Gyulafehérváron befejeződött Erdély két jelentős műemlékének, az Érseki palota homlokzatának, valamint a Szent Mihály-székesegyház szentélyének külső-belső felújítása. A megújult épületrészeket január 17-én adták át.
Az átvételre kerülő munkálatok költségeit a Nemzeti Restaurálási Program keretében Románia Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztériuma biztosította. A felújítási munkálatok koncepciója és kivitelezése az Egyházművészeti Bizottság (EMÜB) bevonásával történt – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
A felújított épületekről itt tekinthetnek meg fotókat.
Magyar Kurír