Elhunyt Lénárd Ödön piarista szerzetes

Hazai – 2003. május 29., csütörtök | 12:36

Május 23-án éjjel elhunyt Lénárd Ödön piarista szerzetes. 92 éves korában érte a halál. Temetése május 30-án, pénteken 14 órakor lesz Kismaroson a ciszterci nővérek kolostorának temetőjében.

Lénárd Ödön 1911-ben született Budapesten. Középiskoláit a budapesti piaristáknál végezte, majd 1926-ban belépett a rendbe. 1936-ban szentelték pappá, utána Szegeden tanított. A háború alatt rendfőnöki utasításra másfél tucat kispapot rejtegetett a nyilasok elől. 1945 után az Actio Catholica kikérte a piarista rendtől országos kulturális titkárnak. 1948-ban Mindszenty József bíboros, hercegprímással az élén ő vezette a Katolikus Szülők Országos Szövetsége keretén belül az iskolák államosítása elleni mozgalmat, amiért a kommunista rendszer hatévi börtönre ítélte.

Mint visszaemlékezéseiből kiderül, letartóztatását a kommunisták egyben eszköznek szánták magasabb célok elérésére, nevezetesen, hogy a hercegprímást rábírják valamiféle megegyezésre. Lénárd Ödönt szabadulása után, 1961-ben államellenes összeesküvésért három év, majd 1966-ban ugyanezért tizenkilenc év börtönre ítélték. Összesen tizennyolc és fél évet töltött a kommunisták börtönében, 1977-ben szabadult, a papok közül utolsóként, VI. Pál pápa személyes közbenjárására: a Vatikánba látogató Kádár János, az MSZMP főtitkára büszkén újságolta, hogy Magyarországon teljes mértékben megvalósult a vallásszabadság, amit az is bizonyít, hogy egyetlen pap sincs már börtönben. A pápa viszont közölte a pártfőtitkárral, tudomása van arról, hogy Lénárd Ödön piarista szerzetes még mindig börtönben van. A leforrázott Kádár erre telefonon azonnal utasította az illetékes hazai szerveket Ödön atya szabadon bocsátása érdekében. A hitét a legnehezebb, legkilátástalanabbnak látszó időkben is mindvégig hűségesen vállaló szerzetes hamarosan végleg elhagyhatta börtönét.

1991. május 27-én a Legfelsőbb Bíróság Lénárd Ödönt ártatlannak, a korábbi ítéleteket semmisnek nyilvánította. Az utolsó szó jogán a szocialista rendszerben leghosszabb börtönbüntetést szenvedett pap, szerzetes elmondta, hogy a keresztények nem akarnak bosszút, elégtételt, visszavágást, ítéletet. Így fogalmazott: „Az ítélet Istennél van, és hisszük, hogy ott van a kegyelem is. Mert arra a maguk módján mindig rászorulnak az üldözők is, nemcsak az üldözöttek.”
Ödön atya haláláig a kismarosi ciszterci nővérek lelkipásztora volt.

Lénárd Ödön költőként, íróként is jelentős életművet hagyott hátra. Több kötete jelent meg. 2001-ben a Szent István Társulat adta ki Kiskirály című misztériumjátékát, amelyben egy középkori legenda nyomán írta meg rendkívül küzdelmes életének fontosabb állomásait.

Magyar Kurír