Ferenc pápa: Amikor meghalunk, Jézussal találkozunk, aki kézen fog minket

2017. október 18. szerda 18:21

A Szentatya október 18-án délelőtt a halál misztériumáról elmélkedett a keresztény remény fényében. Hangsúlyozta, hogy ne akarjuk elhessegetni a halál gondolatát, hanem a hit lángját őrizve várjuk a Jézussal való végső találkozást.

Ferenc pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a keresztény reményt a halál valóságával szeretném szembesíteni. Olyan valóság a halál, amelyet modern társadalmunk egyre jobban szeretne eltüntetni. Így amikor elérkezik a halál, akár a közelünkben élőké, akár a mienk, nem vagyunk felkészültek, a megfelelő ábécénk sincs meg arra, hogy értelmes szavakkal szóljuk a halál misztériumáról, mely továbbra is megmarad. Mégis az emberi civilizáció első jelei éppen e talányon keresztül érkeztek el hozzánk. Kijelenthetjük, hogy az ember a halottak tiszteletével született.

A miénket megelőző más civilizációknak volt bátorsága arra, hogy a halál szemébe nézzenek. Olyan esemény volt, amelyet az öregek elmeséltek a fiatalabb nemzedéknek, mint elkerülhetetlen valóságot, mely rákényszeríti az embert, hogy valami feltétlenért éljen. A 90. zsoltár ezt mondja: „Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zsolt 90,12). Napjaink számbavétele teszi bölccsé a szívünket! Ezek a szavak egy egészséges realizmushoz vezetnek vissza minket, elutasítva a mindenhatóság érzésének őrületét. Mik vagyunk? „Szinte semmik”, mondja egy másik zsoltár (vö. Zsolt 88,48); napjaink gyorsan robognak tova: még ha száz évig élnénk is, a végén úgy tűnne, hogy csak egy pillanatig éltünk. Sokszor volt alkalmam idősektől hallani: „Olyan gyorsan elszaladt az életem, mintha csak egy percig tartott volna.”

Így a halál lecsupaszítja életünket. Ráébreszt, hogy gőgünk, haragunk, gyűlöletünk mind hiábavalók voltak. Szomorúan vesszük észre, hogy nem szerettünk eléggé, és nem arra törekedtünk, ami lényeges. Ezzel szemben látjuk majd, mit tettünk valóban jól: azokat az embereket, akikre szeretetünket áldoztuk, és akik fogják a kezünket.

Jézus megvilágította a halál misztériumát. Magatartásával feljogosít minket, hogy szomorkodjunk, amikor valamelyik szerettünk eltávozik. Ő „mélyen” megrendült barátja, Lázár sírja előtt, és „könnyekre fakadt” (Jn 11,35). Amikor sírni látjuk, nagyon közel érezzük magunkhoz, testvérünknek érezzük Jézust. Barátját, Lázárt siratta.

És akkor Jézus imádkozik az Atyához, az élet forrásához, utána pedig megparancsolja Lázárnak, hogy jöjjön ki a sírból. És úgy történik. A keresztény remény Jézusnak ebből a halállal szembeni magatartásából merít: ha a halál jelen van is a teremtett világban, az egy sebhely, mely elcsúfítja Isten szeretettervét, és a Megváltó be akarja gyógyítani.

Más helyütt az evangéliumokban egy olyan apáról találunk elbeszélést, akinek van egy súlyosan beteg lánya. Az apa hittel Jézus fordul, és kéri, hogy mentse meg a lányát (vö. Mk 5,21–24.35–43). Nincs megrendítőbb látvány egy beteg gyermek apjánál vagy anyjánál. Jézus rögtön útnak indul azzal a férfival, akit Jairusnak hívnak. Egyszer csak érkezik valaki Jairus házából, és elmondja neki, hogy a lánya meghalt, és nem érdemes tovább fárasztania a Mestert. Jézus azonban így szól Jairushoz: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36). Jézus tudja, hogy azt a férfit elfoghatja a harag és a kétségbeesés kísértése, amiért meghalt a kislánya, és azt kéri tőle, hogy őrizze meg a szívében égő lángocskát: a hitet. „Ne félj, csak higgy!” „Ne félj, csak arra figyelj, hogy tartsd égve azt a lángot!” Aztán, amikor a házhoz érnek, felébreszti a kislányt a halálból, és visszaadja – immár élve – szeretteinek.

Jézus a hit eme „választóvonalára” helyez minket. Mártával, aki testvére, Lázár elvesztése miatt sír, egy dogma világosságát állítja szembe: „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog; mindaz, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” (Jn 11,25–26). Ezt ismétli Jézus mindegyikünknek, valahányszor jön a halál, hogy szétszakítsa az élet és a bennünket összekötő szeretet szövetét. Egész létezésünk dől el itt, a hit hegyoldala és a félelem szakadéka között. Azt mondja Jézus: „Én nem a halál vagyok, én a feltámadás és az élet vagyok. Hiszed ezt? Hiszed ezt?” Mi, akik ma itt vagyunk a téren, hisszük ezt?

Mindannyian kicsinyek és védtelenek vagyunk a halál misztériumával szemben. De micsoda kegyelem, ha abban a pillanatban is őrizzük szívünkben a hit lángocskáját! Jézus kézen fog majd minket, amint kézen fogta Jairus lányát, és még egyszer megismétli: „Talita kum!”, „Kislány, kelj fel!” (Mk 5,41). Ezt fogja nekünk is mondani, mindnyájunknak: „Állj fel, támadj fel!” Arra hívlak most titeket, hogy csukjátok be szemeteket, és gondoljatok arra a pillanatra: a halálunkéra. Mindenki gondoljon a saját halálára, és képzelje el a pillanatot, amikor Jézus kézen fog minket, és azt mondja: „Gyere, gyere velem, kelj fel!” Ott befejeződik a remény, és a valóság veszi át a helyét, az élet valósága. Gondoljatok bele: Jézus maga jön el mindannyiunkhoz, és kézen fog minket, a maga gyengédségével, szelídségével, szeretetével! Mindenki ismételje meg magában Jézus szavát: „Kelj fel, gyere! Kelj fel, gyere! Kelj fel, támadj fel!”

Ez a mi reményünk a halállal szemközt. A hívő számára ez egy teljesen kitáruló ajtó, a kételkedőnek egy teljesen be nem zárt ajtón kiszűrődő fénysugár. De mindannyiunk számára kegyelem lesz, amikor ez a Jézussal való találkozásból áradó fény beragyog minket!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-temucoban-az-egyseg-nem-egy-iroasztalnal-gyakorolt-muveszet
Ferenc pápa Temucóban: Az egység nem egy íróasztalnál gyakorolt művészet!

Chilei látogatása során második szentmiséjét január 17-én a Temucótól öt kilométerre fekvő Maquehue repülőtéren, a mapucse indiánok ősi földjén mutatta be a Szentatya. Az egység erőszakmentes építésére biztatta a chilei hívőket.

2018. január 17. szerda
eszkozei-vagyunk-tanitasnak-halaado-szentmiset-mutattak-be-maria-radio-szuletesna
Eszközei vagyunk a tanításnak – Hálaadó szentmisét mutattak be a Mária Rádió születésnapján

Január 16-án, a magyarországi Mária Rádió tizenkettedik születésnapján hálaadó szentmisét mutatott be a Béke téri Szent László-templomban Lépes Lóránt, aki január elseje óta a Mária Rádió műsorigazgatója.

2018. január 17. szerda