A szenzáción túl: Ferenc pápa szerzetességről szóló új könyvének nem csak a homoszexualitás a témája

2018. december 11., kedd | 14:12

„A hivatás ereje – A megszentelt élet ma” címmel jelent meg december elején több világnyelven Ferenc pápa új interjúkötete, amelyet Fernando Prado, a klaretiánusok spanyol könyvkiadójának vezetője készített a Szentatyával. A kötet ismertetése után részleteket közlünk belőle, magyar fordításban.

Bár a sajtóban főleg azt a részt emelték a kötetből, amelyben a pápa arról nyilatkozik, hogy nem engedhetők sem papi szolgálatra, sem szerzeteséletre olyanok, akik mélyen gyökerező homoszexuális hajlammal rendelkeznek, a szerzeteséletről szóló interjúkötetben természetesen sokkal több van ennél.

Ferenc pápa a szerzeteséletnek szinte minden fontos témáját érinti. Megtudhatjuk, hogyan élte meg ő a szerzetességet, mi a véleménye a szerzetesség alakulásáról a II. vatikáni zsinat utáni megújulási időszakban, és milyennek látja jelen helyzetében. Az egyik legnagyobb veszélynek azt tartja, ha bármilyen ideológia rátelepszik a szerzeteséletre. Kitér a szinte katonás egyformaságot és merevséget tükröző némely új szerzeteskongregáció veszélyeire. A merev engedelmesség helyett a megkülönböztetés szükségességét hangsúlyozza. Szerinte a megszentelt személyek és világi hívők közötti kapcsolatoknak is több teret kell adni; a hierarchia és a szerzetesség kapcsolatát is az együttműködésnek, a párbeszédnek, a kölcsönös szolgálatnak és egymás megbecsülésének kell jellemeznie.

Sok olyan részletet is találunk a kötetben, amelyben önmagáról vall Ferenc pápa, így például: „Mi vonzott engem a megszentelt életben és Jézus Társaságában? Nem tudom. Valószínűleg nagyon önző voltam, és nagyon önmagamra koncentráltam, de ez volt az első lépés, amelyre akkor szükségem volt, ez volt az, amit tennem kellett: dolgozni valamiért, hasznosnak lenni, csinálni valamit. Ami akkor hajtott engem – azt mondanám – az volt, amit ma úgy határoznánk meg, mint rendelkezésre állás az Egyház szolgálatára, késznek lenni bármire, amit csak parancsolnak nekem. Jézus személye nyilvánvalóan mindig ott volt, és sosem tűnt el első megszólíttatásom óta, de abban az időszakban, amikor a megszentelt élet mellett döntöttem, főleg az nyomott sokat a latban, hogy az Egyház rendelkezésére álljak.” […]

„Amikor otthon megmondtam, hogy szemináriumba akarok lépni, édesapám és nagymamám nagyon jól fogadták, egyből, és rögtön mellém álltak. Édesanyám kezdetben nem. Mintha mérgelődött volna. Kezdetben ellenállást tanúsított. Nem látta világosan a helyzetet. »Először fejezze be az egyetemet.« Nyilván nem tartott még érettnek. Ez volt tehát a megérzése, de kezdetben gyanakvó is volt. Aztán viszont beadta a derekát, és egész életemben mellettem állt. Édesapám viszont azonnal elfogadta.”

A homoszexuálisoknak a papi szolgálatra vagy a szerzeteséletre történő engedéséről semmi újat nem mond a pápa ahhoz képest, amit már a Katolikus Nevelés Kongregációja is kimondott a 2005-ben erről a kérdésről kiadott, magyarul is megjelent instrukciójában.

A Szentatya óv a világias életmódtól, a képmutatástól a közösségi életben, az állandóan zúgolódók terrorizmusától, és sok minden más témát is említ, amelyek szinte mindig szerepelnek azokban a beszédeiben, amelyeket szerzetesközösségeknek mond, amikor fogadja őket. Külön kiemeli a szerzetesek prófétai szerepét, melyet csak az emlékezet fenntartásával tudnak megélni, azután az evangelizálás fontosságát, melynek fő eszköze a tanúságtétel, s amely csak „vonzás” révén, és nem prozelitizmussal, nem tagtoborzással működik. A nők szerepének és a teremtett világ védelmének kérdése zárja a kötetet.

Sem ez a könyv, sem a pápa más interjúja, voltaképpen semmi újat nem tartalmaz, amit ne mondott volna el tanítóhivatali megnyilatkozásaiban, beszédeiben, homíliáiban, elmélkedéseiben. Ebben a kötetben a megszentelt életről kapunk gyakorlatias tematikus összefoglalást.

Néhány fontosabb, szó szerinti részlet az interjúkötetből (aki kérdez: Fernando Prado, aki válaszol: Ferenc pápa).

– Az utóbbi ötven-hatvan évben a szerzetesélet – a zsinatot követve és az Egyház vezetése mellett – megújulási úton ment végig. Ön teljesen részese volt ennek a zsinat utáni megújulási időszaknak, előbb nagyobb elöljáróként, utána pedig sok éven át püspökként és pásztorként egy egyházmegyében. Hogyan értékeli a megszentelt élet zsinat által elindított megújulási folyamatát?

– Három szóval írnám le: lassú, termékeny és rendezetlen. Nyilvánvalóan a zsinattal valamiképpen megnyíltak az ajtók. Akkor nagyon le voltunk maradva, meg voltunk terhelve az idő jeleivel. Nagyobb párbeszédre volt szükség a világgal, és meg kellett nyitni az ajtót sok minden előtt. Amikor a szerzetesi kongregációk ajtót nyitottak és elkezdték a párbeszédet, mindenféle dolog történt. Sok kongregáció jól közelítette meg a kérdést, többé-kevésbé lelkesen vitték előre a megújulás teendőit; mások, ahogy várható volt, nem jól álltak a kérdéshez, és ismét mások, puszta félelemből, nem nyitottak és lemaradtak.

Ebben a párbeszédben a kongregációk nem azonos lépésben haladtak. Számos túlzás előfordult, amikor nekifogtak a szükséges változtatásoknak. Változtatni kellett, de néhány kongregáció anélkül fogott a változtatáshoz, hogy túlságosan mérlegelte volna a dolgokat, úgyhogy egy kicsit az történt, amit az angolszászok úgy mondanak, hogy „a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték”. Így néhányan tönkrementek. Ellenállások is történtek. Ilyenek is sokan voltak. Mégis őszintén hiszem, hogy ezen mára javítottak. A világ megváltozott helyzetéhez való alkalmazkodás és a zsinat által elindított megújulás útjának feszültségeket kellett teremtenie. Ez természetes. Mindezek a rendezetlenségek, amelyek bekövetkeztek, emberiek. Sok rejtett dolog felszínre került, logikus és várható volt, hogy egy ilyen megújítás nehézségekkel jár, akár úgy, hogy eltúlozzák, akár úgy, hogy nem kellő mértékben végzik, de úgy is, hogy nem jól közelítik meg a kérdéseket, vagy éppen tartózkodnak a változtatásoktól.

– Ebben a folyamatban, talán ezzel le is zárhatjuk a témát, mi az, ami Önt leginkább aggasztja?

– Ami igazán aggaszt – így volt ez a múltban és így van ma is –, amikor az ilyen változási folyamatokat az ideológia irányítja. Ezt szeretném hangsúlyozni. Ez nemcsak a zsinati időkhöz tartozik, hanem olyasmi, amiről mindig le kell rántani a leplet: az egyik legádázabb ellenség, amely megtámadta és ma is megtámadhatja a szerzeteséletet, az ideológia, bármilyen legyen is az. A megszentelt élet nem szűkíthető ideológiára. […] Ez az, ami igazán aggaszt engem: amikor az ideológia irányít; bármilyen ideológia, mert ez mindig rosszul végződik. […] Az igazi szeretet sosem merev. Ez történt néhány új kongregációban. Vigyázzunk erre. Ezek a dolgok felrobbanhatnak és rosszul végződhetnek.

– Pápaságának ezekben az éveiben a szerzetesség azt tapasztalta, hogy a pápától ösztönzést kap, hogy a pápa figyelembe veszi. Szolgálatának kezdetétől némelyek így értelmezték az Ön néhány gesztusát, így például azt, hogy meghirdette a megszentelt élet évét, szeretettel és megbecsüléssel teli üzenetet küldött az észak-amerikai szerzetesnővéreknek valamelyik repülőútján, sok kihallgatáson fogadott megszentelt személyeket, sok közösséghez intézett beszédet, fontos kinevezései voltak (Tobin, Bocos…). Milyennek látta a szerzetességet, amikor Péter székébe ült?

– Tagadhatatlan, hogy elfogyott körülötte a levegő. Évekkel korábban ugyanis egyfajta reakció ment végbe az Egyház bizonyos szektoraiban az ellen a mód ellen, ahogyan a megszentelt életnek a zsinat által elrendelt szükséges megújítása történt. Sőt nagyon kemény reakció volt ez a hierarchia egyes magas rangú képviselőjénél is. Ahelyett, hogy türelmesen kísérték volna a szerzetességet, úgy vélték, hogy inkább fegyelmezni kell. Még azt is mondták, hogy az egyértelműen konzervatív jellegű új kongregációk azok, amelyek a megszentelt életet jobban képviselik. Némi bánattal mondom, ugyanakkor érdemes felfigyelni arra, hogy a [Szentszéknek] be kellett avatkoznia több ilyen kongregáció életébe – főleg azokéba, amelyek leginkább kitűntek –, mert komoly problémákat és romlottságot lehetett náluk felfedezni. […]

A szerzetességben, miként az Egyház többi valóságában is, mindig vannak konfliktusok és problémák, amelyekkel meg kell küzdeni, és amelyeken túl kell lépni. A konfliktusok belsőleg hozzátartoznak a valósághoz. Nincs okunk tagadni. Így van, és igyekeznünk kell túljutni rajtuk. Ez a fontos: haladni, mindig haladni előre. Végeredményben, amikor Péter székéhez érkeztem, olyan szerzetességet láttam, amely kiválóan összeszedte magát. […]

– Vannak olyan határok, amelyeket nem szabad átlépni a képzés során?

– Nyilvánvalóan. Amikor erős, még terápiás segítséggel is nehezen kezelhető neurózistól és egyensúlyhiánytól szenvedő jelöltekről van szó, nem szabad őket sem a papságra, sem a szerzeteséletre engedni. Segíteni kell őket, hogy más életpályát válasszanak, anélkül, hogy magukra hagynánk őket. Segítenünk kell őket, hogy megtalálják az útjukat, de semmiképpen sem szabad a papsághoz vagy a szerzetesélethez engednünk őket. Mindig gondolnunk kell arra, hogy olyan emberekről van szó, akik majd az Egyháznak, a keresztény közösségnek, Isten népének a szolgálatában állnak. Ne felejtsük el ezt a távlatot! Oda kell figyelnünk arra, hogy pszichésen és érzelmileg egészséges emberek legyenek.

– Nem titok, hogy a szerzetesek és a papok között vannak homoszexuális hajlammal rendelkező személyek. Mit tud mondani erről?

– Olyasmi ez, ami aggaszt engem, mert egy bizonyos pontig nem jól kezeltük ezt a kérdést. Ugyanazt a témát folytatva, amelyről már beszéltünk, azt mondanám, hogy a képzésben sokat kell dolgoznunk az emberi és érzelmi érettségen. Komoly megkülönböztetést kell végeznünk, és az Egyház tapasztalatának hangját is meg kell hallanunk. Ha mindebben nem alkalmazunk komoly megkülönböztetést, a problémák csak szaporodnak. Amint korábban mondtam, előfordul, hogy ezek a problémák még nem merülnek fel, később azonban felszínre törnek. A homoszexualitás kérdése nagyon komoly kérdés, és a jelölteknél kezdettől fogva kellőképpen tisztáznunk kell ezt. Nem adhatunk alább a követelményekből. Sőt úgy tűnik, társadalmunkban a homoszexualitás még divatos is, és ez a gondolkodásmód valamiképpen az Egyház életére is hatással van.

Volt nálam egy püspök, aki elmesélte, hogy meglehetősen megbotránkozott, amikor tudomást szerzett arról, hogy egyházmegyéjében, egy nagyon nagy egyházmegyében, vannak homoszexuális papok, és ennek a helyzetnek a megoldásához úgy fogott hozzá, hogy mindenekelőtt a képzést változtatta meg, hogy egy másfajta klérus nevelődjön ki. Olyan valóság ez, amelyet nem tagadhatunk. A szerzeteseknél sem hiányoztak ilyen esetek. Egy szerzetes elmesélte nekem, hogy amikor kongregációjának egyik tartományába kánoni vizitációra ment, teljesen ledöbbent. Azt látta ugyanis, hogy derék szerzetesnövendékek, sőt némely már örökfogadalmas szerzetes is gay. Ő maga is bizonytalan volt a dolog megítélésével kapcsolatban, és megkérdezte tőlem, van-e ebben valami rossz. „Végeredményben – mondta – nem olyan súlyos; csak a szeretet kifejezése.” Ez tévedés! Nem csak a szeretet kifejezése! A megszentelt életben és a papi életben ilyesfajta szeretetnek nincs helye. Ez az oka annak, hogy az Egyház megparancsolja, hogy olyan személyek, akik ezzel a mélyen gyökerező hajlammal rendelkeznek, nem engedhetők sem papi szolgálatra, sem szerzeteséletre. Sem a papi szolgálat, sem a megszentelt élet nem az ő helyük. A homoszexuális papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket pedig arra kell ösztönözni, hogy teljesen éljék meg a cölibátust, és főképpen, hogy teljes mértékben éljenek felelős életet, vagyis azon legyenek, hogy sose okozzanak botrányt sem saját közösségükben, sem Isten hívő, szent népében azzal, hogy kettős életet élnek. Jobb, ha elhagyják a papi szolgálatot, illetve a megszentelt életet, mint hogy kettős életet éljenek.

– Térjünk át a folyamatos képzés témájára. A Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja úgy tűnik, egyfajta aggodalommal tekint azoknak a már fogadalmas szerzetesek és szerzetesnők esetére, akik elhagyják a megszentelt életet vagy a papi szolgálatot… Hogyan lehet támogatni a folyamatos képzést? Hogyan lehet segíteni a hivatás megtartását a válság nehéz időszakaiban?

– Visszatérek a négy tartóoszlophoz, amelyekről korábban beszéltünk: imádság, közösségi élet, tanulás és apostoli munka. A hivatást ebben a négy dimenziójában kell támogatni, mégpedig úgy, hogy állandó kísérést biztosítunk a szerzeteseknek. A szerzeteseknek igyekezniük kell együtt járniuk azzal az útitársukkal, aki idősebb náluk, és nagyobb tapasztalattal rendelkezik. A kísérés elengedhetetlen! Kérnünk is kell a kegyelmet, hogy tudjuk a másikat kísérni, meghallgatni. A megszentelt életben sokszor az az egyik legnagyobb probléma, amikor a tartományfőnöknek azt kell látnia, hogy van olyan szerzetes, aki egyedül van, aki egyedül jár. Mi történik? Hát senki sem kíséri? Végeredményben nem lehet úgy a képzési éveket tölteni vagy nem lehet úgy növekedni a megszentelt életben, ha nincs valaki, aki kísérne téged. Meg kell oldani, hogy egyetlen szerzetes se járjon egyedül. És ezt természetesen nem lehet rögtönözni. Szokássá kell válnia a noviciátustól kezdve. Jó, ha hozzászokunk ehhez, mert ha valakinek nincs jó társasága, akkor előbb-utóbb rossz társaságba keveredhet. Magányosan képtelenség fejlődni. A megszentelt személynek keresnie kell és el kell fogadnia ezt a fajta társaságot, amely képes őt meghallgatni, és önmagával szembesíteni. Valószínűleg nem könnyű megtalálni az ideális személyt, de mindig van valaki, aki egy kicsit idősebb testvérünkként tud szolgálni, akivel tudunk beszélni, akit bizalmunkba tudunk avatni.

Összeállította és fordította: Tőzsér Endre SP

Források és fotó: ACI Stampa (Angela Ambrogetti), Vida Nueva, Avvenire

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
megnyitja-kapuit-gyori-puspokvar-palotaszarnya
Megnyitja kapuit a győri Püspökvár palotaszárnya

Aki szívesen járna Boldog Apor Vilmos püspök és Szent II. János Pál pápa nyomában, érdemes ellátogatnia a győri Káptalandombra. Március 21-től újabb terek nyílnak meg: az érdeklődők minden csütörtökön csoportos vezetéssel betekintést nyerhetnek a Püspökvár palotaszárnyába és a kertbe is.

15:41
szetmallo-hangerdo-nuncius-latogatasa-pannonhalman-szent-benedek-tavaszi-unnepen
Szétmálló hangerdő – A nuncius látogatása Pannonhalmán Szent Benedek tavaszi ünnepén

Szent Benedek tavaszi ünnepét Pannonhalmán, Michael August Blume apostoli nunciussal és a szerzetesi közösséggel együtt misével és utána a „Csend” kiállítás megnyitójával ültük meg március 21-én.

12:44