A pápa a római plébánosokkal találkozott a lateráni bazilikában

Ferenc pápa – 2017. március 3., péntek | 17:11

Ferenc pápa március 2-án a lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházban találkozott egyházmegyéje plébánosaival. Beszédében a lelkipásztori hit fejlődéséről elmélkedett.


Ferenc pápa három gondolat köré építette fel beszédét: emlékezet, remény, a pillanat megkülönböztetése. Ahogy a katekizmus tanítja, az emlékezet az Egyház hitében gyökerezik, atyáink hitében. A remény az, ami a hitünket támogatja. A pillanat megkülönböztetése pedig azt jelenti, hogy mit veszek figyelembe a cselekvés pillanatában, amikor gyakorlatba ültetem a hitet, ami a szereteten keresztül valósul meg.

A hitben való növekedés magában foglalja a képzés és a hitben való érés útját – hangsúlyozta Ferenc pápa. Idézett az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából: „Nem volna helyes, ha ezt a növekedésre szóló felhívást kizárólag vagy elsődlegesen elméleti képzésnek tartanánk.” (EG, 161) A hitbeli növekedés az Úrral való találkozás során történik meg az életünk folyamán. Ezek a találkozások az emlékezet kincseiként szolgálnak, az élő hitünket jelentik a személyes üdvözülés történetében. 

Ferenc pápa hangsúlyozta, a hitet az emlékezet táplálja, a szövetség emléke, amelyet az Úr velünk kötött. Ő atyáink és nagyatyáink Istene, nem az utolsó pillanat Istene, nem egy családtörténet nélküli Isten, akinek minden irányadó példát ki kell dobnia, mintha azok régiek és nevetségesek lennének. A hit növekedhet „visszafelé” is, a gyökerekhez való forradalmi visszatérés által. Minél világosabb a múlt emléke, annál tisztábban nyílik meg előttünk a jövő, mert lehetővé válik, hogy meglássuk az igazán új utat és el tudjuk különíteni azt a korábban választott úttól, amely sehova sem vezetett.

A szentatya ezt követően a reményről szólt, amely megnyitja a hitet Isten meglepetéseire. A hit a reménynek köszönhetően nyer támogatást és fejlődik. A remény a mennyekben, a transzcendens jövőben van lehorgonyozva. Az időleges jövő csak ennek egy megnyilvánulása. A remény az, amely dinamizmust ad a hit hátratekintő pillantásának, amely segíti embert, hogy a múltban – az emlékezet kincseiből merítve – új dolgokra leljen annak érdekében, hogy találkozhasson ugyanazzal az Istennel, aki belelát a jövőbe.

A pápa végül a megkülönböztetésről szólt, amely konkréttá teszi a hitet, és lehetőséget nyújt számunkra, hogy hitelesen tegyünk tanúságot. A megfelelő pillanat (kairosz) megkülönböztetése alapvetően gazdag az emlékezetben és a reményben: szeretettel emlékezve tekintetemet tisztán arra vetem, ami a legjobb útmutató Isten ígérete felé. Ferenc pápa a megkülönböztetés két mozzanatát emelte ki: az első a hátralépés, hogy jobban lássuk a panorámát; a második az előrelépés, amikor a jelen pillanatban megkülönböztetjük, hogy miként konkretizálódjon a szeretet a másik ember érdekében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria