a budapesti Szent Imre-plébániára, kisegítő szolgálatra. Természetesen csak a mosodai munka után, vasárnap és név nélkül. Amióta nyugdíjba ment, jóformán minden pillanatát a plébániai munkának szenteli. Vasmiséjét zsúfolásig megtelt templomban mutatta be, a hívek, tisztelők szeretet-gyűrűjében. Ahogy Brückner Ákos atya mondta: „Aki Istenre épít, mindent túlél.” Az Úr pedig nagy dolgot művelt: kegyelme megadatott a szentmisén résztvevőknek. MK