Bízz az Úrban! – Varga László püspök is köszöntötte a Református Egyházi Napok Dunántúl résztvevőit

2018. július 2. hétfő 13:41

Június 29-én ünnepi istentisztelettel vette kezdetét Kaposváron a nyolcadik Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) fesztivál. A nyitó istentiszteleten részt vett Varga László kaposvári megyéspüspök, igét hirdetett Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Szeret bennünket az Úr, ezért nincs még végünk!” – ezt a csodálatos biztatást élhette át a választott nép hosszú évszázadokon keresztül, ószövetségi történelme során. Mikor e mondat elhangzott, Izrael, a választott nép bajban volt. Mondhatnánk azt, hogy nagy bajban, hiszen a nép nagy része fogságban élt, emberöltők során várták a szabadítást. Ekkor hangzik el a próféta által továbbadott felszólítás: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, mert közeleg a szabadulás!”

Mit jelent az Úrban bízni? – tette fel a kérdést Nagy Csaba esperes. – Kicsi vagyok, tehetetlen vagyok, de az Isten nagy és mindenre képes. Az Úrban bízni annyit jelent, hogy mindenek ellenére újra és újra hozzá fordulunk, és megtartó kezébe, kegyelmébe kapaszkodunk.

A REND nyitó istentiszteletén Varga László kaposvári megyéspüspök is szólt a gyülekezethez. „Kedves testvérek! Köszönöm, hogy itt lehetek, és újra együtt ünnepelhetek veletek. Egy testhez tartozunk, és ha örül a test bármely tagja, akkor – ha szereti – vele együtt örül a másik. Örülök, hogy veletek örülhetek itt a templomban, illetve majd ebben a néhány napban, az ünnep alatt.”

A püspök egy rövid tanúságtételt is elmondott. „Első plébánosi helyemen, Somogysámsonban sérülteket fogadtam be. Befogadtam egy százszázalékosan béna férfit, aki harmincöt éve feküdt mozdulatlanul. Megtanultam, hogyan kell segíteni, gondozni egy ilyen embert, hogyan kell közösségben lenni vele és elfogadni a szeretetét, barátságát. Amikor megtudták az emberek, hogy van egy ilyen plébános, aki beengedi a házába a sérülteket, elkezdték őket hozni. Down-szindrómásokat, alkoholbetegeket. Tele volt a ház, mindenki azt akarta, hogy fogadjam be az ő családtagját is. Teljesen összeestem a szorongástól, a félelemtől. Erre nem készültem, nekem arra volt indíttatásom az Úrtól, hogy osszam meg az életemet a szegényekkel. De hogy ennyivel, arra nem gondoltam.

Minden vágyam az volt, hogy Magyarországon elindítsam a Bárka közösséget, amely egy fogyatékkal élő emberekkel való életközösség. Azt mondták, kérdezzem meg Jean Vanier-t, a közösség alapítóját, hogy egyáltalán szabad-e nekem ilyet csinálni. Úgy indultam el hozzá, hogy akármit mond, azt az Úr szavának fogom tekinteni, mert ő az Úrban él, az Úr indíttatására tette, amit tett. Amikor beszélgettünk, kiderült, hogy plébánosként nem szabad létrehoznom ilyen közösséget. A plébános helyezhető, a püspök rendelkezik felette, a ház felett pedig a képviselő-testület rendelkezik, így ki vannak szolgáltatva a sérültjeim. Rettenetesen elkeseredtem. A legnagyobb vágyamat, tervemet kérte el az Úr.

El kellett döntenem: rábízom az Úrra, vagy nem. Ha nem bízom rá, akkor most nem lennék itt. Azt az Izajás idézetet imádkoztam reggel a kápolnában, mielőtt indultam haza Magyarországra, hogy »Vakokat járni késztetek és olyan útra viszem őket, amit nem ismernek. Előttük a sivatagot tóvá változtatom, és az egyenetlen utat egyenessé.« Akkor azt mondtam Jézusnak: vak vagyok, rád bízom magam, fogd a kezem és vezess! Ő egy teljesen új kaput nyitott ki. Elfogadtam, hogy csak kettő sérültet fogadhatok be, és engedelmeskedtem. Velük éltem hét éven keresztül.

Tudom, hogy csak akkor vagyunk biztonságban, csak akkor maradunk meg, ha teljesen ráhagyatkozunk az Ő szeretetére, és feltétel nélkül bízunk benne. Kívánom, hogy ez a pár nap mindenkit megerősítsen az Úrra hagyatkozásban és a bizalomban!”

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
hinni-jo-nagyszulok-bucsuja-matraverebely-szentkuton
Hinni jó – Nagyszülők búcsúja Mátraverebély-Szentkúton

Szent Anna és Szent Joachim ünnepéhez kapcsolódva a nagyszülőket várták július 22-én Mátraverebély-Szentkútra. A búcsús sokaság Varga László püspökkel ünnepelt.

11:48
-amig-az-urnak-szuksege-lesz-ram-beszelgetes-az-aranymises-ruppert-jozseffel
„Amíg az Úrnak szüksége lesz rám” – Beszélgetés az aranymisés Ruppert Józseffel

Ruppert József piaristát kérdeztük hivatásáról, pályájáról,

2018. július 22. vasárnap