Szent Brigitta: Mennyei kinyilatkoztatások

Brigitta mintegy 700 kinyilatkoztatása (látomása) a legjelentősebb és legismertebb középkori irodalmi és vallásos szövegegyüttes, mely rövidebb-hosszabb látomások, valamint Krisztussal és Máriával folytatott beszélgetések sorozata. A szövegeket maga diktálta svéd nyelven, és a környezetében élő papok, főként a linkjöpingi magister, Mathias jegyezték le és fordították latin nyelvre. A középkorban kéziratban terjedtek a szövegek. A revelációk, a Revelationes celestes – Mennyei kinyilatkoztatások nyolc könyvben jelentek meg, először 1492-ben, és harminc év termését foglalják magukban.

A „Menyasszonyomnak választottalak” látomás szerint Krisztus így szólt Brigittához: „Kiválasztottalak, és menyasszonyommá fogadtalak, hogy beavassalak téged titkaimba, mert így tetszett nekem.” Az utolsó vacsorára gondolhatunk, amikor Jézus azt mondta tanítványainak: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (Jn 15,16). Mindez fokozott felelősséggel jár együtt, Brigittának feltétel nélkül engedelmeskednie kell az Úr akaratának, mindenkinél jobban kell szeretnie, bíznia benne, s hirdetni az örömhírt az emberek között, még ha az kockázatokkal is jár együtt. 

„Az irgalom és igazságosság” látomásban Mária így szólítja meg Brigittát: „Mária vagyok, az igaz Isten és az igaz ember, és Isten fiának szülője. Az angyalok királynője.” Mária a bűnbánatot az alsóruhához hasonlítja, „ez van legközelebb a testhez, ezért a bűnbánat és a bűnök megvallása az első lépés az Isten felé, a megtérés felé”. A felsőruha pedig az Isten irgalmába vetett hit, „mert ahogy a ruhának két ujja van, úgy a reménységben is megtalálható az igazságosság és az irgalmasság”. Ezért, miközben reménykedünk Isten irgalmában, nem felejtkezhetünk el igazságosságáról, „hiszen Ő nem mutat igazságosságot irgalom nélkül, és nincs nála irgalom igazságosság nélkül”.

A „Visszaélés a teremtéssel” látomásban Krisztus tudatja Brigittával, hogy kivégzőit bűneik miatt vízbe fojthatná, és velük együtt minden bűnöst, de ha ezt megtenné, a túlélők félelemből szolgálnák, ami nem lenne helyénvaló, mert az embernek szeretetből kell szolgálnia őt. A látomásban a haragos Krisztust édesanyja, Mária enyhíti meg. A középkori költészet egyik vonulata szerint Szűz Mária az advocata, a „közvetítő”, „közbenjáró”, a „szószóló”, aki Isten trónjánál és a végítéletet hirdető, büntetni készülő Krisztus lábainál könyörög a bűnös emberi lélekért: „Irgalmazz teremtményeidnek, fiam, szereteted miatt!” Jézus válasza: „Miattad még egyszer irgalmat gyakorlok, anyám.” Majd így szólt menyasszonyához: „Én vagyok a te Istened, és az angyalok Istene. Az élet és a halál ura vagyok. Magam akarok a szívedben lakni, lásd, mily nagy szeretettel vagyok hozzád.” Még ha Brigittát ellenségek veszik is körül, nincs mitől félnie, hiszen „a legfőbb jó, a hatalmas Isten maga lakozik” a szívében.

A „Krisztus a jó orvos” címet viselő látomásban Jézus a jó orvoshoz és gyógynövénykeverőhöz hasonlítja magát, „akit mindenki keres és szeret, mert tudják, hogy itala kellemes ízű… mindenkinek adok italomból, aki szeretetből kívánja”. Az az ember egészséges, aki nem akar megmaradni a bűnben, és mindig újból örül, ha issza, mióta egyszer megízlelte. Ám a szabad akarat is megadatott az embernek, és aki meg akar maradni a bűnben, „az nem örül Isten Lelkének”.

Ez a jelenség van kibontva a szabad akaratról szóló látomásban. Krisztus feltárja Brigitta előtt, hogy attól a perctől kezdve, hogy a gonosz háborút indított ellene, mert nem tudta elviselni, hogy mennyire szereti az embereket, „én és a sátán harcban és viszályban állunk egymással, mert azt akarom, hogy az ember parancsaim szerint éljen, míg az ördög azért küzd, hogy az ember a maga bűnös gerjedelmeit kövesse”. Abban a pillanatban azonban, amikor Jézus a vérével megnyitotta a mennyet, „a sátán elveszítette vélt jogát, és az arra méltó lelkek megmenekültek és szabadok lettek”. Ha az ember szabad akaratból követi Istenét, elnyeri az örök élet koronáját. „Ha azonban a sátán kívánságait követi, örök büntetésben lesz része.”

A kötetben Kőrösiné Merkl Hilda egy hosszabb tanulmányt is írt Szent Brigittáról és koráról. Ebben bemutatja, hogy milyen források hatottak rá a kinyilatkoztatások lejegyzésekor. Az első és legfontosabb a Biblia, mind az Ó-, és mind az Újszövetség. Ezenkívül egy ósvéd legendárium, mely a Legenda aurea fordítása volt, és a domonkos rendi Henrik Seuse, a rajnai misztikusok egyikének Az örök bölcsesség könyve című műve játszott döntő szerepet. De a kolduló barátok, főként domonkosok és ferencesek prédikációgyűjteményeit is ismerte, és számos szentbeszédet hallott tőlük.

Brigitta látomásainak két központi témája Krisztus születése és kereszthalála. Mindkét esemény időtlen és általános érvényű. Az emberi bűnök állandóan és folyamatosan „követelik” a megváltást. „Mivel az Üdvözítő emberek iránti szeretete a kínoktól és az életáldozattól sem riad vissza, ezért Jézus szenvedése sohasem szűnik meg. Mindazokra, akik súlyos bűnöket követnek el, megérdemelten nagy büntetés vár” – összegzi a kinyilatkoztatások lényegét a kötet fordítója és válogatója.

Szent Brigitta: Mennyei kinyilatkoztatások, Kairosz Kiadó, Budapest, 2016.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír