2012. 02. 17.
A székesfehérvári házasság hete rendezvénysorozat keretében Bíró László családreferens püspök tartott előadást A család, munka és ünnep hármas jelszaváról, mely egyben mottójául szolgál a Milánóban májusban megrendezendő Családok VII. Világtalálkozójának. E három téma összekapcsolja a házaspárt, összefonódik életstílusukkal, hisz nem mindegy, hogyan kezeljük a kapcsolatokat családon belül, hogyan élünk a munka a világában, s hogyan tesszük az ünnepekkel szebbé, emberségesebbé családi életünket.
2012. 01. 26.
Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 20-án ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Spányi Antal püspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója a Központi Papnevelő Intézet dísztermében adta át a Szalézi Ferenc díjat Pezenhófer Györgynek, a Rádió Szombathely korábbi, a Frisss FM jelenlegi munkatársának.
2012. 01. 24.
Január 23-án kezdődött az Országos Lelkipásztori Intézet szervezésében az Országos Lelkipásztori Teológiai Napok rendezvénysorozata. Az idei 37. találkozó témája az új evangelizáció a keresztény hit átadására. Az egri Szent János Továbbképző Központban gyűlt össze 250 hazai és határainkon túli lelkipásztor, világi munkatárs, katekéta közös gondolkodásra, kapcsolatépítésre, feltöltődésre. A nyitó előadást Erdő Péter bíboros tartotta, „A kérügmatikus hit alapjai” címmel.
2012. 01. 24.
Január 22-én az Apostoli Szentszék rendelkezése értelmében keresztény–zsidó közös imádsággal zárult a 2012-es ökumenikus imahét. A hét során országszerte imádkoztak a keresztények egységéért. "Az igazságosság és az irgalmasság közös feladatait megtaláljuk hétköznapi életünkben is" – fogalmazott az imahét lezárásakor Erdő Péter bíboros az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban, az imahét lezárásakor. Videó-összeállításunk a záró imádságon, vidéki és budapesti helyszíneken készült.
2012. 01. 23.
Mit jelent a keresztény ember számára az idő? Lóczi Tamás atya gondolatai - az egri Szent István Televízió videója.
2012. 01. 17.
A nyolc napon át tartó székesfehérvári imaalkalmak első napján Szemerei János, a Nyugati Evangélikus Egyházkerület püspöke tartott igehirdetést a szolgáló Krisztus életünket átalakító erejéről. A Székesegyházban tartott megnyitó istentiszteleten a város katolikus, református, evangélikus és baptista lelkipásztorai közt Spányi Antal megyéspüspök, Bencze András evangélikus püspök-helyettes és Somogyi László református lelkészi elnök is részt vett.
2012. 01. 16.
Ha a keresztségben Krisztus képét öltöttük magunkra, akkor őt egymásban különösen fel kell ismernünk. Keresnünk kell üzenetének mélységeit. És keresnünk kell, hogy hogyan tudjuk szeretetét egyénileg és közösségileg is tanúsítani a világban – mondta Erdő Péter bíboros a Szent István-bazilikában, az ökumenikus imahét megnyitóján. Az istentisztelet liturgiájában az Ökumenikus Tanács tagegyházainak püspökei valamint vezető lelkipásztorai végeztek szolgálatot.
2012. 01. 05.
A székesfehérvári egyházmegye legkülönbözőbb pontjairól érkeztek hívek, hogy a papsággal együtt hálát adjanak a keresztény családok megerősítésére hirdetett Családok Évéért. Apák és anyák, jegyesek és házasságra készülők, nagyszülők és gyermekek megáldása, családos zarándoklatok, családfesztivál és nyári tábor, valamint közösségben elmondott családi imák és sok-sok család egymásra találása családközösségekben: röviden így foglalhatóak össze a családév eseményei a székesfehérvári egyházmegyében.
2011. 12. 12.
A betlehemi békelángot 180 cserkész és családtag fogadta vasárnap délután a Belvárosi templomban. Osztie Zoltán plébános vezetésével már a gyülekező alatt megismerhették a templom ezeréves történetét, Szent Gellért, Szent László, Szent Erzsébet itteni emlékeit, és a most felfedezett Európa-hírű Szűz Mária-freskót. A betlehemi békelángot minden évben egy felső-ausztriai cserkész hozza el Betlehemből, a Születés bazilikájából. Gyönyörű szimbólum, ahogy az egyetlen lángot számtalanszor osztják szét
2011. 12. 10.
Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága december 8-án, szerdán Esztergomban, a Szent Adalbert Központban vásárlással egybekötött könyvbemutatót tartott az egyházmegyéhez kapcsolódó kiadványokról. A kötetek ismertetését azoktól a szakemberektől hallhatták a jelenlévők, akik kitűnő kutatói a könyvek témáinak. A könyvbemutató keretében Baróti István orgonaművész adott Liszt-hangversenyt a bazilikában.
 

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat